Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 23 (301. szám) - Az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DEMETER ERVIN (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ):
809 Ha joga van az alkotmányügyi bizottságnak, és a kormánynak sem zárja ki semmi az ezzel kapcsolatos pontosítási jogát, ez esetben a kérdésfeltevés tekintetében önöknek valószínűleg nincsen igazuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (G. Nag yné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Szintén két percben adok szót Demeter Ervin úrnak, Magyar Demokrata Fórum. DEMETER ERVIN (MDF) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Szabaddemokrata képviselőtársam, majd később szocialista képviselőtá rsam felvetésére is szeretnék reagálni. A képviselő úr azzal próbált érvelni az indítvány - aminek az egyik aláírója vagyok - visszavonása mellett, hogy vonja vissza az ellenzék, hiszen egy képviselő az ő megítélése szerint ellentmondásba kerülne önmagával , és ez elegendő indok arra, hogy visszavonjuk az indítványunkat. Tisztelt Képviselő Úr! Sokkal többről van szó ebben a javaslatban. Ebben a javaslatban arról van szó, hogy külföldiek vásárolhatnake termőföldet Magyarországon vagy sem, nem arról, hogy az ön véleménye szerint X vagy Y képviselő hogy fog magába nézni vagy pedig hogy fog szavazni. Úgy gondolom, ennél sokkal fontosabb kérdésről van szó, nem is tudom komolynak tekinteni ezt a véleményét. A másik kérdéskörről, amiben említette, hogy a kormány ál tal feltett 2. kérdésre a közvéleménykutatások szerint hetvenegynéhány százalék igennel válaszolna, és akkor ezt feltétlenül fel kell tenni: az ellenzéki pártok nincsenek abban a helyzetben, hogy közpénzekből közvéleménykutatást tudjanak arra vonatkozóa n végeztetni, hogy az ő kérdésüket mennyien támogatnák. Ez nem jelenti azt, hogy azt nem támogatná 75 százalék; de, tisztelt képviselő úr, nem azért kell feltenni egy kérdést népszavazásra, mert 75 százalék támogatja vagy sem, hanem azért, mert 200 ezer ér vényes aláírás született. Ebben az esetben kell népszavazást tartani, és ha önök ezt elmulasztják és ezt megakadályozzák, akkor követnek el alkotmánysértő magatartást, tisztelt képviselőtársaim. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Végezetül arra a ké rdésre reagálnék, amit Toller László vetett fel, hogy a kormány ugyanazt a kérdést tette fel, mint amire az aláírások gyűltek. Ezt én nem tartom igaznak, hisz a betűk nem ugyanazok, a szavak nem ugyanazok, és az az állítás... Ebben az esetben ki dönti el, hogy ez a kérdés ugyanaz? Jelen esetben visszajutottunk oda, hogy pártunk és kormányunk ismét úgy rendelkezik, hogy ez a kérdés ugyanaz. Úgy hiszem, ezt nem ilyen módon kell eldönteni. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (G. Nag yné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Szintén két percben adok szót Gombos András úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Úgy gondolom, hogy a teremben nagyon sokan vagyunk olyanok, akik egyetértünk a zzal, hogy a külföldiek ne szerezhessenek földtulajdont Magyarországon, de amikor azt vizsgáljuk, hogy kik szerezhetnek földtulajdont, akkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy igen, a magyar állampolgárok; ezen túlmenően a jelenlegi hatályos törvény ért elmében a bevándoroltak és a menekültek is. Kvázi ebből az következik, hogy Magyarországon bosnyákok, Magyarországon zimbabweiek 300 hektár termőföldet minden további nélkül megvásárolhatnak. Ebből ez is következik, de az is következik, hogy a világban sok tízezer olyan magyar vagy kettős állampolgárságú személy él, aki a 300 hektárt minden további nélkül meg tudja vásárolni Magyarországon, jogilag a nevére kerülhet, tehát tulajdonába kerül. Ezeknek a személyeknek az érdekei - úgy gondolom - nem a faluközös ségek, nem a helyi közösségek és nem a magyar mezőgazdaság érdekeit szolgálják döntő mértékben - ez az egyik dolog.