Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 23 (301. szám) - Az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF):
825 jelenleg egy olyan törvény alapján lesz majd népszavazás, ami nem azonos az alkotmányban írtakk al, tehát alkotmánysértő? Ki kell mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy az az annak idején, 1989ben, a Némethkormány által megalkotott népszavazási törvény alkotmánysértő, a szó legegyszerűbb, legszimplább értelmében, ugyanis nem áll összhangban a Mag yar Köztársaság módosított alkotmányával. Lehet ezt vitatni? Igen, önök megpróbálták vitatni, egy héttel ezelőtt, elhangoztak vélemények, leginkább kormánypárti oldalról, de volt még függetlennek mondott szakértő, alkotmányjogász, aki például nem átallotta azt kijelenteni, hogy nem lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, nincs ilyen hatásköre az Alkotmánybíróságnak, eszi, nem eszi, nem kap mást, hurrá, a kormánynak igaza lesz a parlamenti szavazógép kapcsán, és majd akkor meglátjuk, hogy ugyanabban a kérdésb en lehete két éven belül még egyszer bármilyen kezdeményezésre népszavazást rendezni. Ez nem így van, tisztelt képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum vette a fáradságot, és a hajnalig tartó vitát követő napon elkészítette azt az alkotmánybírósági bead ványt, amelyet egyébként szerencsére a sajtó és az elektronikus média megfelelő, korrekt módon ismertetett, aminek az a lényege... (Dr. Kertész Zoltán tapsol.) Köszönöm szépen. Nyilván képviselőtársam is figyelte a híradásokat. A Szabad Demokraták Szövetsé gének képviselőjéről van szó - azoknak mondom, akik csak hallgatják , Kertész úr tapsolt közbe. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Tehát ismertette azt a beadványt, amelynek kapcsán mód és lehetőség van megkérdezni az Alkotmánybíróságtól, hogy ha táskörébe tartozónak tartjae annak megállapítását, és az alkotmányos rend helyreállítását, hogy ha utólag, egy 1989es népszavazásról szóló törvény nem áll összhangban az alkotmánnyal, és egy ilyen látszólagos konkurencia lép fel két népszavazással kapcso latban, mi a teendő. Számunkra egyértelmű a válasz, nyilván meg kell semmisíteni az erre vonatkozó alkotmánysértő rendelkezést, illetőleg pótlólag elő kell írni önöknek, nekünk, itt a törvényhozásnak a mulasztás pótlását. Hogy ez mikor fog megtörténni, nem tudjuk. Bízunk abban, tisztelt képviselőtársaim - mi a magunk részéről, akik a beadványt szerkesztettük, bízunk abban , hogy minden ellenkező nyilatkozattal, minden zavarkeltő híreszteléssel szemben az Alkotmánybíróság van abban a helyzetben, hogy ezt a kérdést sürgősen megvizsgálva még a jelen kérdés, az itt fekvő kormányjavaslat lezárása, szavazással történő eldöntése előtt ezt megtegye. Hogy okunk vane erre a bizalomra, annak ékes példája volt a huszonvalahány törvénnyel kapcsolatos Bokroscsomag igen gyors és rapid elbírálása. Itt nem erről van szó, itt egy Alkotmánybíróságon már többször előfordult törvényjavaslat ismételt, újólagos, perújításszerű megvizsgálásáról van szó. Ennek az ügynek nyilván van gazdája, volt gazdája az Alkotmánybíróságon. Nem okozhat gondot ennek a tisztázása; úgy gondolom, ez nemcsak morális értelemben és nemcsak jogi értelemben, de az alkotmány védelme értelmében elsőrendű kötelessége lesz az Alkotmánybíróságnak. Bizalommal várjuk intézkedésüket. De ettől függetlenül, tisztel t képviselőtársaim, természetesen ez az egyik alkotmányos lehetőség, amelyre módot látunk és találtunk annak kapcsán, hogy a 2. számú módosító indítványban foglaltaknak érvényt szerezzünk, mert nem az a négy parlamenti párt, nem azok a frakcióvezetők, akik aláírták ezt a módosító indítványt ragaszkodnak konok, kitartó, csökönyös módon az önök által kritizált kérdések feltevéséhez, hanem a rendkívül nagy számú, példátlanul nagy számú állampolgár, honfitársunk akaratának alkotmányos védelme kívánja meg, hogy jobb belátásra késztessük önöket. Bár nincsenek kedvező tapasztalataink, de önök mégis válaszút elé fognak kerülni, és erre sajnos nem volt alkalmas önöknek a szerdai alkotmányügyi bizottsági vita, mert ott - ahogy mondani szokták - erőből lesöpörték ennek a módosító indítványnak az akceptálását, ennek bármilyen formájú támogatását. Nagyon sajnáljuk, hiszen az eseménysorozat nyilvánvalóan előrevetíti azt a történetet, amelyet mindannyian tudunk, hogy egy alkotmánysértő, az alkotmánnyal ellentétes törvény al apján fölmerült