Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 29 (14. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény és ezzel összefüggésben egyes más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint... - DR. DÁVID IBOLYA
519 Jelenleg azonban a kormányzat a büntetőeljárásoknak csak a két végpontján rendelkezik érdemi jogosítványokkal, az eljárások kezdetén a nyomozó hatóságon keresztül, majd az eljárások legvégén a büntetésvégrehajtáson keresztül. A két végpont között azonban nem rendelkezik a kormányzat büntetőpolitikájának megvalósításához szükséges eszközökkel, csupán a jogalkotáson keresztül, a jogszabá lyok megalkotásán keresztül van lehetősége a büntetőpolitika befolyásolására. Azt azonban törvényalkotók előtt nem is kell említenem, hogy ennek a hatása mennyire viszonylagos. Az előző kormányzat is több kísérletet tett arra, hogy bizony a büntető törvén ykönyv szigorításán keresztül próbáljon a bűnözési hullámra választ adni, azonban ezt nem követte a jogalkotó által elvárt mértékben a büntetőbíróságok büntetéskiszabási gyakorlata. Bebizonyosodott emellett az is, hogy a jogalkotás csak az egyik oldala, és pedig a statikus oldala a bűnözéssel szembeni állami fellépés folyamatrendszerének. Ha a kormányzat főként a jogszabályok módosításával tudja büntetőpolitikai elképzeléseit érvényesíteni, annak nemkívánatos és a szándékolttól eltérő következményei is lehet nek. A büntetési tételek szigorítása ugyanis a bírói mérlegelési lehetőségek szűkülését is jelenti, ami végső soron az igazságszolgáltatás mozgásterének korlátozását eredményezi. Mindez nem szerencsés, mert nehezebbé válik az egyénre szabott ítélkezés, a j ogi szabályozás ugyanis szükségképpen mindig általánosít, a gyakorlatban viszont nincs két egyforma ügy, nincs két egyforma társadalomra veszélyesség, és nincs két egyforma olyan elkövető, akinek személyében egyforma a társadalomra való veszélyessége. A bí rói mérlegelés orientálását ezért nemcsak az alkalmazandó jogi rendelkezések meghatározásával, hanem a bírósági eljárás folyamatában is indokolt érvényesíteni. Erre azonban a kifejtettek alapján jelenleg a kormánynak nincsen módja, annak ellenére, hogy az alkotmány alapján felelősséget visel a büntetőpolitikáért. Ellentmondás áll fenn tehát a kormányt az alkotmány alapján a közbiztonság fenntartásáért, a bűnözés visszaszorításáért terhelő felelősség és az ezzel kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges sz egényes eszközrendszer között. Az ügyészség kormány alá rendelése nem kritikát jelent az ügyészség vagy a legfőbb ügyész felé. Ez egyáltalán csak annyit jelenthet számomra, hogy a büntetőpolitika eszközrendszerét illetően a kormány rendelkezésére álló eszk özök nem elégségesek, s a kormány felelősséget kíván vállalni büntetőpolitikájának megvalósításáért. Hangsúlyozom még egyszer: számomra ez nem eredményességi kérdés, hanem felelősségi kérdés elsősorban. További ellentmondást jelent, hogy a legfőbb ügyészne k az Országgyűlés irányában fennálló felelőssége, amely részben beszámolási kötelezettségben, részben interpellációs, illetőleg kérdésre adandó válaszadási kötelezettségben testesül meg, politikai felelősséget jelent, ugyanakkor valamennyi ügyész, köztük a legfőbb ügyész politikai tevékenysége az alaptörvény szerint tiltott. Mindez azt jelenti, hogy vitathatatlanul szakmai tevékenységet ellátó testület vezetője politikai felelősséget visel a Magyar Országgyűlésben. A jelenlegi rendszerben ez az ellentmondás sem oldható fel. Ugyanakkor ez a felelősség mégsem jelent valóságos ellenőrzést az ügyészség irányában, mert egy szakmai szervezet tevékenységének ellenőrzésére egy ilyen politikai jellegű eszközrendszer és testület, mint az Országgyűlés, nem alkalmas. Az ügyészség ilyen körülmények között továbbra is valójában ellenőrizetlen módon látja el igen fontos feladatát. Az említett eszközök azért alkalmatlanok az ellenőrzésre, mert a politikai megítélés mindig más szempontok szerint alakul, mint a szakmai értékel és. Az Országgyűlés ellenőrző szerepe szükségképpen politikai jellegű, amit alátámaszt az is, hogy ha az Országgyűlés nem politikai, hanem valóban szakmai ellenőrzést és felügyeletet kívánt gyakorolni, akkor létrehozott egy arra jogosult testületet, mint p éldául az Állami Számvevőszéket vagy az ombudsmant. Az ügyészség azonban nem sorolható ilyen ellenőrző szervek közé, hiszen az ügyészség az állam büntetőigényét érvényesíti. Erre tekintettel tevékenységének operatív jellege inkább a végrehajtó hatalmat gya korló kormányhoz közelít, mint a törvényhozó Országgyűléshez. Az ügyészség tevékenységét a kormányzati szervekkel való mindennapos együttműködés jellemzi, ezzel szemben az Országgyűléssel való kapcsolata annyiban ragadható meg, hogy a legfőbb
