Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának megkezdése - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. MARTONOSI GYÖRGY, a területfejlesztési bizottság előadója:
1263 betartása - mármint az önkormányzatok részéről - és betartat ása ezt a hibát ki fogja küszöbölni, vagyis csökkenthetők lesznek a hiányok. Ami azt illeti, az önkormányzati szövetségeknek megküldte az előterjesztő az anyagot, azonban az önkormányzati szövetségek természetéből adódóan elég nagy az átfutási idő az ilyen véleményezéseknél. Mégis sikerült beszerezni két önkormányzati szövetségnek is az állásfoglalását, és ennek birtokában lehetett megtenni az előterjesztést. Érdemes levonni a következtetéseket, hogy az önkormányzati szövetségek bevonását valamilyen gyorsít ott eljárással kellene megoldani. Összefoglalva tehát: a törvényjavaslatot 16 igen szavazattal és 6 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak ítélte a bizottság. Köszönöm, hogy a többség véleményét is meghallgatták. (Taps a kormánypárti padsorokban. ) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Martonosi Györgynek, a területfejlesztési bizottság előadójának. DR. MARTONOSI GYÖRGY , a területfejlesztési bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A területfejlesztési bizottság október 21ei ülésén megtárgyalta a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosítására benyújtott T/273. számú törvényjavaslatot. Magyarországon 1990ben jöttek létre az önkormányzatok, amelyeknek feladatát képezi többek között a helyi közszolgáltatások biztosítása. E fela dat ellátása elengedhetetlenné tette az önkormányzatok önálló gazdálkodási feltételeinek megteremtését. Az alkotmány ennek egyik eszközeként, az önkormányzatok alapjogaként deklarálja a helyi adóztatás jogát. 1997ben a helyi adók az önkormányzati bevétele k több mint 9 százalékát - 111 milliárd forintot - biztosították. Nemzetközi összehasonlításban a helyi adók jellemzően főként az ingatlanokat terhelik, más vagyontárgyak mellett. A vagyonhoz kötődő elvonások főként a vagyonelemek értékén alapulnak. Az ing atlanadók a modern adórendszerekben az összes adóbevételben viszonylag kis súlyt képviselnek. Hazánkban a vagyonarányos adóztatást a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szabályozza. Ez a törvény rögzíti a telekadó, az építményadó, a magánszemélyek kom munális adója és a magánszemélyek tulajdonában álló üdülőépület hasznos alapterülete után fizetendő idegenforgalmi adó szabályait. Az adót a helyi önkormányzat veti ki és állapítja meg a mentességek, kedvezmények körét is. A helyi adók kivetésénél az önkor mányzatnak figyelembe kell vennie a gazdálkodási követelményeket, az adóalanyok teherviselő képességét, valamint a helyi sajátosságokat. Ennek a hármas követelménynek a figyelembevételével kell a törvényi keretek között megállapítani az adó felső mértékét. Ma az önkormányzatok többsége adóztatja az ingatlanokat, ám szinte kizárólag a magánszemélyek átalányjellegű kommunális adóját alkalmazza. Ez a megoldás nem veszi figyelembe az adótárgy, nevezetesen az ingatlan értékét. Így a vagyonarányos közteherviselés elve ott sem érvényesül maradéktalanul, ahol az önkormányzat felvállalta az ingatlan adóztatását. Jelen törvénymódosítás célja megteremteni az értékarányos ingatlanadóztatás feltételeit és korszerűsíteni a szabályozást. Ennek keretében a javaslat 1314. §a szűkíti a kommunális adó kivetésének lehetőségét akkor, amikor kimondja, hogy 2000. január 1jétől ezt az adófajtát csak a lakásbérleti joggal rendelkező magánszemélyre engedi kivetni. A törvénymódosítás egy olyan értékelési módszert vezet be, amely meg teremti az értékalapú adóztatás feltételeit. Ez az értékelési módszer egyszerűsége folytán tömegesen alkalmazható, és reményeink szerint azzal, hogy az adóalap a valósághoz közel álló értékviszonyokat tükröz, nem keletkeztet majd nagy számban egyedi értékv itákat. Az értékelési eljárás menetét a javaslat rögzíti, és az eljárás végén az egyes ingatlanok közötti értékarányok alakulnak ki, amelyek nyilván nem jelentik az ingatlanok pontos forgalmi értékét, hisz a módszer nem is ezt a célt szolgálja.
