Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 23 (301. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP):
711 A kormány a kodifikált változatot novemberben tárgyalja, és a feszített ütemmel együtt is azon leszek, hogy a törvény tárgyalása 1998 elején megkezdődhessen, és a par lamenti ciklus végéig a törvényhozói döntés is megszülethessen. Hiszen valóban - ahogy képviselő asszony említette - szükséges a fogyatékos emberek jogainak általános deklarálása és velük szemben a hátrányos megkülönböztetés tilalmának a kimondása. Annak e llenére fontosnak tartom ezt, hogy egyes területeken nyilvánvalóan többéves megvalósítási periódust kell majd megfogalmazni, pontosan azért, hogy a szükséges intézkedések meghozatalára elegendő idő álljon rendelkezésre. Ahhoz is idő szükséges, hogy a rehab ilitációs rendszert olyanná formálhassuk, amilyenre az Európai Unió tagországai közül néhány joggal büszke. Itt nyilvánvalóan sok évre, esetleg évtizedekre is szükség van. De törvény nélkül is - ahogy erről a képviselő asszony beszélt - elkezdtük ezt a ren dszert építeni, éppen a foglalkoztatási törvény tervezett módosítására alapozva. Végül szükséges a fogyatékos embereket érintő ellátások jelenleginél egyszerűsítettebb rendszerének a kialakítása, azt is hozzátéve, hogy az ellátási rendszer új alapokra hely ezése nem várható a jelenlegi törvénytől, ennek a fedezetét nyilvánvalóan az éves költségvetési törvényekben kell majd megtalálni. Azt is szeretném elmondani, természetesen még ezen a területen sem indokolt, hogy minden társadalmi költséget a központi költ ségvetés viseljen. Van példa arra - ilyen példa a MÁV esetében kimutatható , amikor a teherviselő vállalat is példásan közreműködik az akadálymentesítésben. Azt gondolom, hogy itt közös társadalmi felelősségről van szó, amikor az akadálymentesítés költség eiről gondoskodunk. Még egyszer köszönöm képviselő asszonynak, hogy erre a kérdésre felhívta a figyelmet, és a törvényelőkészítés folyamán is számítunk a parlament minden oldalán a pártok szakértő együttműködésére. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Szabad György frakcióvezetőhelyettes úr, Magyar Demokrata Néppárt. Megadom a szót. DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen nagy jelentőségű fordulat következett be szo mszédságunkban, de az egész régióra kihatóan, sőt a kontinens eljövendő fejlődését is nyilvánvalóan befolyásolva Lengyelországban. Ha azt vizsgáljuk, hogy miben áll az a nagyon jelentős siker, ami Lengyelországban megszületett, s minek a sikere ez, első he lyen nem pártsikerről kell szólni, hanem egy intézmény, a többpárti parlamentáris jogállam sikeréről. Az állta ki a próbát egy nagyon nehéz történelmi szakaszban. Emlékezzenek vissza buzdító és féltő kommentárokra a tekintetben, hogy mi lesz Lengyelországb an. S Lengyelországban az következett be - nehéz előzmények után , ami vigasztal és buzdít mindenkit, aki többpárti parlamentáris jogállamot tart méltónak ebben az övezetben is, aki nem hisz azoknak, akik a többpárti rendszert káoszba futónak tekintik. Go ndolják el, a győztes koalíció nemcsak visszatért a színtérre, hanem úgy tért vissza, mint - formálisan - majdnem három tucat párt és szervezet egybekovácsolója. Ezek közül alig egy tucat volt az, ami valóságos jelentőséggel bírt. De azok, akik a lengyel p olitikai életben - ellenzékben - felismerték a teendőket és lehetőségeket, ezt keresztül tudták vinni. Hadd szóljak a másik oldalról is. A kormánykoalíció oldalán két párt közül az egyik, a másodhegedűs különösen érzékeny veszteséget szenvedett. De elismer éssel kell szólni arról, hogy mindenféle félelmek és rémhírek ellenére ez a kormánykoalíció nem nyúlt olyan eszközökhöz, amelyekkel - most a féltő szavakat idézem - bebetonozhatta volna az utódpártnak jelzett nagyobbik párt vezetésével a maga négy év előtt i győzelmét, mintegy áttestálva a jövőre. Ezt nem tette, feltehetően bölcs meggondolásból, feltehetően jó politikai érzékből, feltehetően a politikai erkölcs bizonyos normáinak tiszteletben tartásából, és feltehetően amiatt, mert tudta, hogy