Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 8 (40. szám) - A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. HORVÁTH BALÁZS
3665 DR. HORVÁTH BALÁZS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános vita során v alóban elmondtam én is, úgymond, esztétikai fönntartásaimat, kifogásaimat a törvénnyel kapcsolatban, hiszen való igaz, és talán e vonatkozásban azonos az álláspontom Gál Zoltánéval, maga a törvény nem szép. Nem is lehet szép egy törvény, amely döntő többsé gében más törvények módosulásából, illetve módosításából áll össze. De ez az esztétikai része. A tartalmi üzenete azonban teljesen egyértelmű: eszközrendszert kíván a rendőrség, de általában a bűnüldöző hatóság rendelkezésére bocsátani azért, hogy a pár év e fogalomként, most már szörnyű valóságként az életünkbe belépett szervezett bűnözéssel szemben határozottan és hatékonyan föl tudjon lépni. Lévén részletes vita, és ahogy az imént mondtam, számos törvény módosításából állt össze e törvényjavaslat, három v onatkozásban konkrétan szeretnék véleményt mondani, a frakció álláspontját és saját álláspontomat kifejteni, azzal, államtitkár úr, hogy most délután e három vonatkozásban be is adtam kapcsolódó módosító indítványt, és én úgy vélem, hogy az elég hosszú kih ordás eredményeként megszületett módosító, kapcsolódó módosító indítványok támogatásra lennének érdemesek. Az első ilyen csomópont: rendkívüli jelentősége van a törvényjavaslatnak a vonatkozásban, hogy a jegyző kezébe a bűn bölcsőjét jelentő üzletek bezárá sát illetően hallatlan komoly rendelkezési jogosultságot, eszközt, fegyvert ad, azt, hogy bezárathatja az üzletet. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Rendkívüli terhet ró a törvény ezzel a rendelkezéssel, a törvényjavaslat ezzel a döntéssel a jegyzőre. Pontosan ezért nem értek egyet azzal, és nem értünk egyet azzal a törvényszöveggel, amely a kapcsolódó módosító indítványban egyértelműen le van írva - én nem akarok itt kimerítő részletességgel ezzel foglalkozni , tehát azzal a törvényszöveggel, amely m érlegelési jogkört ad a jegyzőnek a vonatkozásban, hogy milyen jellegű bűncselekménnyel kapcsolatban folyik az eljárás. A jegyzőnek nincsen sem nyomozati jogköre, sem vizsgálódási lehetősége nincsen, pontosan ezért az indítványom arra irányul, hogy módosul jon a törvényszöveg - és most csak tág keretbe foglalva mondom el - a vonatkozásban, hogy a jegyzőnek az információs bázisa kizárólag a rendőrség, illetve a szabálysértési hatóság által rendelkezésére bocsátott adattömeg. Ebben az esetben ugyanis kizárom a nnak a lehetőségét, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatban mérlegeljen bármit a jegyző; következésképpen föl sem merülhet az a tegnap olyan sokat vitatott, esetleg államigazgatási jogkörben okozott kár. (Vidoven Árpádot a jegyzői székben Herényi Károly váltj a fel.) Ez első pillanatban, államtitkár úr, technikai módosításnak tűnik, stiláris módosításnak, de rendkívül komoly, a közigazgatást is megcsapó jellegű üzenete van ezen módosításnak. Tisztelt Ház! A részletes vita kapcsán, már tegnap a bizottsági ülésen , de azt követően, sőt mi több, azt megelőzően is a fedővállalkozásokkal kapcsolatban sokat vitatkoztunk, mindenki kifejtette az álláspontját, és itt ezen a körön belül az MSZP, ha jól emlékszem, Gál Zoltán éppen - ha figyel, akkor nagyon érdekes dolgot fo gok most elmondani - beadott egy módosító indítványt. Többet is, de az egyik módosító indítványa azt tartalmazta, hogy a földhivatalt, tehát az ingatlannyilvántartást és a cégnyilvántartást ebből a példálózó jellegű felsorolásból hagyjuk ki. Ezt a bizotts ág leszavazta. Én ugyanezt a módosító indítványt kapcsolódó módosító indítványként ma beadtam a következők miatt, és ezt szeretném megindokolni. (18.00) Mind a kettő közérdekű és közhiteles nyilvántartás. A fedésnek a lényege az, hogy nem szerezhet senki t udomást arról, hogy a fedés alatt mi van. Következésképpen a fedésben is a közhitelességnek benne kell lennie. Magyarul: az az ingatlantulajdonos, aki szerepel az ingatlannyilvántartásban, ő ténylegesen tulajdonos, ténylegesen tulajdonosnak kell lennie. Következésképpen teljesen lényegtelen, hogy a tulajdonjoga - ez akár cégbejegyzésre, akár ingatlantulajdonszerzésére vonatkozik - valaki más jogosultságát kötelmi alapon fedi. Ezért