Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 24 (324. szám) - A devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat; a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról... - ELNÖK (dr. Áder János): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
3337 ez a törvény bevezetett, létrehozott Magyarországon egyfajta konvertibilitást, a forint egyfajta átválthatóságát, és ha emlékeznek még rá képviselőtársaim, akkor a vitában is nagy harsonaszóval ünnepeltük, én magam is ünnepeltem ezt a törvényt abból a szempontból, hogy végre eljutottunk a forint átválthatóságához, sok évtizedes kötött devizagazdálkod ás után. Mit tesz ez a mostani törvényjavaslat? Egy lépéssel tovább megy, bizonyos, eddig még - legalábbis a devizatörvény szövegében - meglevő kötöttségeket a devizatörvény szövegében is felold, és ezzel még egy további lépést tesz a forint átválthatóságá nak irányában. Sőt, ha pontosan akarnék fogalmazni, akkor azt kellene mondanom, hogy egy lépést tesz abba az irányba, hogy a jogi szabályozás is biztosítsa a forint átválthatóságát, ne csak a gyakorlat. Erről szól tulajdonképpen ez a törvényjavaslat, és né hány kötöttséget tovább old. Ha ez így van, és hangsúlyozom, hogy mindazokat a további liberalizáló lépéseket, amelyeket az államtitkár úr nagyon tömören, nagyon röviden ismertetett csak - és a vitában is nagyon kevés szó esett ezekről , mind üdvözöljük, akkor miért mondom én azt, tisztelt Országgyűlés, hogy rendkívül elégedetlen vagyok én, személy szerint és - talán mondhatom - a Szabad Demokraták Szövetsége ezzel a törvényjavaslattal. Azért vagyok elégedetlen, amiért két évvel ezelőtt is rendkívül eléged etlen voltam, és elégedetlenek voltunk az akkor benyújtott devizatörvénnyel. Egy pillanatra hadd idézzem fel azt a vitát, annak a vitának két mozzanatát. A vita egyik mozzanata az volt, hogy a kormány benyújtotta a maga törvényjavaslatát, amely törvényjava slat akkor azt jelentette, hogy bizonyos technikai eszközök, elsősorban a bankkártya és az átutalás felhasználásával a magyar állampolgárok számára az ő forintpénzkészletük gyakorlatilag korlátozás nélkül átválthatóvá vált külföldi valutára, devizára - ta lán emlékeznek még erre a vitára. Ugyanakkor az a törvényjavaslat a készpénzátváltást továbbra is korlátozta, és maga a javaslat fenntartotta a valutakeret intézményét, a valutalap intézményét és az összes ezzel járó korlátozást. (17.50) Akkor mi itt, a Há zban erről egy nagy vitát folytattunk. Én a magam részéről módosító javaslatok egész sorozatával bombáztam a tisztelt előterjesztőt, amelyekkel próbáltam tovább tágítani ezeket a papíron, akkor a jogszabályban, a törvényjavaslatban lefektetett korlátokat. Akkor a vitában az ellenzéki képviselők egy része - mindenekelőtt a Kisgazdapárt, és az akkor még létező Kereszténydemokrata Néppárt képviselői - mindenféle rettenetes veszedelmekre hívták fel a magyar közvélemény figyelmét, hogy ha bevezetik ezt az átvált hatóságot, micsoda veszedelmekkel jár a magyar forintra, a magyar állampolgárokra, mennyire kimaradnak az előnyökből a szegények, ugyanakkor ez milyen szűk rétegnek fog jót tenni. Emlékezzünk arra, hogy eltelt két év, a rendszer működik, és ebből senkinek semmi baja nem lett, a forint stabilabb, mint valaha, a forintot ma jegyzik szerte NyugatEurópában, a magyar részvények piaca ott van New Yorktól Londonig mindenütt. Azt kell mondanom, hogy az a lépés, amit a kormány akkor tett, teljes mértékben igazolódo tt, a szirénahangok teljes mértékben indokolatlannak bizonyultak. Ez a dolog egyik fele, amit le kell szögezni. A dolog másik fele az, hogy itt, a parlamenti vitában mi akkor nagy vitát, hosszú kötélhúzást folytattunk, hogy van a bankkártya, de bankkártyáj a nem mindenkinek van, mit lehetne tenni azért, hogy az az állampolgár is, aki még nem tanulta meg a bankkártya használatát, átválthassa különösebb bonyodalmak nélkül a forintját. Végül kitaláltam azt az ötletet, hogy akkor talán a takarékbetétkönyvet is k ülföldön beválthatóvá kellene tenni, és akkor vitatkoztunk, hogy hogyan lehet ezt megfogalmazni, persze csak névre szóló takarékbetétkönyvet; hogyan lehet ezt jól szabályozni, hogy véletlenül össze ne omoljon tőle a forint stabilitása attól, hogy a magyar állampolgár esetleg nemcsak a bankkártyával - amit azért az állampolgárok többsége még akkor nem ismert , hanem a takarékbetétkönyvével is szerezhet forintot külföldön. Miután ezt a vitát itt jól lefolytattuk, és az akkori pénzügyminiszterünk, aki minden más kérdésben rendkívül bátor volt, de ebben az egy kérdésben óvatos volt - Bokros Lajosra gondolok, az
