Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 8 (8. szám) - Az adatvédelmi biztos beszámolója, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HEGYI GYULA (MSZP):
144 egyéni jogainkat, a sz abadságjogainkat nemcsak az állammal, nemcsak az önkormányzattal, hanem természetesen mindenfajta gazdasági hatalommal szemben meg kell védenünk és biztosítanunk kell. Biztos vagyok benne természetesen, hogy ezzel más pártok is egyetértenek. Nem hiszem, ho gy ez kormányzati ciklusokra leszűkíthető vita. Az egész nyugati demokrácia azzal a dilemmával küzd, hogy az egyéni vállalkozás szabadságával hogyan fér össze a társadalmi érdek, közösségi érdek biztosítása. Ami az adatok védelmét illeti, megemlítődött a s zóbeli kiegészítésben is, hogy a munkaerőpiaci kiszolgáltatottság sok ember számára gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy ragaszkodjék a saját adatvédelmi jogaihoz. Én nem akarok itt aktuálpolitizálásba esni, de Tirts Tamás képviselőtársam említette az ú jra államosított társadalombiztosítást. A tb dolgozói eljuttattak hozzám egy kérdőívet, amit még a fizikai munkásoknak is ki kell tölteni ennél az adott cégnél - el fogom juttatni az adatvédelmi biztos úrhoz. Ezen a kérdőíven 266 kérdés szerepel, amit a tb összes dolgozójának ki kell tölteni - ez egy tervezet, remélhetőleg végül is nem kerül az alkalmazottakhoz. Ebben a házastárs munkahelye, munkaköre, korábbi munkahelyek, külföldi utazások is szóba kerülnek, sportole, milyen egyesületben sportol, milyen e gyesületben sportolt régebben. Lehet, hogy ez egy ártatlan érdeklődés, mindenesetre sokan azt gondolják, hogy ha régen nyugati nagynénit, akkor most meg keleti utazást nem illendő vagy nem hasznos bevallani. (20.50) Remélem, hogy adatvé delmi biztos úr véleményezni fogja ezt a 266 kérdésből álló kérdőívet. Nagyon fontos kérdés... - elnézést, ez nagyképűen hangzott, de tavaly én is felemlítettem ezt a társasházi problémát. Nagyon örülök, hogy adatvédelmi biztos úr a beszámolójában is vissz atér erre, de a fennmaradt két és fél percben szeretném általánosabban megpendíteni ezt a kérdést. Arról van szó, hogy a társasházi közösségeknek a normasértőkkel szemben joguk vane valamifajta szankcióval vagy akár csak a normasértők, közös költséget nem fizetők megnevezésének igencsak képletes szankciójával élni. Ebben vitánk volt adatvédelmi biztos úrral, ezt itt most nem kívánom a nagy közmegegyezés kedvéért elnyomni. Egy dologra viszont szeretném megké rni, hogy gondolkodjon el egy dolgon. Teljesen nyilvánvaló az, hogy az egyénnek az adatvédelemhez való jogai az állammal szemben mindenképp biztosítandók, hiszen az államnak rengeteg eszköze van arra, hogy az egyénnel szemben a hatalmát érvényesítse. Az is nyilvánvaló, hogy például üzleti vállalkozásoknál, nagy nemzetközi monopóliumokkal, nagy társaságokkal szemben az egyén - legyen akár munkavállaló, akár kisvállalkozó, akár fogyasztó - nagymértékben kiszolgáltatott. Ugyanakkor azonban azok a fajta közössé gek, állampolgárok közösségei - mint például a társasházak, a lakásszövetkezetek , amelyek mögött nem áll semmilyen hatalmi funkció, amelyek lényegében csak és kizárólag állampolgárok állampolgári jogainak, fogyasztói, lakói érdekeinek képviseletére szerv eződnek, hogy ezekkel szemben méltóe és igazságose ugyanolyan szigorral fellépni, mint a nagy hatalmú állammal és a nagy hatalmú monopóliumokkal szemben. Magyarán tíz állampolgárnak a saját érdekei védelmében a normasértő tizenegyedikkel szemben vajon ne m helyese valamifajta olyan jogosítványt megadni, amelyet, mondjuk, egy rendőrségtől vagy egy nagy nemzetközi cégtől természetesen mind a ketten elvitatnánk. Nem vita élesítésére használom ezt az alkalmat, pusztán azért, hogy gondolkodjunk el közösen azo n, hogy ha állampolgárok - az állam pénzügyi hozzájárulását nem igényelve - saját érdekeik képviseletére társadalmi szervezeteket vagy hasonló formákat, szövetkezeteket alapítanak, akkor legalább azokban milyen módon tudnak a normasértőkkel szemben virtuál isan fellépni, hiszen valóságos hatalmuk erre nincsen. Ettől az egy kitérőtől eltekintve teljes megelégedéssel fogadom a beszámolót a magam és a szocialista frakció nevében. Köszönöm szépen. (Taps.)