Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 18 (323. szám) - Határozathozatal dr. Kövér László interpellációjáról - Póda Jenő (MDF) - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez - "Kinek az érdekében lesz durván egyoldalú az új távbeszélő díjszabási rendszer összekapcsolási díjakra vonatkozó része?" - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
3195 január 1jétől - bevezeti azt a számítási módot , amely költségarányosan fogja a szolgáltatók között felosztani a bevételeket. Nos, ezek után mindenkiben nagy meglepetést keltett, megdöbbenést váltott ki, hogy ön, miniszter úr és a pénzügyminiszter szeptember 5én egy nyilatkozatot adott közzé, amelyben ezzel ellentétes információk jelentek meg. Nevezetesen, hogy nem költségarányosan, hanem egészen más, egyfajta különalku keretében próbálják ezeket a díjakat felosztani. Ez azért különösen fontos, mert nem piacgazdasági megoldás, amit ezzel követnek, és t ermészetesen zavart okoz a szolgáltatók egymás közötti elszámolásaiban. Hogy egy egyszerű példán bemutassam, ez azt jelenti, hogy egy helyközi beszélgetés díja, amely áfa nélkül 22,60 percenként, 9,80 forintot tartalmaz, amit a Matáv kapna mint szolgáltató , és 6,406,40et a két helyi szolgáltató. Az Európai Unió ajánlása, amit önök elfogadtak, eszerint 2,70 lenne. Ez tehát azt is mutatja, hogy abszolút értékben is nagyon magasak Magyarországon ezek az összekapcsolási díjak, de az önök beavatkozási kísérlet e úgy változtatná ezeket meg, hogy arányaiban is nehezen követhető, nehezen tolerálható az egyes szolgáltatók részéről. De ezzel természetesen más problémák is vannak, hiszen ezzel a rendelkezéssel a kormány megsérti a beruházásvédelmi egyezményeket is, me gszegi a koncessziós szerződéseket, megszegi a tisztességes verseny elvét, megszegi az árak megállapításáról szóló 1990. évi törvényt. Kérdezem tehát, tisztelt miniszter úr, hogy a két ön által aláírt dokumentum közül melyiket tartja fönt, s melyiket kíván ja a kormány, illetve ön '98. január 1jétől megvalósítani. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Az interpellációra dr. Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter válaszol. Megadom a szót. DR. LOTZ KÁROLY kö zlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A jövő év január 1jétől hatályba lépő új távbeszélődíjszabási rendszer alapelveit a távközlési, illetve az ártörvény felhatalmazása alapján rendkívül alapos e lőkészítés után a Pénzügyminisztériummal közösen az érintett szolgáltatók, továbbá a Távközlési Érdekegyeztető Fórum - a TÉF - bevonásával alakítottuk ki. A széles körű egyeztetésre, az elvégzett díjfelülvizsgálatra és a törvényi megalapozottságra tekintet tel a tervezett változtatások egyik piaci szereplő számára sem jelentenek egyoldalú szabályozást, és nem jelentenek beavatkozást a versenybe. Nem ütköznek Magyarország más államokkal kötött beruházásvédelmi megállapodásaival, mivel azok egyetlen pontját se m érintik. Nem ellentétesek a koncessziós szerződésben foglaltakkal sem, azok ugyanis nem zárják ki a jogszabályok felülvizsgálatát és azok ésszerű módosítását. A jelenleg hatályos díjrendszer 1993 óta lényegében változatlan. Eddigi alkalmazása mellett a M atáv Részvénytársaság - elsősorban mérete és széles tevékenységi köre miatt - nyereségesen, a mobiltársaságok jó gazdasági eredménnyel működnek, a helyi koncessziós társaságok többsége azonban valóban nem nyereséges. Mindezeket mérlegelve hoztuk meg az új távközlési díjszabási rendszer leglényegesebb elemeit. Így például kimondtuk, hogy messzemenően támogatjuk - az Európai Unióban általánosságban alkalmazott elvekkel összhangban - a költségalapú díjszabályozásra való áttérést. A díjcsomagképzés megengedésév el elősegítjük, hogy a szolgáltatók jobban tudjanak alkalmazkodni a piaci igényekhez. A helyi társaságok javára - és ezt nyomatékosan szeretném képviselő úrnak említeni - megváltoztatjuk az elszámolás arányát. A szabályozási módosítás következményeként töb bletbevételként mintegy 2 milliárd forint kerül a helyi telefontársaságokhoz, ez az állami rásegítésnek is része, hiszen itt kompenzáció is történik.