Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 15 (331. szám) - Dögei Imre (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Milyen megoldást tud a tárca kidolgozni a bajba jutott kisparaszti gazdaságok hitelfizetés-problémájának megoldására?" címmel - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DÖGEI IMRE (FKGP):
4128 magyar állam 3,6 százalékos tulajdonjogot szerzett. Az Agroferm Rt. '96 végén került a japán Kiowa cég többségi tulajdonába. A japán tulajdonos a technológiát korszerűsíti , és a piacszerzésben is részt kíván aktívan venni. Mindezzel a magyar állam tulajdonában lévő részvények szempontjából piaci értéknövekedésre lehet számítani, így a későbbi részvényértékesítés során jó eséllyel a magyar államnak a kifizetett körülbelül 70 0 millió forintos összeg megtérül, sőt árfolyamnyereség is realizálható. Tisztelt Képviselő Asszony! Az eddigiekben arra válaszoltam, amit ön a részemre megküldött írásos interpellációban rögzített. Ez az egész interpelláció összesen egy mondatból áll tula jdonképpen, és erre a kérdésre vonatkozott. A Házszabály rendelkezése szerint az elmondott interpelláció nem tartalmazhat olyan új tényt, melyet az interpelláció írott szövege nem tartalmazott. Ebből következően - még egyszer szeretném aláhúzni - csak azok ra a kérdésekre válaszoltam, amelyeket ön az írásos interpellációjában rögzített. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem interpelláló képviselő asszonyt, hogy elfogadjae az államtitkár úr v álaszát. DR. DÁVID IBOLYA (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Ezt a választ nem lehet elfogadni. Államtitkár úr is arról beszélt, hogy keresték házon belül a felelősöket, és nem találták meg. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy ne fogad ják el ezt a választ, és akkor egy bizottság talán megtalálja azokat a felelősöket, akiket nem talált meg a Pénzügyminisztérium, illetőleg nem talált meg a Budapest Bank. Hiszen egy olyan bankot privatizáltak, és olyan elhamarkodott módon, hogy nem ismerté k a bank kötelezettségeit, nem ismerték a bank adatait. Úgy hiszem, hogy egy Országgyűlés nem hunyhat szemet e fölött a tény fölött. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szé pen. Interpelláló képviselőtársunk nem fogadta el az államtitkár úr válaszát. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkár úr vá laszát 169 igen szavazattal, 35 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Dögei Imre (FKGP) - a földművelésügyi miniszterhez - "Milyen megoldást tud a tárca kidolgozni a bajba jutott kisparaszti gazdaságok hitelfiz etésproblémájának megoldására?" címmel ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Dögei Imre, a Független Kisgazdapárt képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi miniszterhez: "Milyen megoldást tud a tárca kidolgozni a bajba jutott ki sparaszti gazdaságok hitelfizetésproblémájának megoldására?" címmel. Megadom a szót Dögei Imre képviselő úrnak. DÖGEI IMRE (FKGP) :