Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
1217 ország keleti részén is. Ha a leggazdagabb nyugati részén, Győr és Hegyesh alom között, csődbe került az a cég, amelyik az egészet építette, illetve fenntartja, azért, mert a leggazdagabb emberek sem veszik igénybe, hanem elkerülő mellékutakon közelítik meg az úti céljukat, akkor nyilvánvaló, ebből mi fog következni: katasztrofál is csőd lesz az ország keleti részén is, tekintettel arra, hogy a forgalom is lényegesen gyengébb, illetve még annyi pénz sincs - miből lenne annyi pénz? , hogy meg tudják fizetni a kormány által viszonylag szerénynek mondott 20 ezer forintos matricadíjat . (8.10) Véleményünk szerint ez a 20 ezer forint egyáltalán nem olyan szerény, ha mondjuk az ózdi, a diósgyőri vagy éppen a szabolcsi emberek pénzügyi lehetőségét nézzük. Lehet, hogy Budapestről nézve ez egy szerény összeg; ha szerény összeg, akkor be kell vezetni az M7esen, és ha 30 évig ott fizettek, abból nyugodtan fenn lehet tartani az elkövetkezendő 30 évben az M3as meg az M5ös utat is, meg azt is, amit ezután fognak építeni. Tehát a javaslatunk arra vonatkozóan, hogy mi történjen: ne afölött gondol kozzunk, és ne afölött meditáljon a kormány, hogy mennyi legyen az M3as matricadíja vagy a napi- vagy havibérlete, hanem egységesen, egyszerre valamennyi autópályán vezessük be a matricarendszert, és akkor nem 20 ezer forintról, hanem csak 45 ezer forint ról kell beszélnünk, és ez valamennyi autópályának a fenntartási díját fedezni fogja. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mai napi hír (Elnök: Képviselő úr!) - rögtön befejezem, köszönöm szépen , hogy az M7est megint csak közpénz ből kezdik el felújítani. Véleményünk szerint tarthatatlan az az álláspont (Elnök: Képviselő úr, lejárt a felszólalási ideje!) , hogy fizessenek a szegények. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : A kormány nevében megadom a szó t Katona Kálmán miniszter úrnak, Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium. (Dr. Világosi Gábort a jegyzői székben Mádai Péter váltja fel.) KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Ti sztelt Képviselő Úr! Problémák olyan tömegét vetette fel itt az autópályákkal kapcsolatban, hogy azt hiszem, egy ilyen rövid válaszban mindenre nem tudok kitérni; inkább megpróbálom elmondani, hogy mit szándékozik a kormány ez ügyben tenni, miután az ön ho zzászólásából arra következtetek, hogy nem pontosan tudja ezt az ország lakossága és így a képviselő úr sem. A kormányzatnak az a célkitűzése, hogy egy egységes használati díjat vezessen be a magyar autópályákon. Ezen belül a díjpolitikánknak az az alapelv e, hogy a fenntartást, üzemeltetést fizesse az az autós, aki az autópályát használja, és az új autópályákat közösen, a költségvetésből finanszírozzuk - ez az alapkiindulás. Annak oka, hogy miért nem tudjuk egyszerre bevezetni minden autópályánál: az érvény ben lévő koncessziós szerződések sajnos megkötik a kezünket, ezeknek az újratárgyalása folyamatban van. Az M1es dolgában, amelyről köztudott, hogy nagyon magas díjat szed és csődben van, a hitelezőkkel folytatunk tárgyalásokat az ügyben, hogyan tudnánk az általunk meghatározott díjstruktúrát bevezetni. Az M7essel kapcsolatban: a pálya állapota olyan rossz - ha képviselő úr ment arra az utóbbi időben, akkor érzékelte , hogy tisztességtelennek érezzük a díjfizetés bevezetését addig, amí g egy minimális minőségi színvonalat nem biztosítunk a díjért cserében. A GyőrBudapest szakasz fizetőssé tétele vagy az egységes rendszerbe való bevonása szintén egy koncessziós szerződés részét képezi. Ennek az újratárgyalása folyik, amint említettem, a hitelezőkkel egyezkedünk az M1es ügyében.