Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 18 (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Áder János):
2366 feladat. Az 1999. évi költségvetés ehhez megadja az állami támogatást is, mégpedig az előző évi kétszeresét. Ezen belül a közgyűjtemények és közművelődési intézmények modernizációjára szolgáló összeg 2,5szeresére növekszik. Ezek között a feladatok között első helyen a városi könyvtárak és hálózataik, valamint a közművelődési intézmények felzárkóztatása szerepel. E jelentős emelkedés ellenére is az ország gazdasága csak arra képes, hogy a kultu rális szaktörvényben előirányzott egyéb finanszírozási előírásokat a kormány csak 2000. január 1jével vezesse be. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat 3,1 milliárd forintot biztosít az épített tárgyi örökség megóvására a nemzeti örökség program keretében. Ez a z egyetlen forrás sok település számára, hogy felújítsa, helyreállítsa örökségének épített és tárgyi emlékeit. Az időkeret végessége miatt nem folytatom a törvényjavaslat erényeinek ismertetését, ahogy már utaltam rá, emberemlékezet óta nem volt még ilyen mértékű emelkedés a kultúra támogatásában, így természetesen támogatom a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Kovács Kálmán képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képvise lője. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Rubovszky képviselő úr azt mondta, hogy mint az előző kormány államtitkárát, a vízügyekben igazán a felelősség minket terhel, hogy nem megfelelően vagy nem megfelelő mértékben támogattuk az árvízvédekezést. Nos, szeretném azzal kezdeni, hogy az évszázad két legnagyobb - az egyik a Körösökön, a másik most a FelsőTiszavidéken lezajlott - árvizének sikeres vagy jellemzően mondhatjuk, hogy sikeres védekezésén vagyunk túl. Azt gond olom, fontos, hogy amikor ez a Ház tényekről beszél, akkor a költségvetés kapcsán valóban tényeket említsünk. 1994 és '98 között befejeződött a vízügyi ágazat átszervezése, a hajdan 50 ezernél több főt foglalkoztató vízügyi ágazat ma 5500 fővel irányítja, szervezi az ár- és belvízvédelmet. 1995ben tíz aszályos esztendő után határoztuk el az árvízvédelmi programot, és megkezdtük az árvízi töltések megerősítését. Enélkül nem is lehetett volna sem a '95ös karácsonyi, sem a mostani árvizet átvészelni, sikeres en kivédeni. A költségvetésről: ez a költségvetés - itt van előttem minden rovata - összességben valóban nem őrzi meg reálértéken az árvízvédekezésre fordított összeget, reálértéken 8 milliárd 196 milliót kellene, ehelyett csak 8 milliárd 35 milliót irányo z elő. Valamivel többet ad az elsőrendű árvízvédelmi művek fejlesztésére - hogy ezt kiemeljem, és ez jó , ugyanakkor sokkal kevesebbet ad a vízkárelhárítási művek fenntartására. Márpedig tudjuk, hogy a legnagyobb veszély most is, ezen árvíz során is a me glévő töltések állaga, a töltések karbantartása körül volt. Úgy gondolom, nem kell szégyenkezni sem az előző kormánynak az árvízvédekezésben tett intézkedései miatt, sőt itt, ezen a ponton is meg kell dicsérnem mindenkit, főleg az ott élőket, akik áldozato s munkájukkal a vízügyi szakmával közösen sikeresen védekeztek. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Most megváltozik a felszólalók sorrendje, hiszen tévéidőn kívül vagyunk már, és azok a frakciók, amelye k nem kaphattak már szót, hiszen elhasználták a tévéidőben rendelkezésükre álló időt, természetesen újra szót kaphatnak. A következő sorrendben kerül sor az írásban jelentkezők felszólalására: elsőként megadom a szót Lotz Károly képviselő úrnak a Szabad De mokraták Szövetsége részéről; őt követi majd Pápai Mihály, Független Kisgazdapárt; és harmadikként - hogy egy kicsit előre lehessen készülni - Gidai Erzsébet, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselője. (15.00)