Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. december 9 (329. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
3945 forradalom és szabadságharc, az 1956os forradalom eseményei és hősei a mai generáció számára követendő történelmi példát mutatnak. A nemzet megbecsülését jelentené az, ha az Országgyűlés elfogadná azt a határozati javaslatot, amely a hazáért elesett hősök emlékének megörökítéséről kíván rendel kezni, hasonlóan több európai országhoz is, amellyel példát mutathatnánk. Hazánkban is meg kell jelölni az évnek egy olyan napját, amely a megemlékezés jegyében telik el. Ez a nap minden év május utolsó vasárnapja lehetne. Ezen a napon országszerte ünnepsé geket lehetne tartani, aminek keretében méltatásra kerülnének nemzeti hőseink cselekedetei, követendő eszméi és példamutató életük. A fentiekre való tekintettel kérem képviselőtársaimat, hogy történelmi hagyományaink megóvását szavazataikkal elősegíteni sz íveskedjenek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Megadom a szót Sándorffy Ottó képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. SÁNDORFFY OTTÓ (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A világon mindenütt meg emlékeznek a háborúban elesett hősökről. Ez sok helyen nemzeti ünnep. Mindenütt meghatódva zarándokolnak el fiatalok és öregek ezen a napon az ismeretlen katona sírjához. Van olyan ország, ahol az esküvői csokrot egyenesen oda viszik. Nálunk 1945 óta szánd ékosan deheroizálták az országot, és nem volt ajánlatos megemlékezni a háborúban elesett hősökről, akik a hazáért adták életüket. Pedig a magyar állam fennmaradásának 1100 éve erről szól! Egy szép gesztus lenne a tisztelt Háztól, ha visszaállítaná május ut olsó vasárnapján a hősök napját, hiszen nem kér a frakció mást, mint ami természetes; hogy el tudjuk mondani gyermekeinknek, unokáinknak, hogy most azért visszük a virágot az emlékhelyre, mert arról az ismeretlen emberről emlékezünk, aki a legszentebbet: a z életét adta a hazáért. A Himnusz költője mondja: a magyar nép vérzivataros századaiban hazánk védelmében elesett őseink emlékének megörökítése, megőrzése az utókor szent kötelessége a jelen, a jövő Magyarországa számára. Hálás erkölcsi feladatnak tehetün k itt ma eleget, pártállástól függetlenül. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kérem, fogadják el az indítványt. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Több frakció nem jelezte hozzászólási szándékát. Ezért megk érdezem Dögei képviselő urat, akare válaszolni az elhangzottakra. (Dögei Imre jelzi, hogy nem.) Nem. Határozathozatal következik, tisztelt Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy tárgysorozatba veszie Dögei Imre képviselő úr T/4740. számon benyújtott önálló indítványát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 82 igen, 155 ellenszavazat és 41 tartózkodás mellett az önálló indítványt nem vette tárgysorozatba. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási bizottság dr. Torgyán József képviselőtár sunk, Független Kisgazdapárt, "Az agrároktatás rendszerének felülvizsgálata és az alapfokú képzés feltételeinek biztosítása" tárgyában benyújtott H/4789. számú önálló indítványának tárgysorozatbavételét elutasította. A képviselőcsoport kérte, hogy e kérdé sben az Országgyűlés határozzon. Megadom a szót dr. Torgyán József képviselő úrnak. DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) :