Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP
2146 feledkezhetünk meg, hogy tartalékok még mindig vannak, és nem csupán a nagyobb városok gazdálkodásáb an. Ha ugyanis a helyi vezetők jól gazdálkodnak a helyi erőforrásokkal, az ott élők tudásával és tenniakarásával, és arra támaszkodva élnek az Európai Unió különböző pályázati lehetőségeivel - beleértve a területfejlesztési és struktúrajavítási célokra meg pályázható pénzeket, valamint a Pharetámogatás lehetőségeit is , akkor komoly esély adódik pótlólagos források bevonására. Csak hát persze minderről tájékoztatni is kell az önkormányzatokat. Ami pedig az önkormányzatoknak szánt személyi jövedelemadó újra módosuló rendszerét és elosztását illeti, abban elgondolkoztató az, hogy folyamatában milyen töretlen ütemben csökken a jövedelem keletkezésének helyén meghagyott adóbevétel. Ellenben ennél is nagyobb gond az, hogy nem múlik el év úgy, hogy az önkormányza tokat megillető források szabályozása lényegi pontokon ne változna. Ez hátrányosan érinti az önkormányzatok előretekintő tervező munkáját. Ez még akkor is igaz, ha önmagában talán védhető az indoka annak, hogy a jövedelemadónak immár mindössze 15 százaléka marad a képződés helyén, és 25 százaléka lesz normatívan elosztva. (11.00) Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a prioritást élvező fejezetek és feladatok közül kiemelten csak azt értékeljük, hogy a közbiztonságot 32 százalékos támogatásnövekedés, a humántőke fe jlesztését szolgáló felsőoktatást 27 százalékos, az egészségügyet 32 százalékos, a sportot 67 százalékos, a kultúrát 40 százalékos vagy a hitéletet 54 százalékos többletforrás erősíti meghatározott szakmai célok és programok teljesítésében, akkor joggal me rül fel az a kérdés, hogy mindez - és a most fel nem sorolt, de az átlagosat meghaladó feladatfinanszírozások esetében a többletjuttatás - minek a terhére valósul meg. Úgy vélem, hogy ez, mint a költségvetési egyensúlyt alapvetően érintő kérdés, több irán yú értelmezést igényel. Mindenekelőtt azokkal az ésszerű takarékossági intézkedésekkel kell számolnunk, amelyek megtétele összességében sok száz milliárd forint kiadástól mentesíti a költségvetést. Ilyen például a 4es metró beruházásának halasztása, a Nem zeti Színház ügye, a dunai vízlépcső, az igazgatási költségek kordában tartása, és nem utolsósorban az egyesek részéről ugyancsak zajos nemtetszést kiváltó ítélőtáblák ügye. (Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) De talán itt érdemes megemlítenünk a közszolgálati rádiók és televíziók javasolt támogatásának ügyét is. A kiadási előirányzatok között elgondolkoztató az a közel 9 milliárd forintos tétel, amit az előterjesztő a közszolgálati műsorszolgáltatók támogatására szán. M egjegyzem, hogy az említettek jövőre emelt összegű üzembentartási díjból is részesülnek. Most talán ne részletezzük azt, hogy az érintett intézmények mennyiben felelnek meg a közszolgálatiság törvényben meghatározott követelményének. Ellenben azt tudjuk, p éldául az Állami Számvevőszék jelentéséből, hogy gazdálkodásuk a legfinomabb megfogalmazással sem tekinthető optimálisnak. A Magyar Televízió Részvénytársaság és a Magyar Rádió Részvénytársaság évtizedek óta megmagyarázhatatlan létszámfölösleggel terheli ö nmagát és az adófizetők pénztárcáját. Ez és még több más pazarlásra utaló körülmény arra kell intsen bennünket, hogy esetükben a közpénzek juttatásánál az eddigieknél lényegesen nagyobb körültekintéssel kell eljárnunk. Ellenkező esetben joggal érheti az a vád a tisztelt Házat - és persze a pénzügyi kormányzatot , hogy milliárdokat önt abba a bizonyos lyukas zsákba. Mindezeket mérlegelve álláspontunk szerint talán az volna a helyes megoldás, ha a kilátásba helyezett támogatás folyósítását megelőzné az említ ett intézmények alapos átvilágítása, ami kiterjedne a gazdálkodás célszerűségének, törvényességének, eredményességének teljes körű vizsgálatára. Egy ilyen, esetleg az érintett intézmények által kezdeményezett átvilágítással valós képet kaphatunk állapotukr ól és tényleges forrásszükségletükről.
