Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - Pál Béla (MSZP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Biztosítható-e a jövőben a Balaton uszoda működtetése?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János):
1333 Mindannyian hallottuk a miniszterelnök bejelentésé t, hogy ezen a szinten, tehát a 13 700 forintos szinten átlagosan 25 százalékos emelést terveznek. Aggodalomra ad azonban okot, hogy máris nyilvánosságra kerültek azok a nyilatkozatok, amelyek szerint az öregségi nyugdíjminimum mértékét jogi értelemben csa k 12 százalékkal megemelt szinten határoznák meg. Ez azzal a következménnyel járna, hogy sokan elveszítenék a közgyógyellátásra való jogosultságukat, jelentősen szűkülne az ellátásra jogosultak köre. Ez azért is meglepő, mert az előző parlamenti ciklusban ellenzéki képviselők éppen ezzel ellentétes értelmű javaslatot nyújtottak be a jogosultak körének bővítésére, az alanyi jogon közgyógyellátásban részesülők körének szélesítésére. Kérdezem tehát a miniszter urat, hogy a kormány miért akarja szigorítani a kö zgyógyellátásra való jogosultság feltételeit. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kérdésre Harrach Péter szociális és családügyi miniszter úr válaszol. HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter : Tis ztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Ha egy mondattal válaszolnék, azt kellene mondanom, hogy a kormány a közgyógyellátás rendszerének jogosultsági feltételeiben semmilyen változtatást nem tervez a jövő év elejétől. Engedjen meg azonban egy rövid szakmai, illetve politikai választ! A törvény a közgyógyellátásra való jogosultakat három csoportra osztja. Az első csoport alanyi jogon veszi igénybe az ellátást, ez az ellátottak 50 százalékát teszi ki. A második csoport - az ön által is említett önkormányzati re ndeletben szabályozott feltételek szerint - méltányossági alapon közgyógyellátott, ez az ellátottak 30 százalékát jelenti. Marad végül az a 20 százalék, amiről ön beszélt, akik normatív alapú közgyógyellátásban részesülnek. Ezeknek egy részét, mondjuk, 30 százalékát érinti a változás, tehát a közgyógyellátottaknak körülbelül 6 százaléka az, akikre vonatkozóan ön a kérdését feltette. Természetesen nem bagatellizálni szeretném a kérdését, hanem érzékeltetni, hogy nem az igazi problémához nyúlt - pedig van iga zi probléma a közgyógyellátásban. Mi ez? Valóban szeretnénk - ha nem is az év elejétől, de később mindenképpen - áttekinteni a közgyógyellátás rendszerét, méghozzá úgy, hogy az ténylegesen segítsen a rászorulóknak, de egyúttal megakadályozza a visszaélések et. Abban az országban, amely a kiskapuk országa, és ahol ezeken a kiskapukon keresztül igen nagy forgalom bonyolódik, szükséges, hogy a forgalmat áttereljük a főkapuk felé. Két problémát említenék a közgyógyellátással kapcsolatban: nem fix összeghez kell kötni, mert az merev szabályozás, hanem százalékos szabályozásra van szükség. Ezenkívül a felső határt be kell zárnunk, hogy éppen a közgyógyellátás kapcsán megszüntessük a kereskedést. A közgyógyellátást a betegség miatt szükséges mértékéig kell biztosíta nunk. Tehát a jövő év folyamán szándékunkban áll áttekinteni a rendszert, úgy, hogy igazságossá tegyük, minden rászoruló segítséget kapjon, és megakadályozzuk a visszaélést. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) Pál Béla (MSZP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Biztosíthatóe a jövőben a Balaton uszoda működtetése?" címmel ELNÖK (dr. Áder János) : Pál Béla képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván felten ni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek: "Biztosíthatóe a jövőben a Balaton uszoda működtetése?" címmel. Pál Béla képviselő urat illeti a szó.