Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 26 (20. szám) - Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
1158 Tulajdonképpen a Tállai András úr által elmondottakhoz csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy mindkét módosító indítvány valójában a lakosság nagy része számára jelent kedvezményt, de szeretném hangsúlyozni, hogy azon kisvállalkozók számára is, akik nem tudják az áfát visszaigényelni, mindenképpen megoldás lenne. Éppen ezért kérem a képviselőtársaimat, ho gy azt a módosító indítványt, amelyet 7. és 8. számon adtam be - illetve többi képviselőtársam 7. számon is jegyzett - támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Szólásra jelentk ezett Göndör István, az MSZP képviselője. Megadom a szót. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg nekem, hogy elsőként egy mondatot hadd tegyek a Tállai képviselő úr által elmondottakhoz. Hitem szerint mi azért ér velünk talán egy kicsit hosszabban az átlagnál, mert ebben a szereposztásban más a helyzetünk. Nekünk hosszabban kell bizonygatni, hogy az az indítvány, amelyet fontosnak tartunk, miért is fontos. Önök könnyebb helyzetben vannak a kormánnyal való tárgyalás i pozícióban. Néhány gondolatot hadd fűzzek a már két hozzászóló által érintett 789. számú indítványokhoz. Nem megismételve azt, amit képviselőtársaim elmondtak, szeretném a kormány figyelmébe ajánlani, hogy a mindhárom indítvány első részében megfogalma zott gondolat - amely a 7esben jelenik meg szembetűnően - nem csökkenti a költségvetés bevételeit, mert nem volt része, ez eddig is mentes volt. Itt a kiterjesztés az, amit mi is támogatunk, és e mellett szeretnénk érvelni, ami Tállai és Horváth képviselő urak indítványának második felében megjelenik. (18.30) Egyetértve azzal, hogy itt valóban a hátrányos helyzetű térségekről van szó, hogy őket terhelné ez a módosító javaslat, ezt nem lehet. Ezért kérem a kormányt, hogy támogassa ezeket az indítványokat. U gyanakkor egy szerkesztési dolog, és ennyiben egy kicsit hadd kritizáljam itt a részletes vitában is ezt a gyors tempót: miután az indítványok két részre lettek szétszedve, az egyik csak a törlés, a másik a kiegészítés, és ha megnézik a képviselőtársaim, a kik a téma iránt érdeklődnek, lehet látni, hogy a törlést egyetlen bizottság sem támogatja, míg a kiterjesztést igen, az a furcsa helyzet állhat elő, ha tisztelt Ház a bizottságok ajánlása szerint szavazna a jövő héten, hogy a közműfejlesztési hozzájárulás ból a gázra és a villanyra újra kiterjesztjük, miközben a szennyvízhálózatra mentesítjük az áfa alól a hálózatfejlesztési hozzájárulást. Kérem a képviselőtársakat és kérem a bizottságokat, ha lehet, akkor a határozathozatal idejére a 7. és a 9. indítványba n lévő szöveget mindenképpen össze kellene kapcsolni, és erről egy szavazásban kellene dönteni. Befejezésül szeretném megköszönni a kormány képviselőinek és a bizottságnak is, hogy több indítványunkat támogatta, ebből különösen a gyógyszeralapanyagok nulla kulcsos változatát. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Szólásra jelentkezett Keller László, az MSZP képviselője. Megadom a szót. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először én is Tállai képviselőtársam m egnyilvánulására szeretnék reflektálni. A sport hasonlatára egy nagyon rövid válaszom: nyilvánvaló, hogy az ellenzéknek a gólért sokkal jobban meg kell küzdeni, és sokkal többet kell