Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 15 (43. szám) - Dr. Surján László (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - "Megállíthatók-e a részleges kórház-privatizáció során kialakult káros folyamatok?" címmel
3982 Tájékoztatom képviselő urat, hogy az előbb mondottak mellett is felkértem az Energia Hivatalt, hogy 1999. első félévében fokozott ellenőrzést végezzen e tárgyban. A további feladatokról, amennyiben ezek szükségesek, ezen félévi ellenőrzés eredménye alapján fogok intézkedni. Tájékoztatom a rról is képviselő urat, hogy jelenleg folyik a villamosenergiatarifarendszer korszerűsítésére vonatkozó munka. A Magyar Energia Hivatal olyan javaslatot készít elő, amely az ön által felvetett problémát és az annak okát képező értelmezési nehézségeket kiz árja, tehát az ilyen feltételezéseknek igyekszünk az elvi lehetőségét is kizárni. Kérem képviselő urat és tisztelt képviselőtársaimat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Képviselő úré a szó. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Mivel megtakarítottam én is meg az államtitkár úr is elég sok idő t, és fontos kérdésről van szó, hadd legyen hosszabb egy kicsit a válaszom egy percnél, mert... ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Képviselő Úr! Sajnos arra nincs módom, hogy a beszámítási kifogását elfogadjam. Kérem, hogy viszontválaszában arra szorítkozzon, hogy elfogadjae az államtitkári választ vagy sem. Kérem, hogy egy percben térjen ki erre! MÉCS IMRE (SZDSZ) : Elnök Asszony! Húsz másodpercet kérek jóváírni! ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Azt viszont be fogom számítani. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Két probléma keveredik i tt, államtitkár úr. Az egyik az, hogy nem pontosan olvassák le a mérőket, a másik pedig, hogy nem egyenletes a fogyasztás. A nem egyenletes fogyasztásra vonatkozik a rendelet, ami azt mondja, hogy év végén el kell számolni. Ezt nem csinálják meg az áramszo lgáltatók, jelesül a budapesti áramszolgáltató. Több milliárd forintot nyúlt le, jogalap nélkül gazdagodott három év alatt a kisemberek kárára. Nem fogadom el a válaszát, és kérem, hogy szíveskedjék ezt alaposan kivizsgáltatni, mert ez a károkozás fönnáll. Ez a pénz visszajár a kisembereknek és mindannyiunknak. Köszönöm. Nem fogadom el a választ. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tekintettel arra, hogy képviselő úr nem fogadta el az államtitkár úr válaszát, kérdezem a tisztelt Ország gyűlést (Pokorni Zoltán: Talán tavaly kellett volna!) , elfogadjáke az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Tisztelt Képviselőtársaim! Megállapítom, hogy az Országgyűlés 164 igen, 64 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett az államtitkár úr válaszát elfogadta. (Zaj.) Dr. Surján László (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - "Megállíthatóke a részleges kórházprivatizáció során kialakult káros folyamatok?" címmel