Országgyűlési napló - 1997. évi őszi ülésszak
1997. november 18 (323. szám) - A kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott eseti bizottság jelentéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - JUHÁSZ GÁBOR, a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott eseti bizottság elnöke, a napirendi pont előadója:
3132 '87ben négy drogambulancia nyílt meg: két felnőttambulancia Budapesten, két ifjúsági ambulancia Szegeden és Pécsen. Ugyanebben az évben kezdte meg működését Dunaharasztin az E vangéliumi Püspöki Gyülekezet Rehabilitációs Otthona. '88ban megnyílt az első, kifejezetten a kábítószerrel visszaélők kórházi kezelését szolgáló drogosztály. '90ig még három rehabilitációs otthon nyílt meg: a református egyházé Ráckeresztúron és Zsibrik en, valamint a pécsi drogambulancia irányításával Keszün és egy ifjúsági drogambulancia Debrecenben. Végül meg kell említeni, hogy a kábítószerprobléma a '80as évek végére kutatható társadalmi jelenséggé minősült. Ennek bizonyítéka a "Társadalmi beillesz kedési zavarok" kutatási programon belül létrejött 5. számú, úgynevezett drogkutatási alirány. A '80as évek azonban ma már csak boldog békeidőként említhetők a jelen tendenciáihoz képest. 1992re a kábítószerproblémának minden olyan jelensége - a kábítós zerbűnözés legsúlyosabb formáit kivéve - megtalálható volt Magyarországon, amely NyugatEurópában is létezett. Nemcsak tranzit, hanem immáron célország lettünk, bár talán nem alakult ki az illegális kábítószerek munkamegosztáson alapuló szervezett piaca. Tisztelt Képviselőtársaim! Az indikátorok adatai alapján a kábítószerhelyzet '92t követő alakulásának leglényegesebb jellemzői a következők: az egészségügyi intézményekben egyegy évben kezelt kábítószerfogyasztókra vonatkozó adatok részben a kezeltek számának emelkedését mutatják, részben a fogyasztási szokások változását. Megállapítható, hogy hazánkban '94 és '96 között a kezelésen megjelentek között megduplázódott az opiátfogyasztók száma, ezen belül háromszorosára nőtt a heroinfogyasztók száma. A Ma gyarországon nyilvántartott heroinfüggők száma mindösszesen 494. A számok nagyságrendjéhez hozzátartozik, hogy például Svájcban ez a szám 33 ezer, Hollandiában 23 ezer a regisztrált heroinfüggő. Igaz, ott talán kevésbé rizikós a kórházi kezelésen részt ven ni, és biztosított a kezelésben lévő drogbetegek anonimitása. A kezelésen megjelent kábítószeresek között - 1994ben ez 2806 volt, '95ben már 3263, '96ban már 4233 a legnagyobb arányban - mintegy huszonötszörösére - az amfetamint és származékait fogyaszt ók száma nőtt, a szerves oldószereket fogyasztók száma pedig a felére csökkent. A nyilvántartottak életkori adataiból kiderül, hogy a drogfogyasztás alsó korhatára jellemzően a 1619 év. A kezelési statisztikák szerint a nyilvántartott kábítószerfogyasztó k között az intravénás droghasználók száma '94től '96ig évente megkétszereződött. Még '94ben 230, '95ben 498, '96ban már 933. Ezzel összefüggésben meg kell említenem, hogy '86 és '97 között az AIDSbetegségben meghalt 164 emberből mindösszesen 1 külfö ldről hazatelepült személy volt intravénás drogfogyasztó. Nincsenek pontos, megbízható adataink a kábítószerhasználattal kapcsolatos magyarországi halálesetekre vonatkozóan. Az illegális kábítószerkereskedelem növekedését jelzik a lefoglalások, a Vám- és Pénzügyőrség felderítési adatai. Míg Magyarországon '90ben 6,3 kilogramm kábítószert foglaltak le a hatóságok, addig '96ban 1146 kilogrammot; az emelkedés több mint száznyolcvanszoros. A lefoglalt kábítószerek döntő többsége heroin volt. A csökkenés csa k részben vezethető vissza arra, hogy új, hazánkat elkerülő kábítószertranzitútvonalak jöttek létre. Ennél meghatározóbb okok a Balkánútvonalat ellenőrzésük alatt tartó török és albán bűnszervezetek új szállítási módszerei. (9.20) Az utóbbi években jelen tős arányban nőtt - 199496 között majdnem hússzorosára - a lefoglalt amfetamin, speed és ecstasytabletták, illetve por száma. 1994ben ez 317, 1996ban 5818 a statisztikai szám. A vám- és pénzügyőrség 1991ben 12 kábítószercsempészetet derített fel, 199 6ban már 52t, '97 első félévében eddig 43at. A kábítószerbűnözés emelkedő tendenciájú, szerkezete változóban van. A kriminológiai értelemben vett kábítószerbűncselekmények közül 1990ben 34 visszaélés kábítószerrel és 8 kóros szenvedélykeltés vált ism ertté, ezzel szemben '96ban számuk 400, illetve 11. A kábítószerbűnözés mértékének és a hazai kriminalitásra gyakorolt hatásának reális megítéléséhez az előző adatokhoz azonban hozzá kell tennem, hogy a '96ban elkövetett 411 bűntény