Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 23 (301. szám) - Az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF):
826 helyzetben fognak önök a döntésükkel népszavazásra késztetni sok millió állampolgárt. Kérdés, hogy ilyen helyzetben el fognake menni kellő létszámban, kérdés, hogy úgy fogjáke érezni, hogy hiteles az a szándék, amellyel kapcsolatban szint én egy példátlan és kellő kritikával nem is illethető akciónak voltunk a tanúi a hét végén, emlékezetem szerint pénteken, amikor a kormány két tagja és Budapest főpolgármestere egy meg sem született országgyűlési határozat kapcsán kiült - nyilván nem a saj át zsebükből finanszírozott kampány kezdeteként - a televízió kamerái elé, és a meg sem született, a nem létező, a jogilag nonszensz népszavazás támogatásával kapcsolatban egy ilyen nosztalgikus sugallatú háromigenes népszavazásra buzdította azokat az álla mpolgárokat, akik azt sem tudják, miről van szó. (18.50) Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Szabad Demokraták Szövetsége! Minősíthetetlennek minősítjük az ilyen kampánykezdést. Minősíthetetlen ezzel kapcsolatban az, hogy az ország legnagyobb példányszámú napilapjában ugyanez a párt a háromigenes népszavazással kapcsolatos kampány kezdetének minősülő fizetett politikai hirdetést tett közzé. Önök nyilván olvasták, ha még nem, tanácsolom, hogy olvassák el, hogy mikor és milyen határidőkkel lehet kampányt foly tatni, akár egy választás - akár országos választás, akár másfajta választás , akár egy népszavazás kapcsán. Önök, tisztelt szabaddemokraták, lábbal tiporják az alkotmányt, az alkotmányos törvényeket. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Látom, hogy Bauer ké pviselőtársam benyomta a gombot, remélem, meg fogja erősíteni, amit mondok, van rá módja, de lehet, hogy nem ezt kívánja tenni. Hozzá kell tennem, hogy természetesen ezt az eljárást is adott esetben a törvényes formában kifogásolni fogjuk és tudjuk. Tiszte lt Képviselőtársaim! Felhívtuk a múlt hét végén az állampolgári kezdeményezésű aláírásokat szervező intézményeket és szervezeteket, hogy szerezzenek érvényt egy másik alkotmányos törvényben biztosított joguknak, nevezetesen forduljanak az országgyűlési biz toshoz, akinek a pontos neve: "az állampolgári jogok országgyűlési biztosa." Én azt hiszem, hogy különösebb nyelvtani elemzést nem igényel annak taglalása, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának elsőrendű kötelessége, hogy 320 ezer állampolgár alapvető alkotmányos jogának megóvása érdekében intézkedjen. Hogy mit és hogyan, erre nem kívánunk tippeket adni. Megvan a törvényes lehetősége, várjuk, nagyon várjuk ennek a viszonylag új alkotmányos intézménynek ezt a súlyos vizsgáját, mert ez egy nagyo n súlyos vizsga. Nagyon fontos dolog az, hogy a katonákat a laktanyákban az ágyak alatt metróztatjáke, és hogy ezzel kapcsolatban milyen ombudsmani intézkedésekre kell hogy sor kerüljön, nagyon fontos, tele van vele a sajtó, én is egyetértek vele; de én a zt hiszem, van olyan fontos, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 320 ezer állampolgár alapvető, az alkotmány 2. §ában biztosított közvetlen hatalomgyakorlási jogának az érvényesítését szorgalmazza - mert hogy erről van szó, azt szeretnénk meg világítani a 2. számú módosító indítvány részletes vitája kapcsán. Én azt hiszem, ma már ez nem lehet kétséges, tisztelt képviselőtársaim, még azoknak a doktriner jogászoknak a számára sem, akik kétségbe vonták a népszavazással kapcsolatos alkotmányos jog elsődlegességét, primátusát. Tudom, Bauer képviselőtársam írt az Élet és Irodalomban ezzel kapcsolatban egy nem jogászi fejtegetést, amelyben körülbelül arra utal, hogy Magyarországon képviseleti demokrácia van, és ezért valami rangsor van a képviseleti de mokrácia alkotmányos intézményei és a közvetlen demokrácia alkotmányos intézményei között; én így értettem a szavait, de ha ezt vissza akarja vonni, arra lesz majd módja. Ezzel mintegy azt sugallta, hogy a magyar alkotmány parlamentáris demokrácia, tehát a nép a néphatalmat, a szuverenitást választott képviselői útján gyakorolja - ez igaz, benne van az alkotmány 2. §ában. De mindjárt úgy folytatódik, hogy "valamint - tehát nem csillaggal, különleges esetben - közvetlenül gyakorolja." Mi a közvetlen nép ált ali hatalomgyakorlás módja, tisztelt képviselőtársaim? Természetesen négyévenként a választás - erre majd lesz módja néhány hónap múlva , és természetesen az egyetlen komoly intézmény, amely az alkotmány írott szövegében is szerepel: a népszavazás.