Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - Pál Béla (MSZP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Biztosítható-e a jövőben a Balaton uszoda működtetése?" címmel - PÁL BÉLA (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
1334 PÁL BÉLA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Balato nfűzfőn található az ország egyik legkorszerűbb uszodája, a Balaton uszoda, amely nemcsak Veszprém megyében, de országosan is kiemelt szerepet tölt be a szabadidősport, a diáksport, a versenysport és az idegenforgalom területén is. Adottságai miatt egyre n épszerűbb mind a hazai, mind pedig a külföldi sportolók körében. Rendszeresen helyt ad megyei, országos és nemzetközi versenyeknek is. A környékbeli települések iskolásai szervezett formában látogatják úszásoktatás céljából. Éves szinten közel 200 ezer főr e tehető az uszodát látogatók száma. Tisztelt Államtitkár Úr! A Nitrokémia Rt. és jogelődje 1991. március 8ától üzemeltette az uszodát, és az utóbbi időig vállalta az ebből ráháruló veszteségeket. Napjainkra azonban a belső tartalékok elfogytak, amelyek a részvénytársaság részéről a működtetést lehetővé tették, és a ma érvényes rendelkezések szerint a profitorientált cég birtokában lévő sportlétesítményt nem támogathat. Azok az erőfeszítések, amelyek arra irányultak, hogy fenntartható legyen a sportlétesít mény, évről évre lehetővé tették a bezárás elkerülését, hosszú távú megoldást azonban nem nyújtottak. A környékbeli önkormányzatokkal folytatott tárgyalások, melyek egy közhasznú társaság létrehozására irányultak, nem vezettek sikerre. Szakértők véleménye szerint az biztosítana hosszú távú megoldást, ha az uszoda működtetésére a jövőben a nemzeti sportvagyon részeként kerülne sor, s a működtetéshez szükséges hiányzó összeget az állami költségvetés tartalmazná. Ha ebben az évben nem sikerül megnyugtató megol dást találni, 1999. január 1jétől újra veszélybe kerül az uszoda további működtetése. Ezzel óriási veszteség érné a szabadidősportot, a diáksportot, a versenysportot és az idegenforgalmat egyaránt. Kérdezem tehát az államtitkár urat, biztosíthatóe a jövő ben is a Balaton uszoda működtetése. Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kérdésre Bogár László államtitkár úr válaszol. DR. BOGÁR LÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm a szót, el nök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Balaton uszoda problémája, azt hiszem, jól példázza azt a helyzetet, azt az örökséget, amit a kormányzat átvett a sport terén. Jelképes erejű tulajdonképpen ez a kihívás, hiszen ahogyan ön is említette, miközb en a balatonfűzfői uszoda könyv szerinti értéke meghaladja a 300 millió forintot, ahogy ön azt ecsetelte, és a használati értéke is hatalmas, hiszen valóban minden túlzás nélkül állítható, hogy a nemzeti sportvagyon része - méghozzá jól felhasznált része , a korábbi évek próbálkozásai alapján groteszk módon biztosan állítható, hogy egy ilyen valóban nagyon fontos komplexum tényleges piaci értéke gyakorlatilag nulla. 1998ban a várható működési veszteség körülbelül 60 millió forint lesz. Itt hozzátenném, ho gy tulajdonképpen az előző kormányzat is - annak idején ez a tömegtájékoztatásban is komoly hír volt - kísérletet tett arra '97 júniusában, hogy valahogy rendezze ezt az ügyet, de néhány hónap alatt kiderült, hogy a végrehajtási határidők lejártak, és tula jdonképpen semmi érdemleges előrelépés nem történt. Azok az impozáns látogatottsági adatok, amelyeket ön felsorolt, jelzik, hogy ez az uszoda valóban rendkívül fontos a helyi társadalom számára, de tágabb értelemben turisztikai szempontból is nagyon fontos központ lett. Ennek megfelelően az uszoda működtetése elsősorban a helyi polgárok, a helyi önkormányzatok, a Veszprém Megyei Közgyűlés szívügye kell hogy legyen. A sportkormányzat szerepe korlátozott az ügyben, hiszen az uszoda a Nitrokémia Rt. tulajdonáb an van, ugyanakkor a kérdésére válaszolván megnyugtatásul szeretném jelezni, hogy amennyiben az érintett helyi erők összefognak, és vállalják az uszoda működtetésének legalább részbeni finanszírozását, a létrejövő Ifjúsági és Sportminisztérium is vállalni fogja természetesen a