Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 16 (298. szám) - Az országos népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - PÓDA JENŐ (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - TÓTH ANDRÁS (MSZP,
480 ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Póda Jenő képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. PÓDA JENŐ (MDF) : Köszönöm sz épen, elnöknő. Tisztelt Képviselőtársak! Nem szoktam földkérdésben megnyilatkozni. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Jobb lenne, ha nem tennéd most sem.) Köszönöm szépen az ajánlást... Most mégis, amiért teszem, az egy hiányérzetem kifejezése kapcsán jön elő. A hiányérzetemet pedig az táplálja, hogy nem látom meggyőzőnek és átütő erejűnek a kormány és a kormánypártok érvelését amellett, hogy ők valóban azt kívánják, amit mondanak. Az elmúlt napok, hetek vitái engem arról győztek meg - mondom, aki nem mindennap ezzel a kérdéssel foglalkozom , hogy a kormány és a kormánypártok a külföldi befektetők, illetve a tszelnökök és tszvezetők érdekeit képviselik tulajdonképpen az előterjesztésük kapcsán, és mégis úgy próbálják ezt beállítani, mintha ez a magyar agrárga zdaság vagy általában a magyar gazdaság érdekeit szolgálná. Számomra igazán az jelentené a hitelesítő pecsétet, és talán egy kicsit elbizonytalanítana ebben a kérdésben, ha önök nemcsak azt fejtegetnék, hogy külföldiek jöhetneke ide, fektethetneke be, ne künk ez érdekünk vagy nem érdekünk, hanem részletesen kifejtenék, amit Szabó Lajos Mátyás érintett, de aztán mindenféle ideológiai, nehezen érthető fejtegetéseivel elvitte más irányba a beszédet, hogy magyarok fektethetneke be külföldre, mindenekelőtt a K árpátmedencében. A kormány milyen támogatást nyújtana ehhez? - hiszen ez is a magyar gazdaság érdekeit szolgálná. Magyar befektetők vásárolhatnake földet külföldön, akár az Európai Unió tagországaiban - mindenekelőtt a Kárpátmedencében, de külföldön? Mi lyen kormánytámogatást lehetne ehhez kapni a magyar fejlődésben segítendő gazdaságnak? Ez a kérdés nagyon hiányzik, mert egyébként tényleg egyoldalú az önök megközelítése, tényleg nehezen hihető, és ahogy a tettenérés többször már előkerült, nem is hihető tulajdonképpen. Ezzel a kérdéssel mindenképpen kellene foglalkozni. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kétperces reagálásra megadom a szót Tóth András képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. TÓTH ANDRÁS ( MSZP, országos lista): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Medgyasszay képviselő úr feltett egy kérdést a szocialista képviselőknek: hogyan viszonyulunk Bauer képviselő úr felszólalásához, az ő megállapításaihoz? Erre szeretnék nagyon röviden válaszolni . Az volt a meggyőződésem, hogy Bauer képviselő úr szembesítette önöket a '94es, '92es álláspontjukkal, azzal, hogy valami miatt alapvetően megváltozott az MDF és a Fidesz álláspontja is az elmúlt kéthárom év alatt. Ennek az okát nem tudjuk. Szocialista képviselőként magam is azt gondolom, hogy nem olyan kérdésekről kellene vitáznunk, amit fel nem tett, javaslatként nem hozott a parlament elé sem a kormány, sem egyetlen képviselőnk sem, hanem a beterjesztett határozati javaslatról; és a földkérdésről ped ig a beterjesztett földtörvény megállapításai, javaslatai alapján. Ha az ellenzéki képviselők valóban a kormány álláspontját vitatnák, azt tették volna föl népszavazásra és nem az általuk megfogalmazott kérdést, akkor nem lett volna szükség arra, hogy Baue r képviselő úr szembesítse önöket azokkal a nézetekkel, amelyeket önök vallottak, és valami miatt - nyilván elmondta a saját meglátását , politikai okok miatt, a hatalom megszerzésének az érdekében megváltoztatták önök azt az álláspontot, amit négy éve, h árom éve, két éve még helyesnek tartottak.