Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - CSIZMÁR GÁBOR
3254 felhasználáskor erre a diákönkormányzati támogatásra lehetett hivatkozni, ma guk a diákönkormányzatok mind az intézmény, mind a fenntartó felé érdekvédelmi, érdekképviseleti munkával el tudták érni, hogy ez a forrás rendelkezésükre álljon. A kormány most a két évvel ezelőtti 100 forintot tartja meg még mindig mint keretösszeget a n ormatíván belül, gyakorlatilag jelképesnek hagyva, elértéktelenítve ezt a támogatást, mert ha nem mozog együtt a normatíva változásával ez a támogatás, akkor természetesen elértéktelenedik. A mi módosító indítványunk semmi másról nem szól, mint arról, hogy ez a 100 forintos összeg 1999ben 240 forint legyen; ez ugyanúgy benne van a normatívában, tehát technikailag alkalmazkodunk a kormány konstrukciójához, pusztán forrásbővülésként 183,2 millió forintot javasolunk a Miniszterelnöki Hivatalból átcsoportosíta ni. Úgy gondolom, hogy az összeg nagysága nem olyan, amely szétfeszítené a Miniszterelnöki Hivatal költségvetését, az összeg felhasználási iránya azonban olyan, amely jelezheti, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése a diákönkormányzatokat, a demokrácia l egelső pillanatait képes elismerni és képes a forrásait, a lehetőségeit biztosítani. A következőkben néhány olyan módosító indítványról szólnék, amelyeket képviselőtársaimmal együtt nyújtottunk be, és az ifjúsági feladatkört érintik a központi költségvetés ben. Elsősorban egy összegszerűségében jelentéktelen módosító indítványt említenék - ez az ajánlás 123. és 463. pontjában található , amelynek lényege, hogy a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács működéséhez biztosítson a költségvetés 13 millió forin t támogatást az expóra tervezett 300 millió forint terhére, szintén a Miniszterelnöki Hivatalban. Egy pici kitérőt hadd tegyek a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács helyzetének megítéléséhez. Ezt az érdekegyeztető tanácsot 1995. január 12én a kormán y, a gyermek és ifjúsági korosztályi szervezetek, valamint a gyermek és ifjúsági célokat vállaló, támogató szervezetek közös megállapodásban hozták létre. A két nem kormányzati oldal közül az egyik oldalon mintegy 80100, és a másik oldalon is mintegy 801 00 gyermek és ifjúsági célokat támogató szervezet foglal helyet, évenként legitimálva a tárgyalódelegációt. Ez az érdekegyeztető tanács lassan négy éve folyamatosan működik, egyike azoknak a szakmai érdekegyeztetési fórumoknak, amelyek léteznek az országba n, és léteznek a kormány által is elismert módon. Mert, hogy emlékeztessem a kormányt, a költségvetési törvényjavaslatban hasonló érdekegyeztető mechanizmusoknak - érdekes módon - biztosít forrást. Így biztosít forrást az Érdekegyeztető Tanácsnak - ha jól emlékszem, a Gazdasági Minisztérium fejezetében , biztosít forrást az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak a Környezetvédelmi Minisztérium keretében, és biztosít forrást kommunikációs testületek címszó alatt az Oktatási Minisztériumban is a hasonló érdekeg yeztető fórumok, mechanizmusok működéséhez. Nem érthető meg, hogy egy olyan érdekegyeztető mechanizmus működési feltételeit miért nem támogatja a kormány, ahol a legvédtelenebb és legvagyontalanabb korosztályok vannak jelen, ahol azok a szervezetek partner ei a kormányzatnak - és együttműködő partnerei , amelyek forráshiánnyal és infrastruktúrahiánnyal küzdenek, amelyeknek nincs működési feltételük, amelyeknek a tagdíja messze nem elegendő arra, hogy ilyen típusú érdekegyeztető mechanizmusok forrásaként fe lhasználhatók legyenek, és amelyek számára az érdekegyeztetés, érdekvédelem lényegesen több szakértői, technikai segítséget igényel, mint egyébként a "felnőtt" világban. Nem óhajtja ennek a működési feltételeit támogatni a kormány annak ellenére, hogy a ma néhány hetes kormányhatározat is előírja az illetékes államtitkárnak, hogy ezzel az érdekegyeztető fórummal működjön együtt. Tudom, hogy a kormány nem óhajtja komolyan venni ezt az érdekegyeztető fórumot, sőt közölte informális úton a nem kormányzati olda lak képviselőivel, hogy nincs tudomása ilyen érdekegyeztető mechanizmusról, nem óhajt benne részt venni, gyakorlatilag egyoldalúan felszámolva ennek az érdekegyeztető mechanizmusnak a működését, helyébe azonban nem léptet semmit. Azt mondja a bizottsági vi tákban a kormány képviselője, hogy a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács helyett ő az országos Gyermek és Ifjúsági Parlamenttel, a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanáccsal, illetve a hallgatói szervezetek képviselőivel kíván egyeztetéseket folytatni. Akk or meg kell kérdeznem: hol van ennek a Gyermek és Ifjúsági Tanácsnak, a Gyermek és Ifjúsági