Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. PUSZTAI GYULA - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. LAMPERTH MÓNIKA
3119 ezeknek az ígéreteknek a teljesítését olyan módon próbálja meg az önkormányzatokho z áttelepíteni, olyan módon próbálja meg az önkormányzatokat ezen ígéretek beváltásával terhelni, amelyek a mi megítélésünk szerint feloldhatatlan feszültséget jelentenek az önkormányzati szférában. (A jegyzői széket Németh Zsolt és dr. Világosi Gábor fogl alja el.) S mielőtt részletesen rátérnék a módosító indítványok indokolására, engedjenek meg egy reagálást, illetve egy kitérőt az érdekegyeztetéssel és az önkormányzati szövetségek álláspontjával kapcsolatban, annál is inkább, mert Gémesi képviselőtársam is megemlítette ezt hozzászólásában, és én akkor kétpercesben nem reagáltam; eltettem ezt jobb időre, vagyis mostanra, amikor hozzászólásomat elmondom az Országgyűlésben. Gémesi úrral abban teljes mértékben egyetértünk, hogy a '99es költségvetés önkormány zati érdekszövetségekkel való egyeztetése nem felel meg annak, amit az önkormányzati törvény előír, és nem felel meg annak a gyakorlatnak sem, amelyet korábbi időszakban a kormány követett. (19.00) Ugyanis az önkormányzati törvény tételesen előírja azt, ho gy az önkormányzatokra vonatkozó jogszabályokat, jogszabálytervezeteket az önkormányzati érdekszövetségekkel egyeztetni kell, és az önkormányzati érdekszövetségek így kialakított álláspontját a jogalkotó tudomására kell hozni. Az elmúlt időszakban az volt a gyakorlat, hogy az önkormányzati érdekszövetségekkel még a költségvetés tervezésének időszakában megkezdődött az egyeztetés, tehát az önkormányzatok, az önkormányzati érdekszövetségek még a költségvetés tárcaegyeztetésének időszakában kaptak arra vonatko zóan információt, hogy milyen fölfogásban készül a kormány az önkormányzati költségvetés előkészítésére, milyen lesz a központi támogatás nagyságrendje, körülbelül milyen helyi bevételekkel számolnak. Tehát az önkormányzatok már előzetesen számolni is tudt ak, és érdemi egyeztetésre került sor még az általános vitát megelőző időszakban. Gémesi képviselő úrnak abban teljesen igaza van, hogy nem volt minden évben megegyezés, tehát nem jutottak megállapodásra az önkormányzati érdekszövetségek és a kormány, de i genis volt érdemi egyeztetés, volt elmozdulás a különböző álláspontok között, és ez az önkormányzati bizottság asztalára került az Országgyűlésben még olyan időszakban, amikor a módosító indítványokat, az országgyűlési képviselők álláspontjának érdemi kial akítását befolyásolni tudta, és az érdekszövetségek megtalálták a módját annak, hogy a parlamenti vitába ezt becsatornázzák és ez a parlamenti vitában megjelenjen. Erre most nem volt mód, hiszen nem kezdődött meg időben az egyeztetés, az önkormányzati érde kszövetségek nem tudták, hogy mire készül a kormány, és nekünk úgy kellett a költségvetés általános vitájában részt venni, hogy nem ismertük az önkormányzati érdekszövetségek álláspontját. Őszintén meg kell mondanom, hogy én mint az Országgyűlés önkormányz ati bizottságának alelnöke a mai napig nem kaptam ezt meg hivatalosan, de tudom, hogy az Országgyűléshez beérkezett, mert a költségvetési bizottság tagjaitól megkaptam ezt az anyagot. Lehet, hogy a mai nap során valamikor mi is megkapjuk majd hivatalosan, de ez már olyan késést jelent, ami az érdemi befolyásolást rendkívüli módon megnehezíti. Amit képviselő úr az önkormányzati érdekszövetségek legitimációjával kapcsolatban elmondott, az számomra aggályos, hiszen nem azért nem kezdődött meg az érdemi egyezte tés, mert legitimációs problémák lennének az önkormányzati érdekszövetségeknél. Igaz, hogy az önkormányzati választások után az érdekszövetségek átalakulnak, tisztújításra kerül sor, de van olyan érdekszövetség, ahol még a mai napig sem történt meg a tiszt újítás. Tudomásom szerint a megyei jogú városoknál például december 5én lesz ez az ülés, és az azóta is funkcióban lévő társelnök teljes joggal hívja össze a szövetség tagjait, alakítják ki álláspontjukat, és nem okozott nekik legitimációs problémát, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége a Belügyminisztériumnak és miniszter úrnak elküldje az álláspontját. Ez ugyanolyan legitim álláspont, mint azon önkormányzati érdekszövetségek álláspontja, amelyek időközben már átalakultak és ahol lezajlott a tisztújítás.