Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - NAGYIVÁNYI ZOLTÁN - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SZEKERES IMRE
3061 Az 1997es tavaszi pánik a betétállomány csökkenésé hez vezetett, ami visszavetette a bankot, és nyilván megdrágította működését. Csak emlékeztetőül: 1995ben a betétállomány változása plusz 32 milliárd forint, 1996ban plusz 64 milliárd forint, 1997ben mínusz 70 milliárd forint. A bankban kialakult helyze t okai így láthatóan nem egyszerűsíthetők le oly módon, ahogy ezt most politikai célokból a jelenlegi kormány és a kormánytöbbség teszi. A valóságos válaszokhoz mélyebb és komolyabb elemzésre lenne szükség. A Postabankprobléma kezelésénél adódik egy össze hasonlítás a Magyar Hitel Bankkal. Ezt egy későbbi vizsgálat során érdemes lenne részleteiben is elemezni, hiszen így a Postabank ügyét egy méreteiben hasonló bank történetéhez lehetne viszonyítani. Néhány, első megközelítésként adódó összehasonlítás: a Ma gyar Hitel Bank konszolidációjának mértéke 1992 és '96 között 120140 milliárd forint; meghaladja a most javasolt Postabankösszeget. Ha ezeket az összegeket átszámítjuk, ez mai árfolyamon 250 milliárd forintot jelent. A második: a Postabank mai vezetése s zerint egy ilyen nagyságrendű összeget nem lehet jóhiszeműen elbokázni, hangzott el egy televízióműsorban. Ha ez igaz, kérdés, hogy egy igazából ennél nagyobb összeg esetében miért nem jutott hasonló következtetésre 1996ban Járai Zsigmond, a Magyar Hitel Bank akkori vezérigazgatója? Mit jelent a céltartalékképzés miatti veszteség? Azt gondolom, hogy ezt is kívánatos tisztázni, mert az Országgyűlés döntése szempontjából ez a kulcskérdés. Ez még nem a tényleges, hanem az auditálás szabályrendszeréből követk ezően óvatosságból számított potenciális veszteség. Nyilván az, hogy ezt ne becsüljék alá, az auditor kemény felelőssége. A tapasztalatok szerint minden banknál a tulajdonosok és a menedzsment befolyásolhatják az auditorokat, nyilván azért, hogy minimalizá lják a céltartalékigényt. Akkor most fölteszem a kérdést: volte azonban e folyamatban valaki vagy valami, aki az állami szerepvállalás minimalizálására törekedett? Tehát arra, hogy szükségtelenül és az indokoltnál ne becsüljék rosszabbnak a bank helyzetét , ne kötelezzék magasabb céltartalékképzésre. Nem látszik ilyen, sőt, az utcán olyan hírek szállonganak, hogy cégeknek finoman szóltak: kérjenek átütemezést, a banki középvezetőknek is azt mondták, hogy most aztán mindent bele. Őrködötte tehát valaki az a dófizetők pénzén, vagy hagyni fogják a jövőben szétfolyni? Jellemzően nem következik be ekkora tényleges veszteség, ha a banki követelés, behajtás majd jól működik. Csak hozzátenném: a gazdaság dinamikusan fejlődik, ami általában a hitelfelvevők, illetve a befektetések helyzetét is javítja. Ezért a céltartalékképzésre alapozott hatalmas hiány értékelését kellő fenntartással kell kezelni. De megismétlem a kérdést: mennyiben lesz érdekelt a Postabank új vezetése abban, hogy a követeléseket valóban behajtsa, é s ezáltal csökkentse a veszteséget, a céltartalék felhasználását? Milyen következményekkel jár a túlkonszolidáció? A korábbi konszolidációk tapasztalataiból tudjuk, hogy ilyenkor az állami bankok kevésbé törekednek a minősített kintlevőségek minél nagyobb arányú behajtására. Adott esetben a követelések eladását a realistán alacsonyabb árakon is felvállalják, sőt, új, gyenge, csak részben megtérülő hitelkihelyezéseket is el lehet fedni ezzel. A menedzsment is érdekelt a túlbecslésben, hiszen az ehhez viszony ított megtakarítás a menedzsment magas prémiumát igazolhatja, illetve elfedheti későbbi üzletek kudarcait. Vagyis a túlkonszolidálás effektív veszteséget jelent akár több tíz milliárdos nagyságrendben is. Másfelől így rendkívül olcsón lehet megvenni cégeke t. Talán ilyen szándékok munkálnak a mostani túlkonszolidációs javaslat mögött? Mivel költségvetési pénzekről van szó, azt gondolom, helyes, ha a parlamenti ellenőrzés lehetőségét az Országgyűlés - beleértve a kormánypárti képviselőket is - a támogatásáról biztosítja, mert ez nekik is garanciát jelent. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési törvény módosításának előttünk fekvő módja, azt gondolom, nem helyénvaló. Tartalmi és formai szempontból pótköltségvetés lett volna kívánatos, akár a Házszabálytól v aló eltéréssel is. Méltatlan és példátlan, hogy 182 milliárd forintos hiánynövelési ügyet nem a kormány terjeszt elő megfelelő indokolással, a jogalkotási törvény előírásainak megfelelő hatásvizsgálattal, és elmarad az ÁSZ véleményének kikérése is; még egy szer
