Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 10 (330. szám) - A büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz):
4027 Néhány mondat az ugyancsak sok kritikát kapott pótmagánvádról. A törvényjavaslat a pótmagánvádlóra vonatkozó rendelkezéseket elszórva tartalmazza, ami, ha azt vesszük, hogy a sértett jogérvényesítési lehetőségének kereteit kell hogy megteremtse, enyhén szólva felvet némi jogbiztonsági kifogásokat is. Persze lehet ezt a megoldást úgy te kinteni, hogy a törvényjavaslat ezzel is korlátozni kívánja az egyébként is szűk körben való igényérvényesítés lehetőségét, de ez, finoman szólva, nem valami elegáns megoldás. A szigorú korlátok közé szorított pótmagánvádlói fellépés egyébként is csak szűk körben alkalmas arra, hogy a nyomozóhatóság és az ügyész tétlenségét ellensúlyozza, és önmagában nem elégséges ahhoz, hogy javítson egyes bűncselekményfajták áldozatainak helyzetén. Ennyit tehát az össztűz alatt álló öt stratégiai csomópontról, az öt legv itatottabb kérdésről, és a befejezéshez közeledve csupán néhány szálat tépnék még ki a dús csokorból. A védelem jogai. Valljuk be őszintén, korlátozza a védelmi jogokat. A jelenlegi törvény is megfelel az alkotmányos jogállami előírásoknak, de ez törvényja vaslat a védői jogok korlátozását tartalmazza. Néhány szó a tanúvédelemről, a kényszerintézkedésekről. Nem az újszerű megfogalmazásokkal van baj, hanem azzal, amit egy régi igazság juttat az ember eszébe, hogy minden garanciális törvényi szabály annyit ér, amennyit az általa kiszorított jogtalanság. A tanúvédelem szabályozási módja nem kielégítő, hiszen a személyes adatok zártan kezelése az esetek nagy többségében nem jelent megoldást. Az anonim tanú intézményének tervezett bevezetése pedig csak túlságosan szűk körben biztosít védelmet. Nem lehet helyeselni azt sem, hogy a tanú személyes védelméről szóló szabályokat nem a törvényjavaslat tartalmazza, hanem azt majd a kormány kívánja rendeletben szabályozni. A kényszerintézkedések szabályozása minden büntetőe ljárási rendben jól jellemzi azt, hogy az állam hol húzza meg az egyéni szabadság tiszteletben tartásának határát. A törvényjavaslat másként, látszólag részletesebben rendelkezik e körben, de számos kifogás hozható fel a szabályokkal szemben. Újítás, hogy némely kényszerintézkedés elrendelésére a nyomozási bírót jogosítja fel. Azonban nem világos, hogy az előterjesztő milyen megfontolások alapján szabályozott úgy, hogy például a házkutatást, a zár alá vételt kizárólag a nyomozási bíró engedélyezheti, ugyana kkor a vétlen harmadik személy érdekeit is jelentősen sértő lefoglalás, illetve a személy testi integritásába beavatkozó motozás elrendelésére miért az ügyésznek, illetve a nyomozó hatóságnak van lehetősége. Kérdéseket vet fel magának a nyomozási bíró inté zményének a bevezetése. Ez kétségtelenül nem a törvényjavaslatra tartozik, hogy a kormányzat hogyan képzeli el a kérdés pénzügyi kezelését, hiszen egyidejűleg kell megoldani táblák feltöltését, a szabálysértési határozatok bírói felülvizsgálatából adódó lé tszámigényt és a nyomozati bíró feladatának ellátását. Néhány mondat az óvadékról, amelynek lehetősége önmagában jól hangzik, azonban homályos, és nyilván a közvélemény előtt is homályos, hogy milyen gyakorlat alapján alakul majd ki az óvadék nagyságrendjé nek a meghatározása. A fogadalomtétel. Erről már többen szóltak. Nagyon szép patetikus, archaikus intézmény, ha hozzájárulna az, hogy a fogadalom megszegésével elkövetett hamis tanúzás a hamis tanúzás minősített esete lesz. Így azonban önmagában csak az ar chaikus jellege az, ami világol. A lakhelyelhagyási tilalom, a háziőrizet. Jól hangzik a háziőrizet, de képzeljék el maguk előtt: egy tízemeletes lakótelepi lakás lépcsőfordulójában posztol majd a kényszerintézkedést foganatosító rendőr. Mi a kormányzat sz ándéka a háziőrizet végrehajtására vonatkozó szabályozással? A fogva tartás hagyományos intézményénél már ismerjük a megfelelő mozgást, levegőzést, nem is beszélve a megfelelő légköbméterről. Még hosszan lehetne beszélni, de meg szeretnék maradni az általá nos vita keretén belül, tehát csak távirati stílusban: A szakma már ismert félelme. Ez a félelem megfogalmazódott már a bizottsági eljárásokban is, nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. Amiről itt beszéltünk, nem az
