Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 26 (20. szám) - Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ):
1157 Az indokok közül csak egyet szeretnék elmondani. Ez az intézke dés elsősorban azokat a településeket sújtaná, amelyek infrastrukturálisan egyébként is elmaradottak. Szeretném még azt is hozzátenni, hogy a módosító javaslatot a költségvetési bizottság támogatta, ellentétben azzal, ami előttünk áll, hogy egyharmada sem támogatta. Ez tehát valótlan, és már megindult ennek a módosítása. A másik pedig a 9. számú javaslat, amely kapcsán szeretnék még szólni, és amelyet szintén Horváth Zsolt képviselőtársammal nyújtottam be. Ez pedig ennek az áfamentességnek a kibővítése olya n értelemben, hogy a szennyvízcsatornahálózat építésiberuházási költségeihez a lakosság által befizetett hozzájárulás is váljon áfamentessé. Hangsúlyozom, hogy itt csak a lakosság által befizetett hozzájárulásról lenne szó. Ehhez kérnénk a kormányzat és a képviselőtársaink támogatását. Itt indoklásként annyit szeretnék elmondani, hogy közismert, mennyi településen indult meg a szennyvízhálózat kiépítése, és hogy milyen nehézségekkel küzdenek, mire a több milliárdos forrást elő tudják teremteni. Indokolatl an annak fennmaradása, hogy a lakossági hozzájárulások áfakötelesek legyenek, hiszen egyébként is nehéz helyzetben vannak ezek az önkormányzatok, a polgármesterek, akiknek az a feladatuk, hogy a lakosságot meggyőzzék arról, hogy saját pénzükből járuljanak hozzá ehhez a beruházáshoz. Ha ezt további 25 százalékkal sújtjuk, akkor még kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek ezek az önkormányzatok és ezeknek a településeknek a lakói. Ismételten kérem a kormányzatot, illetve a képviselőtársaimat, támogassák a módosító javaslatunkat. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót T. Asztalos Ildikónak, az SZDSZ képviselőjének. T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitká r Urak! Hasonlóan Tállai András és dr. Horváth Zsolt, illetve Göndör István és Farkas Imre képviselőtársaim javaslataihoz, az én módosító indítványom egy része is az áfamentesség fenntartásáról szól, mint ahogy a múlt héten azonnali kérdésben erről szóltam Varga Mihály államtitkár úrhoz. Akkor államtitkár úr azt mondta, hogy a Fidesz képviselőcsoportja, annak két tagja benyújtott egy módosító indítványt, amelyhez nekem is lehetőségem van csatlakozni, és akkor megoldódik az áfamentesség kérdése. Ezért most e léggé meglepődve vettem észre, hogy az előterjesztő képviselője nem támogatja az áfamentesség fenntartását a gázközmű- és a villamosközműfejlesztések esetében. Mindenképpen fontos lenne, hogy ezt a status quót, amelyet már kialakítottunk, fenntartsuk a to vábbiakban is. A módosító indítványom másik része tulajdonképpen ahhoz a kormányzati ígérethez, illetve a kormányprogramnak ahhoz a megfogalmazásához csatlakozik, amely rögzítette, hogy az új lakások építéséhez bizonyos mértékű áfavisszatérítést fog rende lni. Az áfatörvény módosításakor megtudtuk, hogy ezt a módosítást a kormány nem a törvénymódosítási csomagban kívánja előhozni, hanem ezt külön előterjesztés formájában fogja realizálni. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a lakáskorszerűsítésekkel kapcsolatb an a gáz- és villamos közművek esetén szintén szeretnénk lehetőséget adni az áfavisszatérítésre, és a módosító indítvány tulajdonképpen ezt célozta. Szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy valóban igaz, amit előttem szóló képvise lőtársam, Tállai András képviselő úr mondott, hogy a jelenlegi helyzetben a gázközműfejlesztések, illetve villamosközműfejlesztések leginkább az elmaradott településeken realizálhatók, de ugyanakkor azt is tudom mondani, hogy bizonyos korszerűsítések alk almával, energiahatékony rendszerek létrehozásakor mindenképpen megfelelő lenne az általános forgalmi adóból a visszaigénylés a lakáskorszerűsítéskor is.