Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - Határozathozatal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" című előterjesztés vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ):
287 Másrészt h iába beszélünk növekedésről, ha az csak kevesek számára érzékelhető, ha több szempontból is növeli a növekedés nyertesei és vesztesei közötti különbségeket. Több elemzés igazolja vissza, hogy a hazai kis- és középvállalkozások eddig csekély mértékben tudta k bekapcsolódni ebbe a folyamatba. Ezért is foglalkozik külön fejezet a kis- és középvállalatok működési feltételeinek javításával. Ha a vállalkozások mérete befolyásolja, mennyire tud egy cég hozzájárulni a növekedéshez, ugyanezt mondhatjuk el a területi elhelyezkedés alapján is. A Statisztikai Hivatal által készített úgynevezett regionális bruttó hazai termékszámítások azt igazolják vissza, hogy az ország különböző régiói eltérően tudnak bekapcsolódni a gazdasági növekedésbe. Mások a lehetőségei egy tisza füredi, egy szolnoki vagy egy fővárosi polgárnak. A területi kiegyenlítődés és növekedés forrásainak bővítése miatt a kormányprogram pénzügyi és területfejlesztési eszközökkel egyaránt törekszik arra, hogy a fejlett technológiát behozó működőtőke beáramlás a a fokozottan támogatandó régiókban is növekedjék. Tisztelt Ház! A kormányprogram konkrét lépéseket jelöl meg ahhoz is, hogy az infláció üteme mérséklődjék. A gazdaság legnagyobb gondja ma a magas infláció. Ez kiszámíthatatlanná teszi a gazdasági döntések et, visszafogja a befektetéseket, és nagymértékben hozzájárul a társadalmi egyenlőtlenségek kiéleződéséhez. Az infláció ellen annál kevésbé tudnak védekezni a polgárok, minél kevesebb anyagi erőforrásuk van. Éppen ezért közös érdekünk, hogy a pénzromlás üt eme csökkenjen. Nem nyugodhatunk bele, hogy az infláció láthatatlan keze újabb és újabb forintokat vegyen ki a polgárok zsebéből. A kormányprogram összehangolt csomagtervet jelöl meg az erőteljesebb inflációmérsékléshez. E terv része lehet a hatósági ársza bályozás előretekintő indexálásra való áttérése, a béradóreform, kiszámítható reálbérmegállapodás megkötése s egy mindezzel összhangban lévő költségvetés. Ha a csomagterv beépül a piac szereplői, a munkaadók, a munkavállalók várakozásaiba, akkor nem merés z az a célkitűzés, hogy 2000re 10 százalék alá csökkenjen az infláció. Keretet ezeknek a lépéseknek az egész kormányzati gazdaságpolitika hitelessége adhat, hiszen ha a polgárok azt tapasztalják, hogy a kormány az inflációt a korábbi évekhez hasonlóan csa k eszköznek tekinti az állami kiadások csökkentéséhez, akkor nehezen csillapíthatók az inflációs várakozások. Tisztelt Ház! A gazdasági növekedés feltétele a hatékony befektetés. Ebből a szempontból örvendetes, hogy az év első negyedévében mintegy 12 száza lékkal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel ezelőttit. A polgári koalíció programja ösztönzi a külföldi tőke beáramlási ütemének fenntartását, illetve növekedését. A hazai kis- és középvállalatoknál a központi elvonások mértékének csökkentésével forrásokat hagy a beruházásokhoz. A kormányprogram kiemelkedően fontosnak tartja, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatával párhuzamosan a beruházási célú programok is erősödjenek. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy azok, akiket az u niós csatlakozás hátrányosan érint, méltányos felkészülési támogatásban részesüljenek. Ez a beruházások támogatását is jelenti. A kormányprogram egyértelmű célja, hogy Magyarország minél több fejlesztési támogatáshoz jusson, és ezeket a támogatásokat haték onyan használja fel. Tisztelt Ház! Egy francia gondolkodó szerint aki a célokat akarja, annak az eszközöket is akarnia kell. A kormányprogram megjelöli a célokat, és hozzárendeli ehhez a megfelelő eszközöket, ezért mindenképpen méltó arra, hogy a tisztelt Ház támogassa. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Szólásra következik SzentIványi István képviselő úr, SZDSZ; felkészül Kósa Lajos, Fidesz. DR. SZENTIVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, eb ben a teremben mindenki egyetért abban, hogy a rendszerváltás óta még egyetlen kormány sem kezdte olyan kedvező körülmények között működését, mint a most hivatalba lépő kormány. Nem vitatható, hogy a magyar gazdaság állapota szilárd, a magyar gazdaság kilá tásai kedvezőek és ígéretesek, Magyarország fejlődésben, lendületben van.