Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 24 (34. szám) - A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BURÁNY SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ÜSZÖGI-BLEYER JENŐ (MSZP):
2856 azonban el kell mondanom, és akkor is elmondanám, ha itt lennének, nagyon röviden: a nyugdíjastársadalmat félrevezették, és a nyugdíjastársadalom félrevezetésében mindketten s ajtónyilatkozatukkal személyesen is közreműködtek. Méghozzá a Világgazdaság nyáron, valamikor július környékén, közel egymás után megjelent két számában - amikor felröppent az a kiszivárogtatás a Pénzügyminisztériumtól, hogy meg kívánják változtatni a nyug díjemelés rendszerét, tehát a hatályos törvényt - nyilatkozott Selmeczi Gabriella, hogy nem kívánják megváltoztatni, Frajna Imre pedig közel azonos időben ugyancsak a Világgazdaságban úgy nyilatkozott, továbbmenve ezen, hogy ha meg akarnánk változtatni, ak kor az a kormányprogramba bele lett volna véve. Szó szerint ezt nyilatkozta egyébként Frajna képviselő úr. Mindezek után mint derült égből a villámcsapás jött Orbán Viktor hírhedt győri beszéde, amikor már nevén nevezte a gyereket, amikor ott a több kenyér ről is szólt egyébként, és kijelentette azt, hogy ugyan nagyobb lesz a nyugdíjak vásárlóértéke, de nem fogják tartani a törvényben meghatározott mértéket. Tehát nemhogy megbeszélték a nyugdíjas polgárokkal azt, hogy megváltoztatják a törvényt, hanem megnyu gtatták őket mindketten sajtónyilatkozatukban, hogy nem változtatják meg a törvényt. Ezután jött a feketeleves, amikor a hírből - mint annak idején egyszer elmondtam már az Országgyűlésben - nem rémhír, hanem rossz hír lett, mert ez egy nagyon rossz dolog volt. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Burány Sándor képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr! BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony! Tisztelt Ház! Koltai képviselő asszonynak és Frajna Imre képviselőtársunknak egyaránt szeretnék válaszolni egy kétperces hozzászólásban. Ha már az előző kormány gyakorlatát említették, akkor, úgy gondolom, ezt a gya korlatot valóban érdemes összevetni az önök kormányának gyakorlatával. Ugyanis ellentétben az önök hozzászólásaival, szeretném tényként leszögezni, hogy a nyugdíjszámítási mechanizmust az Országgyűlés 1994ben hagyta jóvá, nevezetesen azt a számítási techn ikát, amely az előző évi nettó bérkiáramláshoz köti a következő évi nyugdíjemelés mértékét. Tehát 1995ben, amikor a stabilizációs csomag kapcsán minden oka meglett volna a kormánynak arra, hogy spóroljon ott, ahol tud, akkor sem változtatta meg ezt az érv ényben lévő szabályt, ezt a törvényt. Önök most változtatják meg, amikor semmilyen gazdasági helyzet nem kényszeríti önöket erre. Ha valami, akkor éppen ez az, ami összehasonlításra érdemes. Még egy szót arról, hogy üres a nyugdíjkassza. Ha a nyugdíjkassza valami oknál fogva üres, az egyetlen oknál fogva üres; ez nevezetesen az, hogy önök olyan mértékben csökkentették a tbjárulékokat, amely a nyugdíjemeléssel összehasonlítva ebben az évben semmilyen más módon nem lett volna lehetséges, csak akkor, ha ezt a pénzt a nyugdíjasokon spórolják meg. Önök tehát azt tették, hogy a nyugdíjasok nyugdíjemelésén spórolnak, és ezt a pénzt a vállalkozókhoz csoportosítják át. Lehet, hogy ez kisebb mértékben üdvözlendő dolog lett volna, de ilyen mértékben, úgy gondolom, tel jes szociális érzéketlenségre vall. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ismételt kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget ÜszögiBleyer Jenő képviselő úrnak, a Magyar Szoc ialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó. ÜSZÖGIBLEYER JENŐ (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kötelességem elmondani azt, hogy a nyugdíjtörvény megalkotásánál háromhónapos társadalmi vita volt, amely vita eredményeként hosszú és kemény tárgyalások voltak, amire kialakult ez a törvény. Tanúm az itt ülő dr. Kökény