Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 22 (12. szám) - A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
380 XLV. törvény, sem a jelenleg T/46. számon előterjesztett törvénym ódosítás nem nevesíti azon volt hadiárvák kártérítését, akiknek a háború után életben maradt szülője vagy más hozzátartozója a korábbi társadalmi helyzetéből kifolyólag politikai üldöztetéstől, társadalmi kirekesztéstől tartva a hadiárvaellátásra vonatkoz ó kérelmét nem terjesztette elő, részére így ellátást nem állapítottak meg, azonban a jelen törvényben szabályozott hadiárva státusz körülményeinek megfelelő állapottal rendelkeztek, illetve rendelkeznek. Tisztelt Képviselőtársaim! A kirekesztő helyzet fel oldására a T/46. számú törvényjavaslathoz, pártállástól függetlenül, több módosító javaslat is született. T/46/2. számon jómagam is megfogalmaztam egy módosító javaslatot. A honvédelmi miniszter előterjesztett törvényjavaslatának kiegészítését az indokolja , hogy azon hadiárvák, akik a háború után, majd az azt követő politikai rendszerben politikai üldöztetéstől, társadalmi kirekesztéstől félve hadiárva helyzetüket nem legalizálták, a hadiárvaellátásra vonatkozó kérelmüket nem merték előterjeszteni, ugyancs ak részesüljenek az egyösszegű pénzellátásban, hadiárva státuszuk utólagosan rendeződjön, és legfőképpen nyerjenek a szerény összegű adható kárpótlás mellett erkölcsi elégtételt is. A módosító javaslat elfogadásával rendezhető a T/46. számú törvényjavaslat 1. §ában írt, az eredeti jogszabályhely 10. § (1) bekezdésére vonatkozó azon hadiárvák utólagos státuszhelyreállítása és egyösszegű pénzellátással történő kárpótlása is, akiknek a háborúban hősi halált halt vagy eltűnt szülőjének a holttá nyilvánítása c sak 1949. január 1je után történt meg, és a hadiárvaellátásra az imént részletezett tartalmi elemek miatt nem került sor. Lényeges, hogy az 1994. évi XLV. törvény 10. § (1) bekezdése alapján csak az a hadirokkant, hadiözvegy és volt hadiárva jogosult az egyösszegű térítésre, akinek az 1949. január 1je előtt megállapított hadigondozotti pénzellátását ezen időpontot követően politikai okból szüntették meg. Mindezek figyelembevételével így eleve kizárta az utólagos kárpótlásból azon volt hadiárvákat, akikne k szülője holttá nyilvánítása ügyében csak az 1950es években került sor az akkor hatályos 12200/1948. számú kormányrendelet alapján. A honvédelmi miniszter úr által előterjesztett T/46. számú törvényjavaslat viszont csak a státuszukban már legalizált, ell átási jogosultságában elismert hadiárvákra vonatkozik, akiknek a korabeli hadigondozó hatóság által már megállapított pénzellátását 1944. december 22ét követően politikai okokból megszüntették, szüneteltették vagy elutasították. Mind a T/46. számú miniszt eri előterjesztés, mind az annak kiegészítését célzó módosító javaslatok illeszkednek az 1994. évi XLV. törvény preambulumában foglalt azon általános jogelvhez, miszerint az Országgyűlés, eleget téve a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény rendelkezésé nek, tisztelettel emlékezve meg a hadiesemények során tanúsított példás helytállás következtében hősi halált halt vagy megrokkant katonákról, polgári lakosokról és ezek hozzátartozóiról, elismerve, hogy hadi eredetű veszteségek a jelenben és a jövőben is b ekövetkezhetnek, figyelemmel a nemzetgazdaság korlátozott teherbíró képességére, gondoskodása jeléül törvényt alkotott. Lényeges, hogy a kárpótlásból és a hadiárvaellátásból kimaradt személyekre az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul me gfosztottak kárpótlásáról rendelkező 1992. évi XXXII. törvény sem tette lehetővé gyermeki jogon a kárpótlás megállapítását. Így, tisztelt képviselőtársaim, ebben a törvénymódosításban és ezekkel a kiegészítő javaslatokkal kell eleget tegyünk ezen jogalkotó i kötelezettségünknek. (10.50) Fontosnak tartom, hogy a T/46. számú és a hozzá kapcsolódó módosító javaslatok lényegüket tekintve erkölcsi kárpótlást jelentenek, még ha megjelenő jogi formájukban kárpótlásról is esik szó. A hadigondozásról szóló törvény, i lletve az ellátásból eddig kimaradottak az elmúlt évtizedekben számos gyötrelmen mentek keresztül.