Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 25 (325. szám) - Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kávássy Sándor): - DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP):
3496 A másik pont, amit szeretnék megvédeni, az a 28. pontban szereplő módosító indítvány, ahol a szö vegben az van, hogy az OTKAtámogatással elért kiemelkedő tudományos eredményekről és a tudományos infrastruktúra fejlesztéséről az Akadémia elnöke beszámol. Itt a "kiemelkedő tudományos" kifejezést szeretném kihagyatni a törvényből, a következőért. Úgy tű nik, mintha a törvény előírná, hogy csak sikerekről szabad beszámolni, semmi másról. Nincs értelme ennek a jelzős szónak, hogy "kiemelkedő tudományos". Tudniillik általában az eredményekről kell beszámolni, sokszor a kudarc legalább olyan eredményes, hogy tudjuk, mit nem szabad tovább kutatni, mint másfajta eredmény. Tehát szeretném szintén kérni államtitkár urat, támogassa azt, hogy a "kiemelkedő tudományos" kimaradjon a szövegből. Ismétlem, a törvény felszólít arra, hogy csak hozsannázni szabad. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. Kávássy Sándor) : Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Megadom a szót Orosz István képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Munkáspártból. (Közbeszólások: Ugyan már! - Dr. Szabó Zoltán: Elnök úr, tanulja már meg, hogy Magyar Szocia lista Párt!) Szocialista Párt. Elnézést, uraim! Negyven év alatt, sajnos, nagyon hozzászoktunk. Elnézést. Javítom. (Zaj.) DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Daróczy Zoltán képviselő úrral együtt sok módosító indítványt b eadtunk, de ezekről, gondolom, Daróczy képviselő úr kíván néhány mondatot mondani majd. Amit én indokolni szeretnék, az az oktatási bizottság bizottságiként beadott két módosító indítványa a 24. és a 17. sorszám alatt. Miután logikailag úgy következik, hog y a 24essel kell kezdenem, engedje meg, elnök úr, hogy a 24. módosító indítványt indokoljam. A bizottsági indítvány arra vonatkozik, hogy hogyan kell összeállítani a tudományterületi kollégiumok tagságát. A bizottsági módosító indítvány azt javasolja, hog y a tudományos kutatással foglalkozó tudományterületi szervezetek és közösségek tudományos fokozattal rendelkező személyeinek ajánlásai alapján tegyenek javaslatot az elnöknek, hogy kik legyenek a tudományterületi kollégiumok tagjai. Itt a bizottság két mó dosító indítványból alakította ki a maga javaslatát. Az egyiket Szabad György képviselő úr nyújtotta be, aki arra tett indítványt, hogy a tudományos kutatással foglalkozó intézmények tudományos fokozattal rendelkező tagjai ajánlhassanak OTKAtagokat. A Dar óczy képviselő úrral közösen beadott módosító indítványunk pedig arra vonatkozott, hogy a tudományos kutatással foglalkozó közösségek adhassanak ilyen javaslatot vagy nyújthassanak be ilyen javaslatot. Tudomásul vettük azt, hogy a "közösségek" egy nagyon n ehezen megfogható és meghatározható, definiálható kifejezés. Ugyanakkor úgy éreztük, hogy a Szabad képviselő úr által beadott módosító indítvány a tudományos kutatással foglalkozó intézményekre viszont szűken értelmezhető. Többek között kizárná az összes, tudományos fokozattal rendelkező nyugdíjast, akik persze a tudományban azért még nagyon fontos és jelentős szerepet játszanak. Tehát azért gondolta a bizottság, hogy a két javaslatból a tudományterületi szervezetek és közösségek tudományos fokozattal rende lkező tagjainak ad olyan lehetőséget, hogy ezt az ajánlást megtegyék. Az ajánlás egyébként nem lenne újdonság, hiszen a Tudományos Akadémia intézményeinek, a Tudományos Akadémia bizottságainak megválasztása, a tagok választása ott is így történik, hogy sza vazólapot kapnak tulajdonképpen a tudományos fokozattal rendelkezők, nemcsak az intézményekben dolgozók, hanem a nyugdíjasok is, és a szavazólapok alapján tesz javaslatot az elnök a bizottságok tagjaira. Most kell visszatérnem a 17. pontban szereplő módosí tó indítványra, amely viszont azt mondja ki, hogy az így eljuttatott javaslatokból az OTKAbizottság titkos szavazással kialakított javaslata alapján ad az elnök megbízatást azoknak a tagoknak, akik a tudományterületi kollégiumok tagjai lehetnek. A módosít ó javaslatban szerepel az, hogy ez a megbízatás három évre szóljon és nem