Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 16 (336. szám) - A kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP): - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor):
484 Mindenesetre ez a törvényjavaslat nemcsak a technológiailag intenzív cégeket segíti, hanem segíti a kis- és középvál lalatokat is. Ebben teljesen egyetértek Sándorffy Ottó képviselőtársammal, hogy ennek a törvényjavaslatnak és ennek az alapnak szerintem is nagyon fontos feladata lesz az, hogy a kis- és középvállalatok támogatása valósuljon meg. Az OECDországok közül sok ország a kisvállalatoknak a kormányzat segítségével kezességet ajánl a kölcsönök támogatására, és ezt teszi ez a törvényjavaslat is. Az Európai Közösség országaiban a kölcsönkezesség rendszere igen sokrétű. Vannak országok, ahol ez egy fix százalékra épül , de vannak olyan országok, amelyek a két évnél fiatalabb vállalkozásokat 85 százalékos kezességben, a két évnél idősebb vállalkozásokat pedig ennél kisebb mértékű kezességben támogatják. (20.10) Azonban a kölcsönök felvételénél igen fontosnak tartom azt - erre a törvényjavaslat nem térhet ki , hogy a fejlett és fejlődő kis- és középvállalatoknak szükségszerű lesz stratégiai terveket készíteni, olyan stratégai terveket, amelyek a kamarák részéről és más különböző szervek részéről nagyon sok segítséget kell hogy jelentsenek. Nemrégen néztem meg az USAban egy vizsgálatot, amelyben megállapították, 2121 kis- és középvállalatot hasonlítottak össze: az a 21 kis- és középvállalat, amely fejlett stratégiai tervvel rendelkezett, a hiteleket jobban tudta hasznosít ani, és lényegesen piacképesebb volt hosszú távon, mint az a 21 kis- és középvállalat, amely nem rendelkezett jó stratégiai tervvel. Mindenesetre azt hiszem, hogy nemcsak a minisztériumoknak, hanem a médiának is fontos feladata lesz az, hogy a kis- és közé pvállalatok megismerjék azokat a támogatási formákat és a támogatások egészét, amelyek szerintem most már ezzel a törvényjavaslattal lassan rendszerré kezdenek válni. Ha visszaemlékszem arra a kutatásra, amely még a '60as évek végén a Pénzügykutató Intéze tben Wilcsek Jenő irányításával kezdődött a kis- és középvállalatok fejlődésére vonatkozóan, az még akkor rendszeridegen kutatási téma volt. Nagyon hosszú időt élt meg a kis- és középvállalatok életének, működésének egész folyamata, és most már - azt hisze m, valamennyien, akik itt országgyűlési képviselők vagyunk - örülhetünk annak, hogy egy rendszer kezd kialakulni a kis- és középvállalatok megsegítésében. Ezt a rendszert azonban valóban megfelelően ismertetni kell azokkal a vállalkozásokkal, amelyek várjá k a segítséget. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Én is köszönöm képviselő úr felszólalását. Kétperces reagálásra kért lehetőséget Sándorffy képviselő úr. Tessék! SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztel t Képviselőtársaim! Az első szakasz végén azt mondtam, hogy most is működnek, de nem egy meghatározott, jól definiált törvény szerint. Márpedig ez egy meghatározott törvény. Jó lett volna, ha az én aktív iparos koromban lett volna ilyen törvény. Ha ilyen c égek lettek volna, sok export, sok találmány itthon maradt volna. Ön azt mondta, hogy igen sok lehetősége van az iparosságnak hitelt kapni. Nem kapnak hitelt, tessék tudomásul venni! Nem mindegy, hogy mikor kapom, milyen tőkerészt kapok, beszálle az üzlet be az, aki a tőkét adja, vagy csak a kamatokat akarja. Ezek mind feltett kérdések, és remélem, ez a törvény ezt meg fogja oldani a jövőben. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, fo lytatására jövő heti ülésünkön kerül sor.