Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PUSZTAI GYULA - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LAMPERTH MÓNIKA
3123 szakemberek megmaradjanak a közigazgatásban, vagy a jól képzett szakemberek a közigazgatást tekintsék élethivatásuknak, akkor, azt gondolom, itt a retorika és a cselekvés között ellentmondás van. Én az általáno s vitában is elmondtam, hogy azért is tartom ezt egy álságos megoldásnak, mert a kormány a magához legközelebb álló köztisztviselőket, jelesül a Miniszterelnöki Hivatalba újonnan fölvett köztisztviselőket azzal a 40 százalékos pótlékkal vette már föl, amel y az állami vezetőknek adható, de nem kötelező adni. A kormány a Miniszterelnöki Hivatalban azonban minden egyes, újonnan beállt köztisztviselőnek ezt a növekményt megadta. (19.20) Ugyanakkor nem kapja meg, nem kaphatja meg az a köztisztviselő, aki nap min t nap találkozik azokkal a problémákkal, gondokkal, bajokkal küszködő állampolgárokkal, akik azért jelennek meg a közigazgatásban, hogy mindennapi problémáik megoldásához segítséget kapjanak, problémáik orvoslásában támogassák őket. Ezek a köztisztviselők, akik ott dolgoznak az ügyfélszolgálati irodákban, akik nap mint nap az ügyfelekkel találkoznak, ők nem kaphatják meg ezt a garanciát a bérük növekedésére. De ami még ennél is súlyosabb kérdés, az a közalkalmazotti és köztisztviselői béremelésnek a forrása , és a közalkalmazotti béremelésen belül a pedagógusbéremelésről szeretnék külön néhány szót szólni. Ma, a költségvetés részletes vitájának megkezdésekor Pokorni miniszter úr elmondta az érveket arra vonatkozóan, hogy miért van meg a pedagógusbéremelésne k, annak a pedagógusbéremelésnek a fedezete az önkormányzati költségvetésben, amelyet nemcsak a választási kampányban, hanem azóta is, a kormányzás alatt a miniszter úr többször elmondott már, összegeket, számokat tekintve. Ebben csak azért keletkezett eg y kis zavar, mert néhány nappal ezelőtt a miniszter úr azt mondta egy rendezvényen, hogy úgy van meg ennek a fedezete, hogy az önkormányzatoknak is hozzá kell tenni ehhez a forráshoz saját forrásaikból, majd egy nap múlva ezt már korrigálta. Én azonban nem a miniszter úr nyilatkozatait szeretném itt most elemezni, hanem szeretném azt elmondani és azt bizonyítani, hogy miért nincs meg a fedezete az önkormányzatok költségvetésében a pedagógusbéremelésnek. Szeretném azonban előrebocsátani, hogy a szocialista képviselőcsoport szerint a közalkalmazotti béremelés nagyságrendje támogatandó. Mi tiszteletre méltónak tartjuk Pokorni miniszter úr erőfeszítéseit arra vonatkozóan, hogy a pedagógusok, de nem csak a pedagógusok, hanem más közalkalmazottak is megkapják azt a béremelést, amelyet egyébként most a gazdasági növekedés már lehetővé tesz. Ezt azért szeretném leszögezni, hiszen korábban a Szocialista Párt a programjában világossá tette azt, hogy amikor a gazdasági növekedés lehetővé teszi, hogy a köztisztviselői é s közalkalmazotti rétegben tisztességes béremelésre kerüljön sor, akkor ezt meg fogja tenni. Természetesen annak tudatában, hogy az új kormány is megjeleníti ezt prioritásként, mi ezt támogatjuk, de azt gondoljuk, az lenne tisztességes, hogyha ennek a forr ását is megneveznék, és ennek a forrását, a fedezetét megjelenítenék az önkormányzati költségvetésben. Én ezt az 1999es költségvetési tervezet alapján elküldtem jó néhány önkormányzatnak, és megkértem őket, hogy tételesen számolják ki, hogy az ő önkormány zatuknál a törvénytervezet alapján megvane a fedezete annak a béremelésnek, amit a miniszter úr mond, jelesül hogy '99. január 1jétől 16 százalék, majd '99. szeptember 1től 19 százalék, ez éves átlagban 17 százalékos béremelés. 31 önkormányzattól kaptam választ, egyetlenegy önkormányzatnál sincsen meg normatívaemelésben a pedagógusbéremelés fedezete. Úgyhogy én most itt, az Országgyűlés nyilvánossága előtt tisztelettel azt kérem a polgármester hölgyektől és uraktól, ha valaki már kiszámolta a saját önko rmányzatára, és úgy találta, hogy megvan ennek a fedezete, akkor jelentkezzen, hogy láthassuk azt, hogy netán mégiscsak van az országban olyan önkormányzat, ahol ezt meg tudták oldani. Természetesen lehet a számokkal bűvészkedni, de attól még a realitás és a valóság nem fog megváltozni.