Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. szeptember 15 (297. szám) - A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János):
317 amelyet számukra az ügyre szakosodott jogászok készítettek. A dolog lényege az, hogy én ezt az anyagot egy prominens e llenzéki párt - és ez persze nem a reklám helye, ezért nem nevezem meg a pártot - prominens képviselőjének és elnökének, frakcióvezetőjének megmutattam. Jogászként azt mondta, hogy jogi szempontból a dolog korrekt. Tehát ebben a pillanatban ki kell jelente nem és azt kell állítanom, hogy a földtörvény, ha nem módosítjuk, a jelenlegi, ma még hatályos 1994. évi LV. törvény, legalább három lehetőséget és módot ad arra, hogy a külföldiek Magyarországon földhöz juthassanak. Tudom, nagyon sok esetben ez a külföldi földtulajdonlás nem legitim, egészen addig, amíg a földhivatalban a tulajdoni lapra a külföldi neve nincs bejegyezve, és mint tudjuk, 1994. július 27e után nem jegyezhette be, a dolog nem legitim. Ez a legkevésbé foglalkoztatja azt a külföldit, aki Magya rországon földet szeretne művelni. Hadd mutassak rá egy ellentmondásra! Az előbb említett frakcióvezető úr három esetben jelent meg az Országgyűlés előtt önálló képviselői indítvánnyal, miszerint kötelezné a mai kormányt arra, hogy derítse már ki, mutassa ki tételesen, településenként, helyrajzi számonként, hol, mekkora területet művelnek külföldiek bérben, bérletben, zsebszerződéssel és így tovább - miközben azt állítja, hogy a földtörvény módosításával lesz igazában lehetősége a külföldinek földtulajdonho z jutni! Itt valami ellentmondást érzek. Ennél furcsább még az, hogy egy másik ellenzéki párt képviselője, párt elnöke is számon kérte a kormányon, és ha jól emlékszem, nemzetvesztőként aposztrofálta a kormányt, hogy a mai kormány nem akadályozta meg ezeke t a tulajdonszerzéseket. Akkor most a földtörvény módosítása szükséges vagy nem szükséges? Azt gondolom, ha a földtörvény módosításával olyanokat hozunk helyzetbe, magyar jogi személyt, gazdasági társaságot, termelőszövetkezetet, aki alkupozícióba kerülhet ebben a körben, ott van az eladó, ott van a mai vevő, aki vagy stróman, vagy külföldi, ha behozzuk ebbe a körbe a törvény adta lehetőséggel a harmadik személyt vagy a negyediket, ettől kezdve legalább alkupozíció van, miközben persze azt állítom, hogy a s tróman, aki a külföldinek alkuszik, nem igazából az alku tárgya. De ott nagyon sok helyen előfordulnak ezek a strómanok. Ez egy borzalmas nagy ellentmondás, és igazából erre szeretnék választ kapni, hogy akkor most hogy is állunk ezzel a külföldi földtulaj donszerzéssel. Végighallgattam az eddigi általános vitát. Többen érintőlegesen beszéltek egy fontos dologról, azonban most szeretném felhívni a közvélemény és minden olyan földtulajdonos figyelmét, aki ma azzal a gondolattal kacérkodik, hogy túlad a földjé n, hogy a föld egy kincsképző elem. Nincs olyan kormány Magyarországon - sem ma, és remélem, a demokrácia jegyében később sem lesz olyan kormány , amelyik valakitől elveszi és valakinek eladja a földet. Az a föld, amely a földpiacon megjelenik, az olyan f öld, a piacnak egy olyan tárgya, amelyet a tulajdonos mint legitim tulajdont piacra visz és elad. Kérem, a földtulajdonosok, akik így vagy úgy, kárpótlással vagy részaránytulajdonnal helyzetbe, tulajdonba kerültek, ne vigyék a földjüket a piacra! Mert a jö vőjüket, a gyerekeik, az unokáik jövőjét élik ezzel föl! Régi bölcs mondás az, hogy az erdő, a föld igazi kincsképző elem. Kérem, ne adják el! Befejezésül pedig nem pártfrakciót és nem az előzőekben olyan hozzászólók nevét említeném, akik most nincsenek it t, de mégis engedjék meg, hogy rosszallásomat fejezzem ki, hogy egy ilyen fontos törvénytervezet tárgyalása során tényleg vannak olyan prominensek, akik az előzőekben a hangjukat hallatták és megcáfolhatatlannak vélt kijelentéseket tettek a Házban, és jele nleg, a földtörvénytervezet vitája során nincsenek jelen. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra kért szót Gyimóthy Géza, a Független Kisgazdapárt képviselője. Megadom a szót.