Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 25 (35. szám) - Az angol parlament képviselőinek köszöntése - A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HEGYI GYULA
2983 Ebben a vitában a szervezett bűnözés elleni harc és a büntetőjogi szabályok szigorítása kapcsán sok ideológiai elem is elhangzott . Azt hiszem, a különböző kormányzati koalíciók egymásra mutogatásának itt nem sok értelme van. Az elmúlt tíz évben - mint mindannyian tudjuk - legalább háromszorosára növekedett a bűncselekmények száma Magyarországon. Nem hiszem, hogy érdemes lenne politi kai statisztikákat csinálni arról, hogy ebből hány százalék esett a Némethkormányra, hány százalék az Antall- és Borosskormányokra, hány százalék a Hornkormányra és hány százalék az Orbánkormányra. Azt hiszem, hogy jó szándékkal - és ezt feltételezzük egymásról - minden képviselő szeretné ebben a Házban, ha a bűncselekmények számának növekedése megállna. Milyen okkal magyarázható a szervezett bűnözés megjelenése, a bűncselekmények számának legalább háromszorosára emelkedése? Természetesen ad absurdum el képzelhető egy olyan magyarázat is, amely azt mondja, hogy a szocializmusban azért volt kevesebb a bűncselekmény, mert egészében az egy normálisabb társadalmi rend volt. Azok a pártok, amelyek ebbe a parlamentbe bejutottunk, nem ezen az úton járunk. Azt mo ndjuk, hogy szükségszerű volt a rendszerváltozás, szükségszerű volt a piacgazdaság intézményének kiépítése, szükséges volt a határok lebontása. A szervezett bűnözés nagyon nagy mértékben nemzetközi jelenség, és Magyarországon nagyon nagy mértékben - talán elsősorban és döntően - a határok kinyitása miatt jelent meg. (A jegyzői széket Herényi Károly foglalja el.) Ha viszont azt mondjuk, hogy szükségszerű volt mindaz, amit nyitásnak, rendszerváltozásnak és piacgazdaság kiépítésének nevezünk, akkor hozzá kell tenni, tisztelt képviselőtársaim, hogy immár szükségszerű azoknak a társadalmi intézményeknek a kiépítése és megerősítése is, amelyek a bűnözéssel szemben egy falat húznak, legalábbis mérséklik a bűncselekmények növekedését, és idővel talán a csökkentésüke t elindítják. Ennek egy része kétségkívül büntetőjogi jellegű. Ezt elemeiben lehet vitatni; nyilván van olyan eleme, amely elfogadható, és van olyan eleme, amelyik nem. De bizonyos, hogy nagyon nagy mértékben egy egészen másfajta társadalompolitika, egy eg észen másfajta szociálpolitika szükséges hozzá, az, amely a megelőzésre koncentrál, és természetesen nemcsak azon gondolkodik, hogy az embereket hogyan lehet visszatartani a bűnözéstől, hanem hogyan lehet olyan értelmes, emberséges életet kínálni nekik, am ely eleve és szükségszerűen eszükbe sem juttatja, hogy a bűnözés útját válasszák. Azt hiszem, vannak a büntetőjogi szigorításnak olyan elemei, amelyek józan ésszel elfogadhatóak. Azt hiszem, bármelyikünk elmondhatja magáról, ha egy idős családtagját leütik , kirabolják az utcán - ahogy erre sajnos nagyon sok példa van a főváros és a vidék utcáin, tanyákon is , akkor aligha örül annak, ha egykét év múlva viszontlátja a rablót az utcán, és azt a magyarázatot hallja, amelyet sajnos az újságban egy büntetőjogi szakember ezt az állapotot védve nyilatkozott, hogy kevés a börtön, hát nem lehetett ott tartani. Azt gondolom, ez az a fajta magatartás, amely nem is az eddigi törvényekből következett, hanem azok rossz, ellentmondásos alkalmazásából. Ha az állampolgárok at elsősorban és döntően az erőszakos bűncselekményekkel szemben jobban megvédjük, mint eddig, akkor ezzel egyet lehet érteni. Ugyanakkor természetesen bizonyos szabadságjogokat - ahogy ezt Hack Péter és mások hangsúlyozták - nem lehet feladni azért, hogy a bűnözőket megfogjuk, hiszen visszatérve a kezdeti gondolataimhoz, amelyeket próbáltam idézni, a meglevő törrényeken belül is sokkalsokkal többet lehetne tenni azért, hogy a bűn ne erősödjön tovább. Végül, tisztelt képviselőtársaim, néhány szóval visszat érnék a prostitúció szabályozásával kapcsolatos kérdésekre, döntően azért, mert tizenhárom képviselőtársammal együtt tagja vagyok az Európa Tanácsnak, és az Európa Tanács 1997ben már megvitatta a nőkereskedelem és a kényszerprostitúció kérdéseit. Ezzel ka pcsolatban ajánlást fogadott el, amely valamennyi Európa tanácsi országra, így Magyarországra is érvényes. Magam is felszólaltam ott a vitában. Azt hiszem, talán érdemes ebben a mai vitában is megemlíteni néhány gondolatot, különösen azért, mert ezek a kér dések, amennyire figyeltem az előttem szólókat, nem kerültek igazán reflektorfénybe.
