Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 26 (20. szám) - Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ):
1171 Nem vitatom, hogy emelni kell ezt az illetéket, és nyilván vannak olyan költségnövelő tényezők úgy a költségvetésben, mint az erre az aktusra vonatkozó államigazgatási eljárásban is, ami ezt indokolja. Nem úgy gondolom azonban, hogy egyegy ilyen ill etékterhet a szokásos elv szerint kell emelni: ennyi a bevételi igényünk, és akkor egységesen megemeljük, hanem differenciálni kell bizonyos szempontok szerint. Ezért a módosító indítványomban azt javaslom, hogy a jelenlegi 8 forintos vagyonszerzési illeté k maradjon meg 1500 köbcentiig, illetve katalizátorral fölszerelt gépjárművek esetén. Nem kell mondani, hogy azt gondolom, a környezet kímélése nyilván megalapozza ezt a kedvezményt. A másik szempont, hogy az a kevésbé fizetőképes réteg, amely így vagy úgy elsősorban használtautóvásárlásra adja a fejét, nem 2000 köbcentivel szokta kezdeni. Úgyhogy 1500 köbcentiméterig mindenféleképpen indokoltnak tartanám a jelenlegi szabályozás fenntartását, természetesen azzal, hogy itt a különbséget a gépjárművek űrtart alma és a környezetre gyakorolt hatásuk alapján indokolt azért fönntartani. A 13. számú módosító indítványom a törvényjavaslat 4. §ának (1) bekezdését célozza megváltoztatni, amely nemes szándékot tükröz a kormányzat oldaláról, és a kormányprogramban szer epel is, hogy a 35 év alattiak lakástulajdonszerzését kívánja megkönnyíteni. Így ezen életkor alattiaknál a vagyonátruházási illetéknél 50 százalékos kedvezményt biztosít, amelynek fölső határa nem lehet több 40 ezer forintnál. Éppen az általános vitában hallottuk, hogy ez a 40 ezer forintos illetékkedvezmény jelképes összeg, a költségvetési bevételben sem jelent olyan hatalmas nagy összeget, indokolt ezt a gesztust megtenni mindazoknak, akik 35 éves kor alatt első lakástulajdont kívánnak szerezni. Én abbó l a - sajnos korábban fogadóórákon is tapasztalt - gyakorlatból indulok ki, hogy nagyon sokan nemhogy 35 éves korukra nem, de még 50 éves korukra sem tudnak első lakást szerezni. S amikor nagy nehezen összejön ez a pénz, akkor, meg kell mondani, ennek a 2 százaléknak a kifizetése is - amit Jauernik képviselő úr az előbb említett - komoly terhet jelent, illetve sokszor szoktak még erre is részletfizetési kedvezményt kérni, mert minden mozgatható vagyonukat lakásvásárlásba fektették. Úgy gondolom tehát, hogy az első lakástulajdon - ha ez valóban így van - ne életkorhoz kötötten jelenjen meg mint illetékkedvezmény; még egyszer hangsúlyozom, kiváltképp akkor, ha ennek a mértéke fölső határban, 40 ezer forintban egyébként is korlátozott, hanem valamennyi olyan el ső lakást szerző számára, aki egy élet munkáját már végre fedéllel szeretné a feje fölött tudni, sok esetben sajnos nem túl hosszú idő után be is fejezni. (Kapronczi Mihályt a jegyzői székben Kocsi László váltja fel.) Egy gyakorlati probléma azonban minde nféleképpen megválaszolásra érdemes ennél a módosító indítványnál is, illetve az előterjesztő szándéka szerint is, hogy ennek hogyan történik majd az ellenőrzése. Mert az ingatlannyilvántartásban az a központi rendszer, amely számítógépen kimutatná, hogy valakinek ebben az országban valahol volte lakástulajdona, olyan lakáshányada vagy valamiféle jogosítványa egy lakás tulajdonjogán túl rendelkezésileg, ami e kedvezményt kizárná, az a mai napig még kétséges. Ezért nagyon felhívnám arra a figyelmet, hogy a kár támogatja a kormány az én módosító indítványomat, akár nem, mindenféleképpen megmarad egy bizonyos kedvezmény. Ennek az igénybevételét olyan szigorú és azt hiszem, talán büntetőjogilag is szankcionálható nyilatkozattal kellene alátámasztani, ami az ese tleges visszaéléseket kizárhatja. (19.30) Amiatt is ismételten hangsúlyozom, mert az ingatlannyilvántartási rendszer egysége jelen pillanatban még nem teremtődött meg, bár erre határozott kormányzati ígéreteket kaptunk az elmúlt héten az interpellációk so rán, amikor Sasvári Szilárd képviselő úr interpellációjára Torgyán József miniszter úr megerősítette, hogy jövőre ilyen ingatlannyilvántartási problémákkal már nem kell számolnunk. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)