Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. február 9 (334. szám) - Az országos területfejlesztési koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP):
260 Keletifőcsatorna megfelelő műszaki állapota, illetve az innen történő öntözés lehetőségének a figyelemmel kísérése. Ez nagyon fontos, hisz ez az ország egyik legjobb ter mőterülete, és az Európai Unióba való belépésnél ennek a területnek lehet valamilyen szerepe. Az idegenforgalommal kapcsolatban: mi ott a keleti végeken sérelmezzük, hisz a kötet, a háttéranyag egyik részében a Hortobágyot egyedülálló idegenforgalmi helyne k aposztrofálja, ami teljes mértékben igaz, ugyanakkor egy DebrecenHortobágyHajdúszoboszló idegenforgalmi háromszöget komplexitásában nem tud kezelni. Nem igazán érthető, hiszen gyakorlatilag ez létezik, él, működik, de azt hiszem, hogy még hatékonyabb l egyen, ez azt vonja maga után, hogy országos szinten is ezen a tíztizenöt éves időhorizonton kezelni kellene. Műszaki infrastruktúra nagyon röviden: a záhonyi vasút szerepel benne szerencsére, ugyanakkor a közúttal kapcsolatban az M3as sorsa megoldódott. Problémásnak látjuk a KassaMiskolcDebrecenNagyvárad S35ös út kérdését, ezt nem kezeli, pedig nagyon fontos északdél irányú folyosónak tartjuk, és a 4es utat. A háttéranyag ellentmondásosan kezeli a vidéki repülőtereket. Az egyik térképen azonos módo n jelöl meg egy füves repülőteret is meg egy három és fél kilométernyi kifutópályával rendelkező repülőteret is. Azt hiszem, ezen a szinten már fel kellett volna vállalni annyit, hogy bizonyos differenciálást ebben a kérdésben megjelöljünk. A határátkelőhe lyekkel kapcsolatban: valójában jogos az, hogy a magyarromán határon Nagyvárad és fent az ukrán határhoz közel eső átkelőhely között gyakorlatilag csak egy kishatármenti forgalmi átkelési lehetőség van. Azt hiszem, jó lenne ezen az időhorizonton belül ann ak a lehetőségét megvizsgálni, hogy legalább Nyírábránd környékén megnyitni egy újabb nemzetközi átkelőhelyet. Ennek gazdasági és egyéb okai lehetnének. A vízgazdálkodásra, az öntözésre utaltam. A szennyvíz problematikája egyértelmű. Hírközlés: mennyiségi kínálat van, legalábbis KeletMagyarországon, de minőségi probléma van, hiszen a telepített telefonrendszer számítógépek üzemeltetésére, hálózatba kapcsolására - rádiófrekvenciás telefonról beszélek - nem alkalmas, tehát itt nagyon komoly gondokkal küszköd ünk. Összességében, figyelemmel az elmondottakra, én úgy érzem, hogy a vélemények kezelésével - természetesen nem biztos, hogy mindegyiket lehet kezelni - a határozati javaslat összességében elfogadható. Úgy vélem, hogy nem szigorú dogmaként kell kezelni s em a határozati javaslatot, sem a háttéranyagot, hanem rugalmasan, hiszen ez a koncepció és a program viszonyából is adódik. Én ezek figyelembevételével elfogadásra ajánlom a tisztelt Háznak, képviselőtársaimnak a határozati javaslatot. Köszönöm figyelmüke t. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Tímár György képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egy ilyen rendkívül fontos törvényjavaslat tárgyalása fölött folyik a beszélgetés, az önök figyelmébe ajánlom: célszerű, ha hosszú távú pillantással próbáljuk megközelíteni azt a problematikát, azokat a tényezőket, amelyek tulajdonképpen ennek a törvényjavaslatnak a lényegét képezik. Egyrészt úgy gondolom, hogy maga a fejlesztés messzemenően figyelembe kell hogy vegye a helyi adottságokat. A fejlesztés nem lehet öncélú és nem lehet a reális tényeken kívüli szempontokon alapuló. Másrészt szeretnék rámutatni arra, hogy a XXI. sz ázad küszöbéhez érkeztünk, és mivel mindannyian az európai integrációt tűztük magunk elé célnak, feltétlenül figyelembe kell venni a