Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - Az ülésnap megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár:
2129 Magyarország népe a tőle elvárható módon rögtön a bajba jutottak megsegítésére indult. Tömegesen indultak kamionok, autók, személygépkocsik Kárpátal jára. Ilyen helyzetben joggal lenne elvárható az ukrán hatóságoktól is, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban, a lehető legkisebb procedúrával kerüljön a bajba jutottakhoz a segélyszállítmány. Sajnos ennek ellenkezőjéről sz ámolhatok be, ugyanis a MIÉP általam vezetett konvoja egy súlyos, nyolc órán keresztül tartó procedúra után jutott csak célba. Ugyanis abban a pillanatban, amikor a beregsurányi vámhivatal ukrán oldalán megtudták, hogy meghatározott településre visszük a s egélyszállítmányt - mellesleg Viskre, ahol a magyarság még kisebbségben is van , rögtön a nagyszőlősi vámhivatalhoz küldtek, majd Nagyszőlősről a huszti vámhivatalhoz, onnan pedig élelmiszerhigiéniai vizsgálatra küldtek, majd pedig onnan egy adminisztrác iót megkönnyítő bizottsághoz. Nyolc órán keresztül tartott ez a procedúra, ugyanis azt mondták, az ukrán hatóságoknak meg kell győződniük arról, hogy megfelele Ukrajna szigorú élelmiszerelőírásainak az a küldemény, az az élelmiszer, ami a Magyar Élelmisz erhigiéniai Intézet ukrán nyelvű tanúsítványával is rendelkezett. Úgy gondoljuk, méltánytalan az ukrán hatóságok részéről az az eljárás, ha ilyen módon akarják arra kényszeríteni a segélyszállítmányok vivőit, hogy az általuk meghatározott helyre rakják le a küldeményüket. Ilyen pusztító árvizek lesznek a jövőben is. Mit kell a magyar kormánynak tenni annak érdekében, hogy útját állja hasonló esetek előfordulásának? Nyilvánvaló, hogy ha a magyar határon és onnantól kezdve építünk csak védműveket a Tiszán, a kkor semmit nem tettünk, mert a Tisza egész vízgyűjtő területén olyan rablógazdálkodást folytattak az elmúlt évek során a hegyekben - a fákat kipusztították , hogy egyre nagyobb és egyre fékezhetetlenebb áradatok fognak lejönni onnan. Ezért nyilvánvaló, h ogy a magyar kormánynak a védművek építését ott kell elkezdenie, ahol a Tisza ered: a máramarosi havasokban. Mindent meg kell tenni annak érdekében - Ukrajnával együttműködve , hogy ezek a védművek meg is épüljenek. Ha ilyen szempontból közelítjük meg a k érdést, akkor nyilvánvaló, hogy a magyarukrán alapszerződés is felülvizsgálatra szorul, mert az erről egy árva hangot sem tartalmaz. Az is nyilvánvaló, hogy Kárpátalja Ukrajnából, Kijevből nézve csak egy provincia. S amikor az állami alkalmazottak számára sem, sőt a csernobili atomtemető megerősítésére sem jut pénz, akkor Ukrajna nyilvánvalóan nem fog - de nem is tud - áldozni arra, hogy a tiszai védműveket megerősítse. Ezzel szemben Magyarországnak elemi érdeke, hogy a fél Alföldet veszélyeztető Tiszát me gzabolázza ott, ahol azt lehet, ahol az ered, vagyis Kárpátalján, illetve az egyéb vízgyűjtő területeken. (9.40) Anélkül, hogy Kárpátalja olyan státuszt nyerne el, amit mindig is meg kellett volna hogy kapjon, vagyis autonóm terület legyen, ez a kérdés, at tól tartok, nem megoldható. Sőt, ezen túlmenve, anélkül, hogy az egységessé váló Európai Unió meg legyen teremtve és békében fejlődhessen, nem képzelhető el anélkül, hogy az 1947es párizsi békeszerződést felül ne vizsgálnák. Ugyanis nincs egyetlenegy tört énésze sem a világnak, amelyik azt állítaná, hogy a párizsi békeszerződés keretében létrejövő különböző diktátumok Ukrajnához egyetlenegy négyzetcentimétert csatoltak volna, ugyanígy Szlovákiához vagy ugyanígy Szerbiához! Amennyiben egy egységes és békés E urópát akarunk itt a kontinensünkön, elkerülhetetlen ennek a kérdésnek is az átfogó újragondolása. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormán y nevében megadom a szót Németh Zsolt politikai államtitkár úrnak. Államtitkár úr, öné a szó. NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár :