Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 18 (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VITÁNYI IVÁN (MSZP):
2349 belül a kultusztárca élére, és azt a programot, amit ott meghirdetett, még a volt belügyminiszter erejével hirdette meg, miszerint a kultúra szellemi honismeret. Ebből persze naivan azt a következtetést is levonnánk, hogy a kultúrának az le nne a legjobb, ha esetleg lenne egy kis kormányváltás, és akkor Pintér Sándor kerülne a kultúrtárca élére vagy esetleg Kövér László. Ez utóbbi mellett szólna az is, hogy neki van múltja a kultúrakutatásban, hiszen valamikor pályakezdő korukban Orbán Viktor és Kövér László is velünk együtt dolgoztak a Művelődéskutató Intézetben. Megjegyzem, hogy 1990ben ez még szerepelt az életrajzukban - ma már nem szerepel. Mindenesetre azonban azt gondolnám, hogy a kultúrtárca költségvetésében azt kell számításba venni, ami most történt. A most bekövetkezett emelkedés elemzése során az derül ki, hogy a forrásai elsősorban a következőkből állnak: rendkívüli mértékben emelkedett a kulturális igazgatás költsége, mindenekelőtt a két tárca szétválasztásával is; idecsatolták a kulturális tárcához az egyházi támogatások költségvetését és a műemlékvédelmet, amely azelőtt nem itt szerepelt; valamint megnövekedtek a közművelődési törvényből, a múzeumi törvényből, tehát e törvényszerkezetből áramló források, amelyeket még az előző ko rmány idejében hoztunk. Egyrészt tehát külső forrásokból, úgy értem, hogy más tárcákból idekerült költségek miatt emelkedett, másrészt pedig az előző kormány döntése során. Egyébként, ha megnézzük ezeket az emelkedő tételeket, az egyházról szóló, a műemlék védelemről szóló és a közművelődési törvényt, ezek voltak azok a törvények, amelyeket az előző kormány az utóbbi két évben hozott, tehát voltaképpen itt is egy folyamatosságról kell beszélnünk. Egy folyamatosságról, ami azt jelenti, hogy ha tulajdonképpen nagyon abból a szempontból gondolkoznék, hogy az előző kormányt akarjam dicsérni, és a jelenlegi kormányt is dicsérném, akkor meg kellene dicsérni, hogy átvették az örökséget, és Magyar Bálint szellemében azoknak a törvényeknek a megvalósítását szolgálják, amelyeket hoztunk. Összességében azonban azt tudom mondani, hogy a magyar kultúra helyzetére 1990 óta az jellemző, hogy ebben a nagy átalakulásban meg tudta őrizni a kereteit, de a kultúrában elindult egy erózió. Elindult, és lassan halad előre: egy kicsi t kevesebbet olvasunk, egy kicsit kisebb a koncertek közönsége, még ha több is a koncertek száma, és kicsit kevesebbet olvasunk akkor is, ha több könyvet adunk ki címlet szerint, de kevesebb példányszámban adjuk ki a könyveket, és így folytathatnám tovább az elemzést. Egy erózió indult meg. Ez a költségvetés alkalmas arra, hogy megtartsa a kultúra pozícióit, és tisztelet érte, de nem alkalmas arra, hogy megállítsa a kultúra erózióját. Mi pedig azt hisszük, hogy éppen azért, mert ma már egy rendezett gazdasá gban vagy egy rendezendő gazdaságban, rendezhető gazdaságban elérkezett az ideje annak, hogy ne csak bűvészkedjünk a számokkal, hanem valóban lépéseket tegyünk az erózió megállítására. Egy részletkérdéshez - vagy nem is részletkérdés - szeretnék szólni még , a Nemzeti Kulturális Alapról. Baljós jel, hogy ezt visszatették a kulturális tárcához. Jól tudjuk, hogy a pénzügyi kormányzat - és minden pénzügyi kormányzat, legyen a miniszterelnök Lázár György, Antall József, Horn Gyula vagy Orbán Viktor - utálja ezek et az alapokat, amelyek valahogy kilógnak a rendezett, központilag pontosan felügyelhető rendből. Most rossz jel, hogy sikerült elérni, hogy az alapot félretegyék és alárendeljék a minisztériumnak. Nem elegendő válasz, hogy a pénz megmarad, mert itt nemcsa k a pénzről van szó. Arról van szó, hogy a világ minden demokratikus országában arra tesznek kísérletet, hogy az állam biztosítsa a pénzt a kultúrának, de ne osztogasson. Arra tesznek kísérletet, hogy a kultúrát illető pénzek a civil társadalom közreműködé sével kerüljenek azokhoz, akik fel tudják használni. A világon mindenütt - a "mindenütt"et úgy értem, hogy az euroamerikai országokban - a kulturális minisztérium helyett a kulturális alapítványok, foundok, foundationok, kulturális tanácsok azok, amelyek a pénz elosztásában segédkeznek, a társadalom, a civil társadalom teljes mértékű bevonásával. Hogy Magyarországon is ez történt, azt nem a kicsikicsi átkos Horn Gyulakormányzat tette meg, a megalapítása az Antallkormányzat és Fekete György érdeme volt. Utána folytatta Horn
