Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 2 (23. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
1489 igen gyakran felszólalt ebben a témakörben , visszatérő megjegyzés volt, hogy a motorizáció túlsa rcolt, a különböző adónemekkel túlterhelt, és ennek ellenére, úgy tűnik, a jelenlegi benyújtott törvénymódosítási javaslat is luxuscikknek tekinti az autót, hisz az egyéb adónemekkel együtt kicsit túl van adóztatva a motorizáció és ezen keresztül a gépkocs itulajdonos. Annak ellenére, hogy a Független Kisgazdapárt értékeli azt, hogy ez a módosítás elősegíti az EUcsatlakozást, a jogharmonizáció továbbépítését, elfogadjuk a reálérték kérdésének problematikáját, és hogy az eddigi tapasztalatokat figyelembe ve tte a pénzügyi apparátus - nevezetesen az évi adóztatás kérdését próbálja korrigálni, és a környezetvédelmi szempontok, célok is bekerülnek az új törvénymódosítási javaslatba , mégis azt kell mondanom, hogy ez az előterjesztés a Független Kisgazdapárt kép viselőcsoportja számára egy nagyon keserű pirula. Ahogy Csúcs László képviselőtársam vezérszónokként elmondta, a Független Kisgazdapárt elképzelése az, hogy az alsó adóhatárt mindenképpen mérsékelni kell, túlzottnak érezzük azt, hogy a jelenlegi 400 forint ról 600 forintra emelkedjen az alsó határ. Közben úgy értesültünk, hogy a FideszMagyar Polgári Párt képviselőcsoportja is, hasonlóan gondolkodva, egy ilyen típusú módosító indítványt vagy módosító csomagot kíván benyújtani, és erre a pénzügyi kormányzat i s hajlandóságot mutat. Tulajdonképpen úgy fogalmazható, hogy a Független Kisgazdapárt vezérszónokának múlt héten elmondott szavai termőtalajra jutottak, éppen ezért úgy fogalmazok nagyon árnyaltan, hogy amennyiben egy ilyen típusú engedmény megszületik, mé giscsak elfogadható lesz számunkra. Ezt a keserű pirulát még ebben az esztendőben a Független Kisgazdapárt lenyeli, de a jövő évi költségvetés előkészítése, tárgyalása során mindenképpen már a megígért adóreform szellemében egy új típusú megoldásra van szü kség, a lakosság adóterheit figyelembe vevő, a motorizáció sarcjellegét elvető, új megoldásra lesz szükség. Röviden még szeretnék pár mondattal kitérni arra, amit már az előttem felszólaló képviselő asszony is felvetett. Úgy gondolom, speciális helyzetben van Budapest lakossága, hisz mind az elmúlt években, mind az elkövetkezendő négy évben - ahogy az új vezetők jelezték - Budapesten a Fővárosi Közgyűlés a maximális értéket fogja kivetni a budapesti gépkocsitulajdonosok számára, ami igen fájdalmas, hiszen azért itt kétmillió ember él, a lakótelepeken több százezren élnek gépkocsitulajdonosok. Jó, ha a közvélemény tudja, hogy Budapesten ezt a kérdést nem a kormány rendezi, hanem a Fővárosi Közgyűlés veti ki évek óta a legmagasabb értéket a gépjárműtulajdon osok számára. Összefoglalva azt tudom mondani, hogy nyögvenyelősen is, de a Független Kisgazdapárt - figyelembe véve a várhatóan elfogadandó módosító indítványt - most még elfogadja ezt a gépjárműadótörvényjavaslatot, de mindenképpen változtatást várunk a pénzügyi kormányzattól. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Lamperth Mónika képviselő asszony. DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisz telt Országgyűlés! Természetesen szívesen vitatkozom vagy elmélkedem hosszasan Horváth Béla képviselőtársammal arról, hogy kinek, mikor, mi volt az álláspontja, és ez aztán milyen metamorfózison ment át. Csak arra szeretnék emlékeztetni, hogy amikor a gépj árműadóról szóló törvényt megváltoztatta az Országgyűlés, akkor előzetesen a kormányzati apparátus előterjesztésében egy színtisztán megosztott adóként jelent meg, és pont a szocialista frakció volt az, amely benyújtotta - volt szerencsém nekem benyújtani - a módosító indítványt, ami azt eredményezte, hogy a 400 feletti, tehát a minimum feletti teljes egészében az önkormányzatokat illesse. Azt gondolom tehát, hogy az álláspontunk abszolút konzekvens ebben a kérdésben. Azt hiszem, inkább a jövőről kellene be szélni, tehát hogy most mi lesz ezzel a módosítási javaslattal, ezzel a törvénymódosítással. Az ön hasonlatánál maradva, nem egy keserű pirulát kell