Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 16 (298. szám) - Az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
525 hogy miről van szó, milyen horderejű kérdésről van szó. Mert azt hiszem, mos t már önök is érzik, enélkül nagyon kicsi az esélye annak, hogy érvényes népszavazás legyen. Arról nem beszélve egyébként, hogy időben mit jelentene egy esetleges alkotmánybírósági kontroll. Tehát nem a Magyar Demokrata Fórum és az ellenzéki pártok kergeti k a Balkán felé ezt az országot, ahogyan elmondták itt jó néhányan. Önök a saját kardjukba dőltek azzal, hogy elkapkodva, felelőtlenül, választási propagandából és a választási győzelemmel, illetve a marsallbottal a tarsolyban már elkezdték azt a kampányt, hogy tegyünk még rá egy koronát, most már benn leszünk a NATOban, akkor kérdezzük meg a választópolgárt is. S ha már 280 ezer választópolgár volt oly elhamarkodott, hogy egy fontos, alapvető kérdésben népszavazási kezdeményezést tegyen, akkor fordítsuk e zt meg, és tegyünk még ebben a dologban is keresztbe. Ez - mondom - nagyon tetszetős volt, nagyon szép volt, de nem sikerült, vallják be önök őszintén. Ebből pedig az következik, hogy meg és fel lehet oldani ezt a kérdést. De azt hiszem, a praktikákat mos t már be kellene fejezni, mert nincs vita, azt hiszem, a tekintetben, hogy az Alkotmánybíróság, igen, joggal való visszaélésnek fogja minősíteni és minősítheti ezt a kérdést abban az esetben, ha önök ragaszkodnak ahhoz a két kérdéshez. S ez az egésznek a l ényege! Ez a két kérdés nem arról szól, ez most már a többnapos vitában kiderült egyértelműen; ez a kérdés nem az a kérdés, hölgyeim és uraim! Önök feltettek két álkérdést. Ezt már hosszan mezőgazdászok kifejtették, nem akarok ebbe belemenni, hogy kinek ke dvez, kinek nem kedvez. A két kérdés nem arról szól, mint amit feltettünk. Mi azt mondjuk, és azt mondtuk korábban is, hogy most, ilyen földárak mellett nem lehet eladni azt az egyetlent, amit önök még nem értékesítettek az elmúlt időszakban, hiszen a vicc lapok szerint volt privatizációs miniszterük a spájzból még a kredencet is eladta - a föld van egyedül. S a földet a magyar parasztok, a magyar polgárok, az az 1 millió 200 ezer kárpótolt, aki visszakapta valamilyen formában - mert soha nem gondolt rá - a földet, s már önök sem tudják elvenni, senki nem tudja elvenni, most nem fogja odaadni. (Dr. Szabó Zoltán: Adja el.) Lesz képviselőtársam itt, lesz képviselő, aki el fogja mondani azt a példát, amely Izrael á llamot jellemzi, hosszan és részletesen, hogy vannak országok - de lehetne Ausztriát is sorolni, államtitkár úr is tudna néhányat , hogyan védik a földet. Magyarországnak és a magyar polgárnak is joga van ahhoz, hogy védje a földet, és a választópolgárok túlnyomó többsége nem akarja eladni, nem akarja elkótyavetyélni olyan áron. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Lezsák Sándor képviselő kétperces hozzászólásra jelentkezik? LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Nem. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Akkor megadom a szót nem kétpercesre. Gondoltuk, képviselő úr. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum határozottan ellenzi a kormány javaslatát: népszavazás kiírása földtörvényügyben azokkal a k érdésekkel, amelyeket a kormány kíván feltenni. Ellenben határozottan ragaszkodunk ahhoz, hogy népszavazásra az a kérdés kerüljön, amelyet több mint 200 ezer polgár aláírásával támogat. Az MDFnek két alapvető elvi oka is van, hogy elutasítsa a kormány javaslatát termőföldügyben: az, hogy magyar és az, hogy demokrata. A Magyar Demokrata Fórum nem azért vállalta ismert szerepét a rendszerváltásban, hogy eltűrje: a demokrácia hetedik évében a nép által választott kormány kijátssza a népakaratot és megcsúfolja a demokráciát. A népszavazás a demokrácia különleges eseménye. A modern társadalmak közéletében csak nagyon kevés olyan pillanat van, amely lehetővé teszi az állampolgár számára, hogy közvetlenül