Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 29 (303. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
977 megítélése mentén kell és lehet megközelítenünk. Az a kérdés, hogy ez az elérhető megoldás, ez az elérhető igazság milyen módon valósítható meg. Magyarországot, a Magyar Köztársaságot mindig kiszámítható és megbízható partnernek tekintette a világ. A hágai ítélet elfogadásával, úgy gondolom, alapot teremtünk egy kiszámítható és megbízható megoldásra. Tisztelt Ház! A Magyar Szocial ista Párt nem a múlttal kíván foglalkozni, a jelen és a jövő érdekli. Egyetértek Pokorni Zoltánnal, tisztában vagyunk azzal, hogy ez a jövő kormányainak a feladata is. Ezért nagyon fontos az MSZP számára, hogy ebből a szempontból és ezen az alapon vizsgálj a a követendő megoldásokat és az elérhető célokat. (15.50) Mi az a két kérdés, amely a jövőt tekintve fontos? Elsősorban az, hogy olyan megoldást keressünk, amely Magyarország számára biztosít fejlődési lehetőséget. Másodsorban az, hogy ennek a költségei e lfogadhatók legyenek, és a magyar társadalom vállalni tudja ezeket a költségeket. Milyen módon juthatunk el ehhez az érvényesíthető igazsághoz? Olyan módon, hogy világossá tesszük a Magyarország javát szolgáló célokat. A miniszterelnök úr erről beszélt. Ha józhatóvá tenni a Dunát megerősíteni az árvízvédelmet biztosítani a környezet, a természet megóvását a vízszint emelésével a mezőgazdaságban egy komoly változást elérni az öntözéssel megoldani a Duna szennyvízproblémáit és nem utolsó sorban részesülni az e nergiaszolgáltatás hasznából. Ezek azok a célok, amelyek Magyarország javára válnak. Egyetértve a miniszterelnök úr által mondottakkal, a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának az a javaslata, hogy ezeknek a céloknak az érdekében olyan megoldásoka t keressünk, amelyek nemcsak elviselhető terheket jelentenek, hanem egyenlően oszolnak meg a két fél között. A Magyar Szocialista Párt tehát megoldást keres, s abban bízik, hogy ebben partnere és együttműködő társa lesz a többi parlamenti párt, a civil moz galmak és a helyi önkormányzatok, amelyek ebben az ügyben érintve vannak. A Magyar Szocialista Párt fontosnak és kívánatosnak tartja, hogy megállapodásra törekszünk a szlovákokkal. Ezt az utat elmúlt hét péntekén egybehangzó an mind a hat parlamenti párt és frakció támogatta. Miniszterelnök úr megkérdezte az elmúlt pénteki találkozón, hogy a két elméletileg lehetséges út közül egyes parlamenti pártok mit támogatnak: azt, hogy tárgyaljunk és megállapodásra törekedjünk vagy azt, hogy várjunk esetleg egy következő részletes ítéletre. Mind a hat parlamenti párt és frakció egyértelműen kiállt a tárgyalások és a megállapodásra törekvés mellett. Ehhez tehát a Magyar Szocialista Párt véleménye szerint reális értékelésre és programra va n szükség, hogy ezeken a tárgyalásokon eredményesen szerepeljünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Milyen a tárgyalási pozíciónk, milyen lehetőségeink vannak a szlovák féllel folytatandó tárgyalásokon? A Magyar Szocialista Pártnak meggyőződése: van esély arra, h ogy mindkét fél számára előnyös megoldást találjunk. Mert lehetséges ésszerű megállapodás a közös érdekek alapján, és lehetséges kölcsönösen keresni az előnyöket és megosztani a terheket. Azonban ezekhez a tárgyalásokhoz biztos hátország kell, biztos polit ikai támogatás és egyetértés a magyar politikai élet pártjai között. Megteremthetőe ez az egyetértés? Nemzeti érdek, hogy a politikai erők ebben a kérdésben együttműködjenek és biztosítsák a kormánynak azt a politikai hátteret, amelynek alapján biztosan a Magyar Köztársaság érdekeit képviselve tárgyalhat. Nemzeti érdek, hogy elérhető és reális célokat tűzzünk ki. Ez a két feltétele van annak, hogy a kormány eredményesen tudjon tárgyalni. A parlamenti pártok felelőssége, hogy biztosítjáke ezeket a feltétel eket. Bízom benne, hogy igen, és a Duna az lesz, ami: nemzeti folyó. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Szabó Iván képviselő úrnak, MDNP.