Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 23 (301. szám) - Az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - FRANCZ REZSŐ (MSZP):
820 az álláspontot képviselte. Mi ezt elhittük, és a mai napig is azt állítjuk, hogy ez az OECDszerződés a Magyar Köztársaságra nézve kedvező szerződés. Önök állítják ennek az ellenkezőjét, és ha önök állítják az ellenkezőjét, és akkor is tudták, sejtették vagy föltételezték, hogy ez számunkra hátrányos, akkor kellett voln a ezeket az érveket felsorolni. Akkor kellett volna rámutatni! Úgy gondolom, hogy szerencsétlen dolog most visszamenőleg mutogatni abban az esetben, amikor az önök frakcióvezetője, pártelnöke, Orbán Viktor bizottsági elnökként is megszavazta a ratifikáció során ezt a szerződést és a néhány fideszes képviselő is, aki akkor éppen itt tartózkodott, szintén egyhangúlag megszavazta ezt az előterjesztést. Úgy gondolom, hogy ezek után felvetni ezeket a kérdéseket teljesen indokolatlan és nem egészen logikus. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Szintén két percre adok szót Gyimóthy Géza úrnak, Független Kisgazdapárt. GYIMÓTHY GÉZA (FKGP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Szigethy képviselő úr visszaterelte az országgyűlési határozati javaslat 2. számú ajánlási pontjára, tehát az ellenzéki képviselők által jegyzett 2. számú javaslatra a figyelmet, és az alkotmányjogi aggályait mondta el ezzel kapcsolatban. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban a kormánypárti képviselőknek mondom: ezt a problémát meg lehetne oldani. Tudniillik nem az ellenzék akarja a hatályos, '94. évi, LV. számú, termőföldről szóló törvényt módosítani, hanem az önök kormánya terjesztette be. Három és fél évig nem terjesztette be; most, a vál asztások előtt beterjeszti. Nézzük, kinek az érdeke! Elmondtuk a termőföldről szóló általános vitában: kinek az érdeke módosítani? Ha itt mindenki - a jelen lévő 4050 - képviselő egyetért azzal, hogy a külföldi ne szerezhessen fö ldtulajdont, pontosabban: az eddig megszerzett, zsebszerződésekben lévő rendelkezési jogot ne lehessen legitimizálni, akkor egyszerű a kép. Ezt a termőföldről szóló törvénymódosítást vissza kell vonni, vagy úgy, ahogy az előző miniszter, hallgatni kell hón apokig, és akkor elhalkul, mint ahogy a parázs elalszik. Kérem, ezt a társadalmi vitát nem lehet másképp megoldani, mert három hét alatt több mint 300 ezer aláírás jött össze ebben a kérdésben! Mondja Bauer képviselőtársunk, hogy van erről egy reprezentatí v közvéleménykutatás. Kérem! Akkor nincs más lehetőség, mint az, hogy vegyék rá a tisztelt kormányukat, vonja vissza ezt a termőföldről szóló előterjesztést, és akkor nincs ez a kérdés. Akkor a NATOkérdésről, az euroatlanti csatlakozásról, ami globálisa n, stratégiailag fontos a nemzet számára, arról vitatkozunk, de erről, most a választás előtt pár hónappal, nem vitatkozunk... 1300 szövetkezetnek semmi gyakorlati eredménye nem lesz abból, ha most önök az év végére ebből törvényt alkotnak. Erről vitatkozi k most az egész ország, indulatok szabadulnak el. Mindenki egyetért abban, a nemzeti agrárprogram vitája során mindenki egyetértett abban, hogy nem kell a külföldieknek megengedni a dolgot, sőt, legitimizálni sem szabad az eddigi zsebszerződéseket; akkor m ás nem lenne - megnyugodna mindenki, ha önök visszavonnák a termőföldről szóló törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Moraj a kormánypárti padsorokban. - Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés ! Kétperces időkeretben adok szót Francz Rezső úrnak, Magyar Szocialista Párt. FRANCZ REZSŐ (MSZP) : Elnök asszony, köszönöm a szót. Gyimóthy képviselő úr többször mondta már, hogy külföldiek kezében ma Magyarországon rendelkezési jog van. (Gyimóthy Géza ig enlően bólint.) Én ugyan nem vagyok jogász, de bölcs bólogatása ellenére kell mondanom, hogy mint sokszor, most is nagyon nagyot tetszik tévedni.