Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 20 (19. szám) - Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - FARKAS IMRE (MSZP):
1076 ez az eljárás, mert a korábbi időszakban én is reálisnak tartottam azt az igényt, hogy egyegy jelentős módosítás alkalmával be kell mutatni annak hátterét és azt, hogy ettől milyen lépés várható el. Annál is inkább fontosnak tartom ezt, m ert nagy horderejű kérdésről van szó. Véleményem szerint ez nagyon sok embert érint részben az APEHdolgozók, részben pedig a társadalombiztosítás területén dolgozók körében. Ismereteim szerint a társadalombiztosítás területén dolgozók körülbelül felekéth armada a járulékigazgatóság állományába tartozik majd, akik ilyen módon a következő év január 1jétől az APEH irányítása alá fognak kerülni. A személyi kérdésnél még fontosabbnak tartom az anyagi kérdést. Meg vagyok győződve arról, hogy ennek az intézkedés nek a végrehajtása súlyos milliókba, esetleg milliárdokba fog kerülni. Biztos vagyok benne, hogy az új rendszer kialakítása - az épületet és az egyéb technikai eszközöket is beleszámítva - nagyon sok igényt támaszt majd a kormányzattal szemben, és a kormán yzatnak ezeknek az igényeknek eleget is kell tennie. Annál is inkább így lehet ez, mert - majd utalni fogok rá - az együttműködés biztosítása már önmagában is nagyon súlyos feltételeket tartalmaz. Azt reméltem, hogy a tervezet készítői reálisan fel fogják tárni, hogy ez a változás milyen hátrányokkal jár, milyen problémákat vet fel, és ezekre próbálnak majd valamiféle megoldásokat keresni. Nyilvánvaló, hogy az egyik izgalmas kérdés lehet az együttműködés biztosítása, de most már nem a társadalombiztosítás é s a társadalombiztosítási járulékbeszedés között, hanem a járulékigazgatóság és a társadalombiztosítás maradó szervezeti egysége között. A törvénytervezet ezt a problémát nagyon egyszerűen megoldja. Van egy frappáns mondat a 14. § (2) bekezdésében, ennek e gy részét szeretném felolvasni: "Az adóhatóság adatot szolgáltat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság igazgatási szervei részére az adóval, járulékkal összefüggő adatról, tényről, körülményről, amely valam ely ellátás megállapítása, valamint a folyósítás jogszerűségének ellenőrzése érdekében szükséges." Ez teljesen rendben lévő, és ez a törvény bizonyára ki fogja bírni, hogy ezt a mondatot vagy megszavazzuk vagy nem. Az ebben a mondatban leírtak biztosítása azonban nem ígérkezik túl egyszerűnek. Mert gondoljuk át, valóban csak néhány adatra lesz szüksége a társadalombiztosításnak? Nem valószínű! Az sem fogható fel, hogy itt csak egykét adatról lehet szó, ez ennél sokkal több. Inkább folyamatos hozzáférési le hetőséget kell majd biztosítani. Mondok néhány példát, amikor erre szükség lesz: például a táppénzek, a segélyek megállapítása alkalmával. Ez nagyon sok ember esetében fog előfordulni, de azt nem lehet megmondani, hogy konkrétan kinél. Ezért tehát azonnal és széles körben kell ezekhez az adatokhoz hozzáférést biztosítani. Nem vagyok meggyőződve arról - ezt már korábban is hangoztattam, és többünknek is ez a véleménye , hogy ez 1999. január 1jétől biztosítható lesz. Úgy gondoljuk, ennek az intézkedésnek eg yik súlyos hátránya lehet az, hogy a beszedést illetően természetszerűen csökkenteni fogja a társadalombiztosítás felelősségét is, hiszen azt más fogja beszedni, ezért a közvetlen érdekeltség el fog tűnni. Ugyanakkor az is természetes, hogy a társadalombiz tosítás működéséhez és működtetéséhez, az ellátáshoz szorosan hozzátartozik, hogy ezeket a járulékokat be kell szedni. Csakhogy ennek a beszedésnek a felelőse már nem a társadalombiztosítás lesz. Nagyon fontosnak tartottam volna, ha az előterjesztés vagy a hozzászólások során egyik képviselőtársam feltárta volna a hátrányok sorában, hogy mit jelent ennek az egységes rendszernek a megbontása. Erre egy egyszerű példát szeretnék mondani. 1993ban az akkori kormányzat - amelynek több képviselője ma is tagja val amelyik kormánypártnak - az akkor egységes társadalombiztosítási igazgatást megbontotta, két részre tagolta. Akkor is megfogalmazódott, hogy ez helyes lépése. A válasz erre az volt, hogy helyes lépés, kár ezt vitatni, mert ez egyszerűen nem kerülhet többe . Az a nézet, amit most vallanak, körülbelül ilyen színvonalra vezethető vissza. Nem hittem el, hogy ezt a helyzetet úgy akarják megoldani, hogy nincs alaposan előkészítve, hanem a "vágjunk bele, és majd meglátjuk" elvet alkalmazzák. Pedig valójában erről van szó. A január 1jétől bevezetendő változás azt jelenti, hogy a társadalombiztosítás szervétől a