Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 1 (37. szám) - A külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3309 állampolgárainak számára az önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéshez szükséges törvényeket szeretnénk ezzel életbe léptetni. A törvény majdani elfogadásával az az érdekes helyz et fog előállni, hogy most nem mi válunk olyanná, mint az Európai Közösségek tagállamai, hanem a tagállamok állampolgárai válnak olyanná, mint a magyar állampolgárok, azaz gazdasági célú letelepedés szempontjából és adózási szempontokból ezek után a külföl di állampolgár is ugyanolyan lesz a magyar törvények szemében, mintha ő belföldi, azaz magyar állampolgár lenne. De mi is történik ennek a törvénytervezetnek az elfogadásával? Tulajdonképpen gazdasági szempontból még nyitottabb lesz az ország, magánszemély ek megjelenésével is számolni kell a versenyszféra egyes területein, azonban nem mindegyiken, és erre a törvény meghatározza, hogy hol vannak akár időbeni korlátozások, akár pedig - egyelőre - teljes tiltások. A korlátozottan végezhető tevékenységek közül én egyre szeretném felhívni a figyelmet: ez a mezőgazdasági önálló tevékenység. Mint tudjuk, éppen ez az a terület, amelyen komoly viták, érvek várhatók Magyarország csatlakozásakor, a csatlakozási tárgyalás folyamán az Európai Unióval. Pontosan ez az a te rület, ahol komoly feladat hárul a jelenlegi kormánykoalícióra és minden képviselőre a parlamentben, az ellenzéket is beleértve: háromnégy év alatt olyan versenyképes helyzetbe kell hozni a magyar mezőgazdaság szereplőit, hogy - nincsenek naiv elképzelése im - nem egyenrangú partnerré, de közel egyenrangú, közel versenyképes partnerré kell hogy váljanak a magyar mezőgazdaságban érdekeltek. Természetesen az Unió államai felől is vannak aggályok ezzel kapcsolatban, de ez érzésem szerint azt jelenti, hogy van reményünk arra, hogy a mezőgazdaságban egy versenyképes, európai szintű partnert fog találni egész Európa, amikor viszonozva ezt a jogelvet, majd piacra fogunk lépni. Egyetértek az előttem szóló Szalay Gáborral: nagyon kérdéses a viszonosság elve, hogy Mag yarország hogyan tudja ezt érvényesíteni nagyobb partnerekkel szemben, akik meghatározóbb szerepet foglalnak el Európa gazdasági piacán. Viszont nem gondolom, hogy komoly aggodalmakat kellene figyelembe vennünk, hogy néhány területen milyen verseny fog kia lakulni ezen külföldi magánszemélyek megjelenésével, ha arra gondolok, hogy az orvosok, gyógyszerészek, állatorvosok szakmájában nem hiszem, hogy túlzott beáramlás történne a külföldiek részéről; pont a fordítottja igaz egyelőre, hogy ma a nyugati országré szhez áramlanak ezeknek a szakmáknak a képviselői, hiszen szolgáltatásaikat sokkal komolyabb áron tudják érvényesíteni a tőlünk nyugatabbra fekvő országoknál. Bízunk benne, hogy a majd így elfogadott törvénytervezet után újabb versenyhelyzet lesz Magyarors zágon, és ez ösztönzően hat a magyar gazdaságra. Azonban nagyon remélem, hogy a törvénytervezet életbelépése után a Magyarországra bejelentkező önálló vállalkozók valóban a jogszabályban előírt szakmai és egyéb követelményeknek megfelelően kapnak csak enge délyt a tevékenységhez; nehogy az legyen, hogy a magyar egyéni vállalkozónak száz szempont szerint kell megfelelnie, és a külföldinek is ugyanennyi szerint kell a most életbe lépő törvény szerint, csak a külföldi nem biztos, hogy pontosan tudja teljesíteni a magyar elvárásokat, ezért esetleg néhány hiányosság mellett is engedélyt adunk a működésére. Én ebben a részben látok aggályokat: a magyar hagyományaink szerint a jog ugyan egyformán vonatkozik mindenkire, így most már a magánszemélyként megjelenő külfö ldiekre is, de amikor teljesül a jog, amikor gyakoroljuk és végre szeretnénk hajtani, akkor bizony komoly differenciálódásnak vagyunk tanúi. Bízva abban, hogy a törvénytervezet pezsdítőleg hathat a magyar gazdasági életre, a Magyar Demokrata Fórum a tervez etet elfogadásra ajánlja a képviselőtársainknak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Lentner Csabának, a MIÉPképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak.