Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 29 (303. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. SZABÓ IVÁN (MDNP):
978 DR. SZABÓ IVÁN (MDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Képvis előtársaim! Annak idején Róma tekintélyének elismerését, autentikus, erkölcsi és jogi ítéletalkotásának elfogadását fejezte ki az a mondás, hogy Roma locuta, causa finita est - Róma szólott, az ügy el van intézve. A Magyar Demokrata Néppárt úgy ítéli meg, hogy ami múlt héten, csütörtökön történt, azt úgy lehetne mondani, hogy Hága locuta, sed causa non est finita - Hága szólott, az ügy azonban egyáltalán nincs elintézve. A hágai ítélet arra kötelezi mindkét felet, hogy keresse a megoldás útját, de bizonyos tárgyalási célokat kitűzött, amelyektől most már nemcsak azért nem lehet eltérni, mert a két fél tárgyalásai során nem találja meg a közös nyelvet, hanem azért nem lehet eltérni, mert erre olyan jogi kötelezettség szól most, amelynek folytatásában nem sze retném, ha a Magyar Köztársaság volna Hágában az a megidézett fél, amelynek hibájából nem jött létre a megegyezés. Az ügy rendkívül kényes. Itt már többen is utaltak arra, hogy mindkét országban ez a bizonyos létesítmény a bősnagymarosi vízlépcsőrendszer másmás töltetű politikai felhangokat is kapott. A komplex műszaki, vízgazdálkodási, hajózási és környezetvédelmi, ökológiai problémák halmaza fölött mindkét országban megjelent egy ettől elkülönülő, de rátelepedő politikai kérdés is, amely Magyarországon egyértelműen a rendszerváltozás kikényszerítéséhez fűződik, és ilyen értelemben a magyar társadalom nagyobbik része számára a műszaki, hajózási, ökológiai problémák mellett és fölött ez a politikai rendszerváltozás szimbólumává is vált. Ezért kényes a kérd és, a magyar oldalon míg azt kell tudomásul vennünk - és ezt megértéssel kell fogadnunk , hogy a folyó túloldalán, Szlovákiában ez Szlovákia szuverenitásának, a szlovákok önazonosság tudatának lett viszont a szimbóluma. Ezért ők nem tudnak vagy nem tudtak eddig ebből egy jottányit sem engedni. Úgy hiszem, a hágai ítélet után mindnyájan legalábbis abban a helyzetben vagyunk, hogy úgy tekintsük ezt a dolgot, hogy egy kívülálló harmadik és megfellebbezhetetlen bíróság mondott olyan ítéletet, amelynek alapján lehámozhatjuk róla ezt a fajta ítéletalkotást, és nekünk tudomásul kell venni, hogy a DunaRajnaMajna csatorna Amszterdamtól a Feketetengerig - még ha ez a magyar szakasz bizony eléggé kétséges és nagyon furcsa múltra tekint is vissza , az egész rendsze r azért nem kizárólag Sztálinbolsevista gigantomániájának az eredménye. S a szlovákiaiaknak is tudomásul kell venni, hogy nem fogják elveszteni Szlovákia szuverenitását, ha történetesen a Duna az eredeti medrében fog folyni. Ezért rendkívül kényes ez a fa jta tárgyalás, és meggyőződésem az, hogy a parlamenti erőknek ebben két síkon is egyet kell érteni. Egyet kell érteni abban, hogy az ad hoc bizottság - világos, hogy házszabályi keretek között, a Házszabály megfelelő értelmezésével - egy folyamatos politik ai konzultációt és parlamenti ellenőrző szerepet biztosít a kormány tárgyalásai mögött. Hozzá kell tenni azt is, hogy ennek az ad hoc bizottságnak kell legyen a feladata, hogy egy olyan konszenzusos országgyűlési határozatot dolgozzon ki a korábbiak helyet t - amelyek nagyon behatárolták a tárgyalási pozíciót , amely alapján a tárgyalások érdemben folyhassanak, nem megkötött kézzel, gúzsba kötve. Ugyanakkor a Magyar Demokrata Néppárt leghatározottabb véleménye az, ha minél kevesebb politikát viszünk ebbe az ügybe és minél több szakértelmet, annál nagyobb sikerre van kilátásunk. Ezért - nem a kormány kompetenciáját vitatva - fenntartjuk azt a javaslatunkat, amelyet a hatpárti tárgyaláson is elmondtunk, hogy legyen a politikai szint mögött egy olyan, hatpárti szakértőkből álló csapat, amely egy másik körben, a folyamatos információáramlást és a politikai erőknek szakmai informálását közvetlenül a bennük legjobban megbízóktól kapják meg. (16.00) Ennek el tudjuk képzelni azt a keretét, hogy például az akadémiai k eretben foglaljanak helyet ezek a szakértők, hiszen lesz egy olyan kör, ahol a Magyar Tudományos Akadémia szakértői is együttműködnek a tárgyaló államtitkárral és az érintett delegáció szakmai szervezeteivel. Úgy hiszem, ezzel a hozzáállással lehet biztosí tani azt, hogy Magyarország a Szlovákiával folytatott tárgyalásokon a lehető legjobb eredményt érje el, és szükségtelenné váljék egy újabb hágai forduló,