Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - Határozathozatal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" című előterjesztés vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ROCKENBAUER ZOLTÁN (Fidesz):
299 összehangolása nélkü l? A programból egyáltalán nem derül ki, hogy milyen erre vonatkozó elképzeléseik vannak. A magyar agrárgazdaság továbbfejlesztésére, a társas, a szövetkezeti, a magán- és a családi gazdaságok stabilitására közös együttműködésük alapján van mód. Ezek szemb eállítása megosztja, kiszolgáltatottá teszi a termelők különböző csoportjait, ezzel bizonytalanná az ebből élők jövedelmét. A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés összekapcsolásának olyan értelmezése, hogy a fellendülő mezőgazdaság megoldja a vidék foglalkozt atási problémáit, tévútra vezethet bennünket. 1988ban a foglalkoztatottak 18,8 százaléka dolgozott a mező- és erdőgazdaságban. Ez napjainkban a felére csökkent. Ez az arány magasabb, mint ami a fejlett országokban kialakult, hiszen az 2,58 százalék közöt ti. (16.30) Semmi reményünk arra, hogy ezt vissza lehessen állítani akár a háború utáni 3542 százalékos arányra. Az Európai Unió tagállamaiban az agrártámogatások jelentős aránya a jövedelemtámogatás, aminek nem titkolt célja a vidék lakosságmegtartó képe sségének elősegítése. Nem ad választ a kormányprogram arra, hogy a tervezett támogatási célok közül mi kap nagyobb prioritást: a mennyiségi és minőségi többlettermelés, a hatékonyságösztönzés, a versenyképesség, a piacra jutás támogatása - vagy a politikai indíttatású diszkriminatív támogatási rendszer emészti majd fel az adófizetők pénzét? A vidéki munkanélküliség érdemi csökkentéséhez a már megkezdett ipariparkprogram folytatása feltétlenül szükséges. Tegnap az illetékes miniszterjelölt büszkén nyilvánít ott véleményt a tekintetben, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési rész az egyik legterjedelmesebb a kormányprogramban. Én örültem volna, ha több a konkrétum, egyértelműbb célokat és kevesebb vágyálmot fogalmaz meg a kormányprogram. De könnyebb lett vol na a polgároknak vagy csak egyáltalán a termelőknek eligazodni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm képviselő úr. Megadom a szót Rockenbauer Zoltán képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Koleszár Lajos képviselő úr, MS ZP. ROCKENBAUER ZOLTÁN (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Immáron a nyolcadik órája folyik a kormányprogram vitája, és örömmel állapíthatjuk meg, hogy ellenzéki képviselőtársaim eltérő színvonalú bírálatai ellenére ez a vita indulatoktól m entesen folyik. A bírálat az ellenzék legfőbb eszköze, van azonban a politikának olyan területe, ahol szerencsés esetben az ellenzék nem a kormánnyal való szembenállásban fogalmazza meg önmagát, hanem az együttgondolkodásban. Ilyen terület a külpolitika. A z elmúlt nyolc év folyamán sokszor és sokan elmondták már, hogy kívánatos a magyar diplomáciát a nemzeti egyetértés elvére alapozni. Tény, hogy az Antallkormány második évére kialakult külpolitikai konszenzus a legújabbkori magyar történelem olyan tradíci ójává vált, amelyre szívesen és örömmel hivatkozott mindenki, ha fontos döntések alapjául szolgált, illetve azonnal heves viták középpontjába került, ha sérelem érte ezt az elvet. Ilyenkor a vitatkozó felek, ha másban nem, legalább abban egyetértettek, hog y a külpolitikai konszenzus fenntartása vagy újraalkotása az ország eminens érdeke. De vajon valóban így kelle ennek lennie? Valóban szükségese, hogy a külpolitika felülemelkedjék párt- és egyéb csoportérdekeken, és nemzeti egyetértést fejezzen ki? Hisze n nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy az európai integráció ügye például milyen heves vitákat vált ki a nyugati országok némelyikében, mennyire megosztja a pártokat és a közvéleményt. Elég csak a dán,
