Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PUSZTAI GYULA - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LAMPERTH MÓNIKA
3122 akkor fogadta el a kormány javaslatunkra azt a megoldást, amikor is a 35 százalék helyben maradó személyi jövedelemadót követően egy 40 százalékos úgymond ugrás következett be, de ez egy furcsa személyi jövedelemadókonstrukciót eredmén yezett, mert akkor azt mondta a kormány, hogy elfogadja azt a megoldást, hogy 3 éven keresztül, lépcsőzetesen jussunk el oda, hogy a személyi jövedelemadó 40 százaléka illesse meg az önkormányzatokat, de ebből csak 20 százalék legyen az, ami helyben marad, ami ott a településen termelődik meg, a másik 20 százalék pedig a kiegyenlítő funkcióban, a normatívában megjelenve, valamilyen módon kiegyenlítve menjen a településekre, az önkormányzatokhoz. Ezt azért is meg kellett tenni, azt gondolom, mert a személyi jövedelemadónövekmény, a személyi jövedelemadó dinamikája mindig is nagyobb volt, mint a központi állami támogatásé. Tehát ha ugyanaz az arány marad, akkor tovább nő az olló - nem szeretem ezt a szót használni, de talán mégiscsak jobban kifejezi a valóság ot - az úgymond gazdag és a szegény települések között. Tehát amikor az önkormányzati költségvetésben most a 15 százalék helyben maradó személyi jövedelemadóra tesz javaslatot a kormány, akkor mi ezt nem kritizáljuk abból a szempontból, hogy az arányokat t ekintve hogyan jelenik ez meg. Mi abból a szempontból kritizáljuk, hogy a nagyságrend az önkormányzati fejezet egészét tekintve igazából nem éri el azt a hányadot, amely az inflációt kipótolná, és amely a reálérték megőrzését lehetővé tenné. Ezért képvisel őtársaimmal együtt adtam be olyan módosító indítványt, ami az szjaval kapcsolatos, és ami az szja 40 százalékot 43 százalékra emelné az önkormányzati bevételeknél, és ezt úgy osztaná meg, hogy a helyben maradó 15 helyett 18 százalék lenne. Megnézték szake mberek, hogyan szór a személyi jövedelemadónak ez az új javaslata, és azt állapították meg ebből a modellezésből - ezt egyébként szívesen rendelkezésre bocsátjuk a bizottságban képviselőtársainknak , úgy ítéltük meg, hogy ez jól szór. Tehát azoknál a tele püléseknél is növekményt eredményez, amelyek szegényebb települések, és ez az önkormányzati fejezet egészében egy olyan növekményt eredményezne, ami lehetővé tenné, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen megszorító intézkedéseket tenni, mondjuk, a kultúra, a sport finanszírozásában. A harmadik módosítóindítványcsomagra, csokorra, amiről szeretnék szót ejteni, csak röviden utalnék, mert tudom, hogy képviselőtársaim közül mások is foglalkoznak majd ezzel a témával, ez a köztisztviselői illetményalap emelése, amely nemcsak az önkormányzatokra vonatkozik, hanem azon köztisztviselőkre is, akik az állami szférában dolgoznak. Keller László és Nagy Sándor képviselőtársam javaslatot tett arra vonatkozóan, módosító indítványt nyújtott be, hogy a köztisztviselői illetm ényalap 26 ezer forint helyett 28 ezer forint legyen. Jauernik István képviselőtársam és jómagam benyújtottunk egy módosító indítványt arra vonatkozóan, hogy 26 ezer helyett 29 ezer forint legyen a köztisztviselői illetményalap. No, nem azért került kétfél e módosító indítvány benyújtásra az Országgyűlésben, mert egyébként mi a szocialista frakción belül nem beszélgetnénk egymással arról, hogy milyen módosító indítványokat nyújtunk be. Természetesen ez az egyeztetés megtörtént. Azért döntöttünk amellett, hog y ezt az alternatív módosító indítványt másmás néven benyújtjuk, mert úgy ítéltük meg, hogy így lesz módja és lehetősége a kormánynak választani, hogy ha mégiscsak érveinkkel meggyőzzük őket arra vonatkozóan, hogy nem szerencsés a köztisztviselői illetmén yalapot befagyasztani a '99es költségvetésben, akkor legyen lehetősége mérlegelni, hogy ezt a 28 vagy 29 ezres illetményalapnövekményt áll módjában elfogadni. Szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést arról, hogy az önkormányzati és rendészeti bizo ttság ülésén megjelent Kiss Sándor elnök úr, a szakszervezet elnöke, aki elmondta, hogy miért tartják rendkívül súlyos problémának azt, ha az illetményalap emelésére most nem kerül sor. Én nem fogom részletesen megismételni ezeket az érveket, hiszen a bizo ttság jegyzőkönyvéből ez megismerhető, de mindenesetre arra szeretnék utalni, ha egy, magát hatékony közigazgatási munkával és hatékony kormányzással jellemző kormány a köztisztviselők tekintetében nem teszi meg azokat a lépéseket, amelyek a köztisztviselő i karban arra ösztönöznek, hogy a jól képzett