Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ):
1218 Van az M3as, amelyre egy évre vállalta a kormány, hogy díjfizető autópálya lesz. Amióta a Hornkormány felfüggesztette a díjszedés bevezetését, az EIB nem utalja át a hitel következő részét. Ez ügyben éppen tegna p tárgyaltunk az EIBvel, és bizonyos - számunkra, azt hiszem, nagyon kedvező - feltételek teljesítése esetén ez a folyósítás megkezdődik, magyarul: a finanszírozás a meglévő autópálya építőinek megoldott lesz, ugyanakkor ez a feltétele annak is, hogy a to vábbépítés megtörténjen. A kormány számára nagyon fontos, hogy keleti irányba továbbmenjen az építés. A képviselő úr bizonyára tudja, hogy ahogy halad keletre az autópálya, úgy lesz nehezebb magántőkét bevonni, tehát egyre nagyobb állami szerepvállalást ke ll tennünk. A kormány eltökélt szándéka, hogy el kell jutnunk a keleti országrészbe a lehető legrövidebb időn belül, a hitelek ügyében a tárgyalások folynak; ennek egyik feltétele, hogy díjat szedjünk. Az az ön által magasnak tartott, áfával együtt 20 ezer forint, ami 1600 forintos havi díjat jelent: ha visszaszámolja, ha mondjuk hússzor megy egy rendszeresen közlekedő havonta, akkor egy üveg sör áráért utazhat az autópályán. Nyilván nincs kizárva, hogy más úton menjen, de a koncepciónk lényege, hogy a bérl ettel, matricával - ez csak technikai kérdés, idő kell ahhoz, hogy matricává tudjam alakítani - rá tudom vonni a forgalmat az autópályára, tehát ez a díj véleményünk szerint nem fogja az autósokat taszítani. Ez a kísérlet január 1jétől megindul, be fogjuk vezetni az összes autópályán az egységes díjat, és nem lesz nagyobb; tehát az a bérlet, matrica, ami a 3ason lesz, érvényes lesz ugyanazért a pénzért az 1esre, a 7esre, és elkezdünk tárgyalni egy kompenzáció ügyében az 5ös dolgában. Azt hiszem, azt a képviselő úrnak meg kell érteni, hogy a fenntartást biztosítanunk kell; nem engedhetem meg, hogy úgy lerongyolódjanak az autópályák, ahogy az elmúlt 2030 év alatt leromlottak, tehát egy egységes, jó minőségű autópályahálózat véleményem szerint a keleti o rszágrésznek létkérdés. A befektetők, ahogy a pálya halad tovább körülötte Gyöngyös és Füzesabony térségében, ötszöröshatszoros befektetést tesznek, mint az ország más részein. Tehát azt tudom ígérni a képviselő úrnak, hogy ez egy méltányos rendszer lesz, nyilván folyamatosan felülvizsgáljuk, és csak annyit akarunk szedni, amennyi a fenntartáshoz kell (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) , de ez az ára annak, hogy eljussunk Nyíregyházára, Kisvárdára és valahova az ukrán h atárhoz, aminek a kitűzését most már szerencsére az ukrán elnök úr is nagyon akarja. Tehát kérem a képviselő urat, fogadja el, egyetlen célunk van, hogy az ország e részét felzárkóztassuk az ország más területeihez. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban .) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm miniszter úr válaszát, de szeretném elmondani, hogy a válaszadásra ugyancsak ötperces lehetőség van. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Világosi Gábor frakcióvezetőhelyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából, "A Központi Környezetvédelmi Alaphoz benyújtott pályázatok elbírálásának elmulasztása" címmel. Frakcióvezetőhelyettes úr, önt illeti a szó. DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A z elmúlt héten kérdést intéztem a környezetvédelmi miniszterhez, melynek lényege: meddig kell még várniuk az önkormányzatoknak ahhoz, hogy a Központi Környezetvédelmi Alaphoz benyújtott pályázatuk elbírálást nyerjen. Bár nem tudom pontosan, mert úgy értesü ltem, hogy a pályázóknak még a számbavétele sem történt meg egész pontosan a minisztériumban, de több százra tehető azon önkormányzatok száma, amelyeket nagymértékben sújt a környezetvédelmi tárca mulasztása. Mint ahogy már a múlt héten is hivatkoztam a 16 /1997. KTM rendeletre, melynek értelmében a benyújtott pályázatok elbírálásának határideje legkésőbb a beadást követő negyedév vége, ennek a