Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - CSURKA ISTVÁN, a MIÉP - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - CSURKA ISTVÁN, a MIÉP
2165 Hibás és téves az elképzelés, hogy mégoly jó részintézkedések, mint például a gyermeknevelés költségeinek az állam által való átvállalása, bizonyos adókönnyítések, kedvezmények, az alapfolyamatok megváltoztatása, a magyar munka eredménye folyamatos ki szivattyúzásának megakadályozása nélkül eredményre vezethetnek. Korábban az volt a gyakorlat, és erre a költségvetési törvényben felhatalmazást is adtak, hogy a törlesztésekre és a kamatok fizetésére hitelt vettek fel, és a hitelből fizették ki az előző év ben elherdáltakat. Most a költségvetés mindössze 24 427 millió forint hitelt akar felvenni, nyilvánvaló, hogy ebből nem lehet 834 000 milliót kifizetni. Kigazdálkodni a költségvetésből szintén nem lehet, mert akkor benne volna. De hogyan? Még utalás sincs, ugyanakkor tudjuk, hogy fizetni kell. A rejtély kulcsa az indoklási részben van. A magyar törvénykezés történetében páratlan könnyedségű szöveget sikerült a Magyar Köztársaság költségvetési törvényének lapjára írni. A könnyedség és a hányavetiség világrek ordja mármár humoreszk. "Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy az 1. §ban megjelölt hiányt - ez a 373 milliárd - finanszírozza, valamint a kincstári egységes számla folyamatos likviditását biztosítsa, és a központi költségvetés adósságá t, valamint a magyar államkincstár követeléseit kezelje." Nagy bűvész lehet ez a pénzügyminiszter! 373 milliárdot meg kell neki finanszírozni, 841et pedig kezelnie kell. Akarja, ahogy éppen akarja! Kezelni? Mint a problémákat az elvtársak, kezelni, mint a labdát; kezelni, mint az áfát a vállalkozó! És nem ám törvénytelenül! Idézek: "A megadott felhatalmazás a korábban alkalmazott részletes előírásokkal szemben tág értelemben ad az államadósságkezelési műveletekre felhatalmazást, hiszen az államháztartásró l szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 14. §a szabályozza az államadósság egészének alakulását. A költségvetési év előtt és az év folyamán azonban nem lehet merev részletes előírásokkal szabályozni a végezhető műveleteket, hiszen az adósságkezelés tényleges l ehetőségeit nagymértékben az állampapírpiac aktuális helyzete is befolyásolni fogja. Az adott évi részletes műveletekről ezen felhatalmazás alapján majd a költségvetési év lezárása után számol be a pénzügyminiszter." Nem kevesebbet állítanak tehát a szerző k ebben a salamoni részletben - Salamon Bélára, a Vidám Színpad egykori művészére, az "Én nem hiszem, hogy normális vagyok" című szám híres előadójára gondolok , mint hogy a '92es törvény, amely szerint az államháztartás hiányát csak a bevétel 3 százalék áig finanszírozhatja a Magyar Nemzeti Bank, most a '99es költségvetés kezelési módját is előírja a pénzügyminiszternek. Vannak, akik el tudják képzelni, hogy egy hat évvel korábbi kerettörvény meghatározhat egy költségvetést; nyilván azért adnak biankó fe lhatalmazást a pénzügyminiszternek, mert nagyon bíznak benne - ez szép. Bizalomnak, szó mi szó, mi sem vagyunk híján. Járai Zsigmond ezenkívül, amit most beterjesztett, még semmi más jelét nem adta, miszerint bizalmunkat meg kell vonnunk tőle. Ez a hiány é s az államadóságeldugási művelet, ez az önmagának adott biankó felhatalmazás elég ok, ez képtelenség! Most már le van írva, amit egyébként sejtettünk, hogy a költségvetés hatalmas adósságát állampapírkibocsátással kívánja a kormány és a felhatalmazott pé nzügyminiszter kezelni. Ha netán jó és kedvező hangulatú lesz az állampapírpiac, kisebb kamatozású, ha nem lesz jó hangulatú, akkor súlyos kamatozású adóssággal terhelten fognak megszületni még 51020 év múlva is a magyar gyermekek - ha megszületnek. A jö vőfelélés, a jövőfelzabálás tehát folytatódik, minden ellenkező híreszteléssel szemben. Hiába vannak az adókedvezmények, hiába van a családtámogatási rendszer, a kormány nem mer a leglényegesebb kérdéshez hozzáérni, nem azzal bízza meg a pénzügyminiszterét , hogy keressen megoldást arra, hogy ne kelljen ennyi kamatot fizetni; hogy menjen ki New Yorkba, és kérjen haladékot Wolfensohn úrtól, hogy a magyarság kapjon felmentést azoknak az összegeknek a megfizetése alól, amelyeket nem is maga használt el, jussunk levegőhöz, hogy ne szaladjon, guruljon ki minden negyedik megtermelt forint az országból, hanem folytassa a nulla életösszegű halálos játékot.
