Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 2 (38. szám) - Az ülésnap megnyitása - Bejelentés mentelmi ügyről - A Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - DR. DÁVID IBOLYA
3398 Elsőként megadom a szót Dávid Ibolya igazságügyminiszter asszonynak, aki az alkotmánymódosítással kapcsolatos előterjesztés expozéját ismerteti. Miniszter asszony, önt illeti a szó. DR. DÁVID IBOLYA igazságügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Ha akárcsak tíz évvel ezelőtt valaki azt jósolja, hogy ma, itt, a szabadon választott Országgyűlésben hazánk NATOtagságának küszöbén a belépés útjában álló utolsó alkotmányos aggályokat fogjuk elhárítani, kevesen lettek volna, akik e jóslatot meg nem mosolyogják. Kevesen voltak akkor, akik készen álltak arra, hogy hazánk szabadságának, függetlenségünk békés visszavívásának szenteljék magukat, honfoglaló és szabadságharcos elődeink példáját követve. Kevesen voltak, akik hi ttek abban, hogy sokat szenvedett, sokat hányódott hazánkat igenis lehet eloldozni a nagy keleti birodalomtól, s ezt az Ady Endre szavával "kompországot" lehetséges lesz kikötni az 1100 éves történelmünk során mindig nélkülözött biztonságot szavatoló nyuga ti parton. E kevesek közül hadd idézzem most fel Antall József miniszterelnök úr alakját, hiszen ő volt az, aki 1988. október 21én, az akkor még rendíthetetlennek látszó Szovjetunió vezetőinek megüzente: "ha leveszik kezünkről a bilincset, akkor baráti jo bbot nyújtunk önöknek". Antall József volt az, aki az egykori kommunista államok vezetői közül elsőként indítványozta, és komoly személyes kockázatot is vállalva, mondhatni huszáros csellel fogadtatta el a Varsói Szerződés utolsó, 1990 júniusi ülésén a sze rvezet feloszlatását. Egy mondatot szeretnék felolvasni abból a nyilatkozatából, melyet itt tett az Országgyűlés ülésén, néhány nappal az 1990 júniusában történt ülés után: "1990 júniusában Moszkvában - éppen a tisztelt Ház határozata alapján , a Varsói S zerződés utolsó politikai ülésén beszédemben hangsúlyoztam a NATO jelentőségét az európai biztonság fenntartásában, majd a Varsói Szerződés feloszlatásakor Janajev, akkor még szovjet alelnök megjegyzéseire nyilvánosság előtt válaszoltam arra, hogy a NATO n em cserélendő össze a feloszlatott varsói paktummal. Egyetértek azzal - mondta a miniszterelnök úr , hogy a legszorosabb kapcsolatot kell fenntartani a NATOval. Amikor arra megérik a politikai, külpolitikai és biztonságpolitikai helyzet, biztosak lehetne k benne, hogy a Ház elé fogunk állni, s akkor a legjobbnak tartott javaslattal kérjük az Országgyűlés támogatását." Tisztelt Képviselőtársaim! Elérkezett az a politikai, külpolitikai és biztonsági helyzet, amikor az Országgyűlés elé terjeszthettük az alkot mánymódosítást. Tisztelt Képviselőtársaim! A NATOhoz való csatlakozásunk alapvetően megváltoztatja hazánk biztonságpolitikai helyzetét. Védelmi képességünk ugyanis kizárólag az ország saját erőforrásain nyugszik, a csatlakozással azonban megteremtődik a k ölcsönös segítségnyújtáson alapuló védelmi képesség, amellyel hazánk biztonsági helyzete lényegesen javul. A biztonság leglényegesebb garanciája, hogy a szövetségbe tartozó tagállamot ért támadás esetén minden szövetséges állam kötelezettségévé teszi a seg ítségnyújtást. Természetesen előírja a szerződés - és ez igen fontos garanciális elem , hogy ilyen döntés csak a szövetséghez tartozó összes tagállam egybehangzó döntésén alapulhat. A csatlakozással kialakult új helyzetet a jogi szabályozásnak is követnie kell, olyan jogi környezet kialakítása szükséges, amelyben hazánk képes lesz eleget tenni a szervezettel szemben fennálló szövetségi kötelezettségeknek. A kötelezettségek teljesítése részben fegyveres segítségnyújtásban testesül meg, részben az egyéni és a kollektív védelmi képesség kifejlesztését és folyamatos fenntartását is megköveteli. Az 5. cikk szerinti segítségnyújtási kötelezettségünknek csak úgy leszünk képesek megfelelni, ha a segítségnyújtásra megfelelően felkészülünk. A felkészülés folyamatos e gyüttműködést kíván a NATO szervezetével is és tagországaival is. Az együttműködés szükségessé teszi a NATO kollektív védelmi tervezési rendszerébe történő bekapcsolódásunkat, haderőfejlesztési céljaink
